Szárszó - háború alatti zászló

Püski Sándor és a Magyar Élet Könyvkiadó Baráti Köre hetven éve – 1943. augusztus 23–29. között – rendezte meg találkozóját Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria (SDG) református ifjúsági szövetség telephelyén. A Magyar Élet-tábor olyan előadás és megbeszélés-sorozatot ígért, amely a közelgő világháborús összeomlás árnyékában a magyar nemzet háborút követő lehetőségeivel vet számot.

     Az egyhetes táborozás iránt minden várakozást felülmúló volt az érdeklődés. Közel hatszázan vettek részt rajta. Az írók közül Kodolányi János, Erdei Ferenc, Németh László, Jócsik Lajos, Karácsony Sándor, Veres Péter tartott előadást. Mellettük László Gyula régész és a tábort szervező Püski Sándor is előadott. Neves írók voltak a hozzászólók is: Féja Géza, Darvas József, Szabédi László, Sinka István. Az 1930-as években induló népi falukutató mozgalom itt jelenlévő képviselőinek alapvető felismerése volt, hogy a magyarság gondja-baja csak úgy orvosolható, ha a politika képes lesz a nemzet, a demokrácia és a szociális igazságosság ügyének együttes képviseletére.

„Nem az Istentől, csak egyházától”

     Kertmagyarország apostola – sokan így emlegették a ’43-as tanácskozáson jelen levő és fel is szólaló „harmadik utas” Somogyi Imrét, aki a 30-as években népművelőként járta a vidéket, korszerű mezőgazdasági módszerekre oktatta a gazdákat. Az 1943-as hozzászólásában a magyar falu válságba jutásának okát a hiteles – egyházi és világi – vezetők elvesztésében jelölte meg: „Magyarország az ígéret földje, de nem bibliai értelemben, hanem olyanformán, hogy itt annyit ígértek már a magyar parasztnak, természetesen választás előtt, hogy ha azt mind megvalósították volna, már Magyarországon nemigen lenne olyan üdűlőút, amelyik nem lenne kikövezve.” Számadatai szerint akkoriban a katolikus egyház vidéki templomjáró hívei 40–50 százalékban elmaradtak. A református egyház esetében ez a szám eléri az 50–70 százalékot. Vizsgálódási területeinek egyikén, az Ormánságban volt a legnagyobb a visszaesés. Falukutató munkája döbbentette rá, hogy „nem az Istentől szakadt el a magyar nép, csak egyházától”. Felszólalásában Somogyi Imre e megállapítását egy ormánsági példával támasztotta alá. Az egyik helyi faluba új plébános került. „Tavasszal ment oda az új pap, nagypénteki Úrvacsorán annyian voltak a templomban, hogy amikor ez az új pap osztotta az Úrvacsorát, kiszorultak az épületből.” Mindez arra bizonyság, hogy a nép nem istentelen. Az új papnak hittel bizalmat szavaznak, s pár hónapig tele a templom. „De aztán, amikor látják, hogy ez megint olyan pap, mint a másik, ez megint nem vállalja a saját életében azt, amit a templomban a hívőktől követel, lassan elmaradoznak.”

A két pólus és a harmadik út

     Számos lelkész, tanár, egyetemista és középiskolás diák, munkás- és parasztfiatal élte végig a balatonszárszói egy hetet, melynek minden napja bibliaolvasással kezdődött, előadá sokkal folytatódott. Kora délután a Balaton vizében lubickolt a társaság. Később ismét előadásokat hallgattak, melyeket vita követett. A nap tábortűzzel, énekléssel, népdaltanulással ért véget.

     A hetven évvel ezelőtti népi–nemzeti irányzatot követő szárszói tanácskozás két pólusát Erdei Ferenc és Németh László mondanivalója jelentette. A „Mi várható, mi történik a magyarsággal a háború után?” kérdésre adott válaszában Erdei Ferenc elutasította a Németh László által már korábban is meghirdetett „harmadik utat”. Meggyőződése szerint olyan a magyar társadalmi helyzet, amelyben a polgári (nyugati) fejlődés útja „el van torlaszolva”. Bár ezt alapos társadalomtörténeti elemzés után jelentette ki, ám kimondatlanul számolt azzal, hogy országunk a Szovjetunió érdekszférájába tartozik majd. Ez a keleti irány határozza majd meg a továbbiakat, „az új társadalmi szervezet”, más szóval a szocializmus építését.

