Szabadság és szeretet

„Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: »Szeresd felebarátodat, mint magadat!«” (Gal 5, 13-14).

Kedves keresztény Olvasó!

A Krisztusban hívő embernek tisztán kell látni, hogy az Újszövetség miben különbözik az Ószövetségtől, a Lélek szerinti élet a törvény uralma alatti élettől. Ugyanis mindkét szövetségnek ugyanaz az Istene, „én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) – mondja Jézus. Ha pedig ugyanannak az egy Istennek a kinyilatkoztatásáról van szó, akkor miért van különbség, és főleg: mi a különbség? Pál apostol egyik leghangsúlyosabb igyekezete, hogy erre a kérdésre választ adjon a Krisztus-hívővé vált zsidóknak. Ezt teszi a Galatákhoz írt levélnek abban a részében is, amiből a fent olvasott igerész származik.

Pál apostol tehát az Ószövetség hatálya alatt, vagyis a törvény alatt élők életét (aminek legszemléletesebb kifejezője a körülmetélkedés kötelessége) rabságnak mondja, amiből „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni” (Gal 5,1). Hiszen „nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek” (Róm 6,14). „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). Az Újszövetség hatálya alatt élők kincse tehát valami eddig nem tapasztalt szabadság. 

A törvény, vagyis a részletes és lelketlenné vált életvezetési parancsok uralma alóli felszabadulás hangsúlyozása azonban félreérthető is lehet. És amit félre lehet érteni, azt félre is fogják magyarázni! Ezért teszi sietve hozzá: „szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság ürügy ne legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak”. És ezzel a keresztény etika legfontosabb elvét mondja ki. Pál apostol, aki ritkán hivatkozik Jézus földi életének cselekedeteire és szavaira, itt Jézust idézi: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,39), aki ezt a zsidó fülnek ismerős intést hangsúlyozza (3Móz 19,18). A mai elmélkedés tehát a választott igéhez hűen, a szó nemes értelmében erkölcsi prédikáció. (A szó nemtelen (vulgáris) értelmében az erkölcsi prédikáció következmények nélküli, szóbeli és így súlytalan dorgálást jelent, kb. annyit, hogy a bűn rossz, ezért ne vétkezzünk.)

A keresztény erkölcsnek, vagyis a keresztény ember viselkedésének két alappillérét találjuk az alapigében: a szabadságot és a szeretetet. Két, mára agyonhasznált, üresre rágott fogalom, amit ki-ki a saját tetszése szerint tölt meg tartalommal. Pedig ennek a két szónak bibliai értelemben szilárd és egyértelmű jelentése van: ezt akarjuk a mai igehirdetésben felismerni és visszaadni ennek a két szónak.

A szabadság mára bálvánnyá vált: önmagában értéknek tartják, szobrot is állítottak neki – New Yorkban áll, meg a Gellért-hegyen. Pedig a szabadság önmagában nem érték, gyakran nem használ semmit: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít” (1Kor 10,23). A szabadság gátak nélkül parttalan szabadság: gátak között futva hasznos a víz ereje – ahol áttöri a gátakat, ott rombol, majd posvánnyá szétterül. A szabadság gátja a felelősség. Viktor E. Frankl, a ’97-ben meghalt bécsi zsidó pszichiáter mondja: „Az amerikai keleti parton felállított Szabadság-szobor párjaként fel kellene állítani a nyugati parton a Felelősség-szobrát is, mert csak a kettő együtt alapozza meg az ember helyes viselkedését.” A szabadság a felelősség gátjai között építő erő. A felelősség pedig maga a szeretet. 

Szeretet nélkül a szabadság ürügy lesz – mondja Pál – a gátlástalanságra. Kevés emberi tulajdonság taszít engem annyira, mint a gátlástalanság. A gátlástalanság mögött ugyanis ott bújik a tiszteletlenség, a szemérmetlenség és az önzés. A szeretet nélküli szabadságot ma liberalizmusnak mondják (libertas – szabadság), és rögtön értjük, hogy mi ez a korunkra egyre jellemzőbb általános tiszteletlenség és szemérmetlenség, ami a politikában, a közéletben (gyakran még az egyházban is) és a magánéletben is tenyészik, mint kukoricán az üszög: elkorcsosítva, formátlanná és terméketlenné téve azt. 

A szeretet nélküli szabadság nem ad értelmet az életnek. A szeretet elköteleződés, felelősség. A szeretet által az ember kiszabadul a saját korlátai közül, túllép önmagán. A korlátlan, gátlástalan szabadság beszorít életünk, személyiségünk korlátai közé, és egyre nyilvánvalóbbá teszi az ezek között uralkodó sivár ürességet. Ha mindent megtehetek, amit én akarok, de senki más világa nem tárul fel előttem az iránta érzett felelősség és szeretet által, akkor a saját világom foglya maradok. És bármilyen is az én saját világom, azt szürkének, unalmasnak és értelmetlennek fogom érezni, ha mások világa nem korlátozza azt a felelősség és szeretet által: épp a szeretet és elköteleződés (felelősségvállalás) teszi azt színessé, izgalmassá és értelmessé. 

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket (…) megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel… megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,7-8). Ezen az áron vagyunk szabadok. Akik számára a szabadság ürügy a testnek a gátlástalanságra, azok nem értik, hogy mi a szabadság: 

„Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz” 
(Heltai Jenő: Szabadság)

Testvéreim! Szabadság és szeretet a keresztény viselkedés két hordozója. A keresztény élet félelem nélküli szolgálat, másképp kifejezve: kiszabadulva személyiségünknek a szeretet által feltört korlátai közül (az önféltéstől megszabadulva) mások terhét örömmel hordozni. A keresztény morál követésének nem célja a keresztény ember boldogsága, de mégis boldog, értelmes (logosz-szerinti) és beteljesült élet a következménye. Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Krisztusunk, hogy Rád tekintve nem kell félnünk sem haláltól, sem élettől. Köszönjük, hogy megszabadítottál az önféltés bilincseitől, hogy nem kell hazudnunk, képmutatónak lennünk, és hatalmasok tetszését keresnünk. Segíts nekünk, megkönnyebbülve saját terheinktől, odafordulni szeretettel a másik emberhez! Ments meg minket a parttalan és felelőtlen szabadságtól, az értelmetlen élettől! Ámen.