Spirituális utazás - üveggel

Izgalmas élmény elmerülni egy üvegművész alkotói világában, hiszen az ember valóban érzi a művészi szándékot: szeretné, ha valamennyi alkotása dalolna. Smetana Ágnes eddigi életművét nagyító alá véve elmondható: a Ferenczy Noémi-díjas művész azért született, hogy harmóniát hintsen a világra.

– Honnan ered a derű, ami alkotásaiból árad? Visszanyúlik a gyermekkorba, a családi fészekbe?

– Igen. Úgy érzem, mélyen a gyermekkoromban gyökerezik. A családi háttér mindig is biztonságos, szeretetteljes hely volt számomra, ahol megélhettem és kibontakoztathattam a kreativitásomat. A szüleim folyamatosan támogattak abban, hogy azt csináljam, ami igazán boldoggá tesz. Emlékszem, gyerekkoromban sok időt töltöttem a természetben. Közel laktunk a Bükkös patakhoz, iskola után gyakran időztem ott, és ezek az élmények mélyen beivódtak a lelkembe. A természet szépsége és harmóniája azóta is állandó inspiráció forrása. Szeretem azokat a pillanatokat, amikor a napfény áttör a faleveleken, vagy amikor a víz tükrözi az eget. Ezek az apró csodák mind hozzájárulnak ahhoz a derűhöz, amit igyekszem a műveimben is megjeleníteni. 

– Szentendrén született, és ott is él. A művészetek igézően vonzó városának volt köze ahhoz, hogy üvegművész lett?

– Szentendre különleges hely, amely mélyen meghatározta a művészeti irányultságomat. A város különleges atmoszférája, a művészeti közösségek, a történelmi és kulturális gazdagság mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy művészi pályára lépjek.

Gyermekkorom óta körülvett a művészet, a múzeumok, a galériák, a kiállítások és a művészek, akik itt élnek és alkotnak. Ez a folyamatos művészeti jelenlét inspiráló volt számomra, és ösztönzött arra, hogy én is megtaláljam a saját kifejezési formámat. Az üveg különösen megfogott, mert a benne rejlő lehetőségek és kihívások egyedülállóak. Szentendre művészeti légköre, a város színes, változatos építészeti és természeti környezete mind hozzájárultak ahhoz, hogy ebben az anyagban találjam meg a saját hangomat. A város művészeti közössége is sokat jelent. Az itt élő és alkotó művészekkel való folyamatos párbeszéd, együttműködés és kölcsönös inspiráció segített abban, hogy szakmailag és emberileg folyamatosan fejlődjek. Szentendre nemcsak a születési helyem, hanem a művészi otthonom is, amely gazdagít és inspirál.

– Isten akarata is benne van a pályaválasztásában?

– Hiszek abban, hogy mindannyiunk életében van egy mélyebb, spirituális útmutatás, amely segít megtalálni a helyünket a világban. Az én esetemben ez az útmutatás mindig is erős volt; a szüleim vallásosan neveltek. Úgy érzem, hogy a Teremtő akaratának része, hogy az üveg mellett döntöttem. Gyermekkoromtól kezdve belső késztetést éreztem arra, hogy kifejezzem magam; sokat rajzoltam, festettem. Képző- és iparművészeti szakközépiskolában végeztem üveg szakon, s figyelmem mindinkább a művészetekre irányult. Úgy éreztem, ez az út lesz az én hivatásom.

Az alkotás számomra nem csupán technikai folyamat, hanem spirituális utazás is, amely során kapcsolódom a Teremtővel és a természettel. Az üvegben találtam meg azt, amin keresztül a legteljesebben kifejezhetem az Isten sugallta belső hívást és harmóniát. Minden munkámban próbálom megjeleníteni ezt a mélyebb spirituális kapcsolatot s átadni ezt az élményt és érzést másoknak is.

– Milyen mesterek kísérték-kísérik ezen az úton?