     Vele szemben Németh László számot vetett mind a nyugati, mind a keleti út veszélyeivel. A magyarság kultúrájának megőrzéséért és továbbvivéséért az ún. „harmadik oldal” lehetőségét vetette fel: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell  lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: nem lehetne Új-Guinea a miénk, a pápuáké? Ez a harmadik oldal.”

Szellemi felszabadulás

     A szárszó tanácskozás hetvenedik évfordulójára szervezett, szeptember 19-től 21-ig tartó konferencia elsőkét napjának a Lakitelki Népfőiskola adott otthont.

     A házigazda, Lezsák Sándor annak a népfőiskolai hálózatnak a fejlesztési tervét ismertette, amely átfogja az egész Kárpátmedence magyarságát. „Meglátásom szerint népfőiskolákra akkor volt és van szükség, amikor egy nép, egy nemzet hite meggyengül. Istenben és önmagában”. Ennek a népfőiskolai hálózatnak a tulajdonosa a Szeged-Csanádi Püspökség, a Lakitelek, illetve a Népfőiskola Alapítvány. A népfőiskolai mozgalom a 18. század végi Dániában vette kezdetét, de nálunk Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész ezt megelőzve már 1767-ben felvette a békési egyházi iskolák tananyagába a kertgazdálkodás, az állattenyésztés elméletét és gyakorlatát.

     A Lezsák Sándor által ismertetett tervek szerint az elkövetkező két évtized során 14 új népfőiskola indul a Kárpátmedencében. Ebből hét az anyaországban, három Erdélyben, kettő a Felvidéken, egy Kárpátalján. A központ Lakitelken lesz. Idővel minden járásban feláll egy ilyen intézmény. Egy jól működtetett népfőiskolai rendszer a magyar szellemi felszabadulás alapja lehet. E nagyvonalú tehetséggondozó program egyenes folytatása annak az 1943-as konferencián megfogalmazott Németh László-i gondolatnak, mely szerint a mezőgazdasági és az ipari tevékenység mind jobban közelít az értelmiségi tevékenységhez.

     „A tehetséggondozás alatt ma legtöbbször az egyéni lehetőségek kibontását értjük” – kezdte mondanivalóját a lakiteleki találkozón dr. Péter-Szarka Szilvia, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének oktatója. A fiatal anyuka szerint, aki maga is három gyermeke tehetségének a gondviselője, ez csupán kiindulási pont. „A tehetség akkor jelent valódi értéket, ha nem csak önmaga, de környezete, társadalma, esetenként az emberiség boldogulását is szolgálja.” Ez fontos kritériuma, sőt, felelőssége is az igazi tehetségnek, hogy mennyire figyel környezetére, szolgálja közösségét. „Jó irányvonal, ha azok a fiatal vagy idősebb emberek, akik a maguk területén elértek már valamit, visszalátogatnak egykori iskolájukba, hogy elmondják a diákoknak, miként s hogyan jutottak el oda, ahol vannak. E tettük felelősségvállalás a jövendő nemzedékért.”

Szárszó és az új alkotmány

     A tanácskozás zárónapjának helyszíne a Parlament felsőházi terme volt, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felelős magyar értelmiségi 20. századi csúcsteljesítményének nevezte a szárszói táborozást. Azt a tanácskozást, ahol eszmét tudott egymással cserélni a bal- és a jobboldal, s amely bebizonyította, „a baloldaliság és a hazafiság nem szükségszerűen egymást kizáró ellentétek”.

     Simon János szociológus, aki az angol és a spanyol nyelvterület egyetemeinek hosszú évek óta rendszeres előadója, korábban maga is részt vett falukutatásban. Már akkor felfigyelt a népi írók csoportjára, köztük Németh László munkásságára. „A hetven évvel ezelőtti tanácskozás nem egy eszméje – akkor – illuzórikusnak tűnt. Az ott megjelent hatszáz, zömében fiatal ember nagy része 1956-ban is ott volt a szellemi, s olykor a fizikai barikádokon. Az utóbbi években nem egy Szárszó-gondolat megvalósulásának lehetünk tanúi. Gondoljunk – Németh László »harmadik útjának« megvalósulásaként – a független, demokratikus új alkotmányunkra! Most végre a magyar nemzet, a magyar nép alkotmányozott önállóan, minden külső diktátumtól függetlenül.”

