Szavaid verik még szívem ütemét,
de nélküled már nehezebben élek –
Feleslegesek a képek, az esték,
az alvás adta bódulatok…
Így múlik el az élet.
Reggelre hűlt helye
kacajod melegének.

Csak ennyi

Annyi megadatott,
hogy kimond: van Isten.
Minden további emberi szó
csak galamb röpte
gondolat-pihe,
imbolygó, földre eső
szín, derítő
magyarázat.

Mit mondjak rólad?

Őszi levél hull alá
néma sikollyal, meghal,
elhamvad a gondolat,
de gyönyörű ez a csöppnyi kis idő.
Mit mondjak rólad?
Minden helyzet előre tervezett,
nincs más megoldás
csak belátni:
ember és Isten van
mindenek felett –
Holt fény sorvad.
Mit mondjak rólad?
Van-e szó,
és ha van, minek…

Odaadtam…

Odaadtam mindent a mának,
fényt, borút, meleget,
fagyos,
Isten nélküli
hétköznapokat,
de hirtelen éreztem,
meg kell vallanom Istennek,
hogy vagyok –
remélve, majd
nála lakhatok. 

Schneider Lipót költészetét itt mutatjuk be.