– Pályafutásom során számos kiváló üvegfúvómester és tanár segített, ösztönzött, akik nélkül nem tartanék ott, ahol ma vagyok. Az első és talán legmeghatározóbb tanítómesterem Horváth Márton volt, aki sajnos már nincs közöttünk, tőle rengeteget tanultam. Nemcsak a technikai tudását osztotta meg velem, hanem a művészet iránti szenvedélyét és elhivatottságát is. Nagy hatással volt saját stílusom kialakulására, különösen organikus formái és az anyaggal való kísérletezései révén. Sok inspirációt merítettem az üvegművészet nagy alakjaitól. Tiffany, Gallé, Lalique, a Daum fivérek, Loetz, Harry James és a magyar Róth Miksa üvegmunkái lenyűgöztek szín- és formavilágukkal, és megmutatták, hogy az üveg mennyire sokoldalú. 

Azok az üvegfúvómesterek, akiktől tanulhattam, és a pályatársak nemcsak technikai tudásukkal gazdagítottak, hanem emberileg is sokat adtak hozzá az életemhez. A velük való közös munka, a beszélgetések mind hozzájárultak ahhoz, hogy folyamatosan ,,épüljek” és új utakat fedezzek fel az üveg világában.

– Goethe szerint művésznek lenni nem szakma, hanem sors. Hogy véli: Magyarországon növekszik a különféle művészeti ágak iránt érdeklődők közössége? Sajnos, nekem meglehetősen ambivalens érzéseim vannak…

– Teljes mértékben egyetértek Goethével. Az a belső késztetés, ami a művészetek felé hajt bennünket, nem egyszerűen egy karrier választása, hanem egy mélyebb út, amelyen az életünket vezetjük. Ami Magyarországot illeti, valóban vegyesek lehetnek az érzéseink. Egyfelől látom, hogy sok tehetséges, elhivatott művész dolgozik és alkot, és sok fiatal érdeklődik a különféle művészeti ágak iránt. Az oktatási intézményekben, a művészeti egyetemeken és a különböző művészeti közösségekben folyó munka mind azt mutatja, hogy van egy erős alap, amelyre építhetünk. Ugyanakkor nem tagadható, hogy a művészetek támogatása és megbecsülése nem mindig kapja meg azt a figyelmet és forrást, amit megérdemelne. Sok művész küzd a megélhetésért és a megfelelő elismerésért, ami kihívást jelenthet egy adott művészeti közösség számára. Ez az ambivalencia valóban jelen van, és érthető, hogy vegyes érzéseket vált ki azokban, akik szívügyüknek tekintik a művészeteket. Az érdeklődés növekedése és a művészeti közösségek erősödése azonban reményt adhat arra, hogy a jövőben még többen fordulnak majd a művészetek felé, és a társadalom is jobban megbecsüli a művészek teljesítményét. Fontos, hogy mi magunk is tegyünk ezért, támogassuk egymást, és folyamatosan keressük az új lehetőségeket a bemutatkozásra és a közönséggel való kapcsolódásra, hiszen a művészet ereje képes átlépni a nehézségeken és új utakat találni a kifejezésre. A művészet örök, s mindig lesznek olyanok, akik szívügyüknek tekintik és támogatják, legyenek akár művészek, akár művészetkedvelők.

– A hazai kortárs üvegművészet milyen pozíciót foglal el nemzetközi szinten?

– Jelentős és elismert pozíciója van, köszönhetően a tehetséges magyar művészeknek és az innovatív alkotásoknak. Magyarországon régi hagyománnyal bír az üvegművészet, amely az idők során folyamatosan fejlődött és gazdagodott. Az üvegművészet története több évszázadra nyúlik vissza, a 19. század végétől pedig az üvegművészek számos rangos nemzetközi kiállításon vettek részt, ahol elismerték munkáikat. Pantocsek Leó Valentin, a zlatnói üveggyár vegyésze találta fel a szivárványszínekben játszó irizáló üveget, amit a Budapesti Vásáron mutattak be először. Különleges felületük miatt az irizáló üvegek változó színekben játszanak a fény hatására, ami lenyűgöző látványt nyújtott a korabeli közönség számára. Ezeket az üvegeket bemutatták az 1925-ös párizsi világkiállításon is, ahol nagy figyelmet kaptak az új művészeti és ipari innovációk, és Pantocsek munkái is elismerést arattak.