     Kevés ún. „kistelepülésnek” van olyan világot járt, fiatal polgármestere, mint Lakiteleknek. A közgazdász Felföldi László egyetemi részképzésen tanult Moszkvában, Angliában a Bristoli Egyetemen, gyakorlaton vett részt az Egyesült Államok Kongresszusában. Hátizsákkal megjárta Szibériát, Indiát, Kínát, azon belül Ujguriát és Tibetet. A szárszói gondolat mai érvényességét parlamenti felszólalásában foglalta össze: „Függetlenség – e mellett köteleztük el magunkat. A saját dolgainkat vegyük a saját kezünkbe helyileg és országosan is! Amit mi meg tudunk oldani, oldjuk is meg. Ne másoktól várjuk a csodát! Ne függesszük szemünket semmiféle külső hatalomra, hogy az hozza el nekünk a Kánaánt! Igenis, mi Lakitelken az újainkat magunk csináljuk meg, az erdőinkkel mi gazdálkodunk, a közszolgáltatásainkat mi szervezzük, a közbiztonságunkról saját magunk gondoskodunk. Tegyünk saját magunk saját magunk érdekében!”

*

Soli Deo gloria

Az 1922-ben alapított Magyar Refor -mátus Diákok Soli Deo Gloria Szövetségének a taglétszáma a 40-es évekre elérte a nyolc–kilencezer főt. Országos szervezetével, könyvkiadásával, diákszociális intézményeivel, nagy hatású konferenciáival az ifjúság széles rétegeire hatott. Mindezt a keresztyén hit és a szociális érzékenység együttes megvalósításának a programja tette lehetővé. Balatonszárszói nyári táborában 1928-tól tartottak konferenciákat, ahol – többek között – a népesedés, a közoktatás átszervezésének kérdéseit, a birtokreform s a magyar falu helyzetét vitatták meg. Az 1943-as tanácskozás szervezé -séből alaposan kivette részét a SDG-án belül működő, az 1697. évi hegyaljai felkelés református tábori lelkészének nevét viselő Kabay Márton Kör.

*

Püski

Egy halk beszédű, fiatal jogász – Püski Sándor – 1939-ben megalapította a Magyar Élet Kiadót, melyet  feleségével, Zoltán Ilonával fejlesztett tovább. A szegényparaszti sorból származó fiatalembert olvasmányai egyetemista korában ébresztették rá „hogy a magyar irodalom sorsirodalom”, s ha bele akar szólni a nemzeti élet alakulásába, azt a legjobban a könyvkiadás területén teheti. Elve az volt, hogy csak olyan könyveket ad ki, melyek neki is tetszenek, de ez nem jelenti azt, hogy minden szavával egyetért.

Első kiadványai között Sinka István, Szabó Pál, Illyés Gyula, Veres Péter, Tamási Áron, Kodolányi János, Erdélyi József, Féja Géza, Szabó Dezső, majd Németh László könyvei szerepeltek. A negyvenes évek elején a Magyar Élet Kiadó Baráti Körének létrehozásával lelkes középiskolás és egyetemista hálózatot sikerült kialakítania a népi írók általa kiadott könyveinek terjesztésére.

A kiadót 1950-ben államosították, őt magát 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték. Egy év után szabadult. A házaspár 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. Előbb a lakásukról végezték a könyvterjesztést. Néhány év múlva a nyugati magyarság támogatásával előadó - körutakat szerveztek Magyarországról meghívott  irodalmárok, művészek számára. 1974-ben New York magyar negyedében, a 2. sugárúton kis könyvesboltot vásároltak. Egy évre rá ismét létrehozták a Püski Kiadót. Az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból tiltott szerzőknek s munkáknak biztosítottak megjelenési lehetőséget. A Püski-Corvin Magyar Könyvesházat a Nyugaton élő magyarság szellemi központjává emelték. Budapestre 1989-ben települtek vissza. Krisztina körúti könyvesházuk a népi irodalom szellemi örököseinek találkozó-és gyűjtőhelye.

Naskay Szilárd