Az üvegművészet különböző irányzatai, legyen az tradicionális vagy kortárs, mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország ezen a téren is jelentős szereplővé váljon. A kortárs magyar üvegművészek közül sokan nemzetközi hírnévre tettek szert. Bohus Zoltán, Lugossy Mária, Lukácsi László, Horváth Márton, Borkovics Péter, Gáspár György – hosszasan sorolhatnám a neveket – művei megmutatják, hogy a magyar üvegművészet mily sokszínű és innovatív is tud lenni. Alkotásaik gyakran szerepelnek rangos nemzetközi kiállításokon, művészeti galériákban. Az általuk elnyert díjak, kitüntetések is jelzik, hogy a hazai üvegművészet nagy megbecsülésnek örvend világszerte. A művészeti iskolák és az üveges műhelyek – a Pattantyús Műhely, James Carcass Műhely, a Bárdudvarnoki Alkotótelep – közötti együttműködés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar üvegművészet színvonala és ismertsége itthon és külföldön egyaránt folyamatosan növekedjen.

A fiatal művészeket nagyban segíti az MMA Ösztödíj Program, az idősebb művészek NKA Alkotói Ösztöndíj támogatásra tudnak pályázni. Emellett a művészeti közösségek – a GlassH´art, a MÜT, a Vitrum egyesületek – a művészet iránti elhivatottság lehetőségét és összetartását teremtik meg a fejlődésre.

A hazai üvegművészet kiemelkedik a nemzetközi színtéren. Lukácsi László a világ legrangosabb üvegművészeti kiállításán, az International Exhibition of Glass-on 2010-ben elnyerte az Arany díjat 39 ország 470 művésze közül, egy nemzetközi zsűri által odaítélve. De M. Tóth Margit nevét is említhetném, akinek munkái jelen vannak az amerikai globális üvegművészeti közösségben. A folyamatos innováció, a hagyományok tisztelete és a nemzetközi együttműködések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország továbbra is kiemelkedő szereplő legyen az üvegművészet terén.

– Az „élő glassikusok” zöme férfi. Ön nőként fújja az üveget. Maga az alkotófolyamat fizikailag nem fárasztja?

– Az üvegművészetnek valóban lenyűgöző ága a hutaüveg. Maga az üvegfúvás különösen izgalmas és látványos folyamat, és az is igaz, hogy egy hagyományosan férfiak uralta területre léptem be nőként, és valóban sok erőt, kitartást és technikai tudást igényel. Az üveg magas, közel 1200 fokon való kidolgozása, a folyamatos forgatás mind-mind komoly fizikai kihívást jelentenek az állandó koncentrálás mellett, de ez is része a varázslatnak. 

– Nyilván, már gondolatban eldől, milyen formájú, színű, s díszítettségű alkotás kerül ki a tűzből, de mi van akkor, ha mégsem úgy sikerül, hiszen túl gyors a folyamat. Lehet közben korrigálni?

– Az üvegfúvás folyamatában valóban sok múlik az előzetes tervezésen és elképzelésen, de mivel a folyamat dinamikus és gyors, így számos kihívást rejt magában. Gyakran előfordul, hogy az üveg nem úgy viselkedik, ahogy tervezem, váratlan fordulatok mindig adódnak. De ez a szép a munkában, hogy a pillanat törtrésze alatt tud változni, formálódni és képes meglepetést okozni. Van ugyan lehetőség bizonyos korrekciókra – fújással, forgatással, lóbálással és eszközökkel korrigálhatom a hibákat –, de ezeknek is megvannak a határai. Például olyankor, amikor az üveg túlságosan lehűl, vagy az anyag túl vékonyra fúvódik, nehezebb korrigálni, olykor pedig lehetetlen. Technikailag lehetséges ugyan az üveg újbóli melegítése és formálása, de ez is korlátokkal jár, mivel a túl sok melegítés során értékes alkotórészek éghetnek ki az anyagból. Egyébként a hibák is az alkotói folyamat részét képezik. Megtanultam, miként kell alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez. Gyakran a hibák és a véletlenek is inspirációt adnak, ezáltal új formák és technikai megoldások születhetnek.

– Kik az első kritikusai?

– A családom, és persze a legközelebbi barátaim, pályatársaim. Az őszinte, szakmai visszajelzés fontos, különösen a pályám elején segítettek a technikai fejlődésemben. Az alkotófolyamat során gyakran konzultálok olyan művészekkel, akik hasonló tapasztalatokkal és technikai tudással rendelkeznek. Ezek a beszélgetések és véleménycserék segítenek abban, hogy új perspektívákat találjak. Emellett a családom és közeli barátaim véleményére is kíváncsi vagyok. Ők azok, akik először látják az elkészült műveimet, és az őszinte reakcióik szintén nagyon értékesek számomra. Bár ők nem mindig rendelkeznek művészeti háttérrel, de az érzéseik és benyomásaik a kiállítások és művészeti vásárok látogatóinak kritikái segítenek megérteni, miként hatnak az alkotásaim a közönségre. Természetesen a művészettörténészek, kurátorok és művészeti kritikusok véleménye is fontos. Ők azok, akik szélesebb kontextusba helyezik az alkotásaimat, és szakmai szempontok alapján értékelik. Visszajelzéseik segítenek abban, hogy elhelyezzem magam az üveg széles világában. 

– Ahogy aprólékosan sorra vesszük gyönyörű alkotásait, azt látjuk: a természet szín- és formakincse jelenik meg rajtuk. Azt sugallják: valamiféle vágyott, szinte idilli világ „előképének” stílusjegyeinek őrzői. Mintha alkotójuk tudatosan – számomra felettébb imponáló módon –, hátat fordítana a sok szempontból sötét való világnak… Akár a mennyország előképe is lehet ez a harmónia-esszencia?

– Az, hogy munkáim a mennyország előképének tűnnek, mindenképpen örömteli visszajelzés és a legnagyobb elismerés Nagy megtiszteltetés, ha műveimben a természet szépségét és harmóniáját érzékelik. A természet iránt érzett szeretetemet szeretném én is megmutatni általuk. Úgy érzem, hogy művészként feladatom szépséget, reményt és pozitív energiát sugározni. Az üveg különleges anyag, mely lehetővé teszi, hogy a fény által és a színek játékával a tárgyak életre keljenek, és egy olyan világot hozzak létre, amelyben a nézők menedéket találnak a mindennapok nehézségeiben. Ez az alkotói folyamat nemcsak esztétikai, hanem spirituális élmény is, amely során az ember kapcsolatba kerül a természettel és valami magasabb rendű harmóniával. Hiszem és alkotásaimmal is hirdetem: a világban jelen lévő sötétség ellenére mindig van hely a szépségnek, a reménynek és a harmóniának. Ha az alkotásaim hozzájárulnak ahhoz, hogy a közönség egy pillanatra elmerüljön ebben az idilli világban, és új erőt merítsenek belőle, akkor úgy érzem, hogy sikerült elérnem a célomat.

– Művészi ars poeticája változott némiképp az elmúlt évtizedek alatt?

– Nem. Ma is ugyanúgy azt szeretném, ha az ,,üvegeim, mint alma a fán megteremnének” – természetes módon. Pályám kezdetén a különböző hutai technikák jobban érdekeltek. Ez a tanulás időszaka volt. A későbbiekben mindinkább az esztétikai szépségre helyeztem a hangsúlyt. Az utóbbi években pedig egyre inkább arra törekszem, hogy edényplasztikákat, részletgazdagabb tárgyakat hozzak létre. A múzsám továbbra is a természet.

– Folyamatos izzásban él, most milyen művészi inspirációk érik?

– Hadd válaszoljak egy kis írásommal a kérdésére! A szépség benne rejtőzik a világban. Szeretném megtalálni és láthatóvá tenni a szépet az emberek számára. Mert a szép megtanít a jóra és tartást ad. A természet mindennap ünnepel. Ruháját váltogatja, és tükörbe néz – a szemedbe és a szemembe. A kék égen vonuló felhők megint tavaszt ígérnek. Hosszú volt a tél, a kalitkába zárt gondolatok újra repülnének. Iderebben mellém egy madárszerű érzés, és megpihen a kertemben. Egy pillanatra minden tökéletesen egész. A föld alatti csendben duzzadó hagymák készülődnek, és ahol tegnap még avar szürkült, ott ma zöld szárak az ég felé törnek. Egészen különös minden – az újjáéledés. Nyújtózkodik benned és bennem is a sápadt napsütésben éledő természet. Múzsáim lettek a hóvirág, a krókusz, a tulipán, az ibolya és lobbanékony színével a magnólia. Mindegyik fogva tart szépségével. Örömre hív a művészet lelke.