Száz-hetven-negyven

Nem könnyű ismertetést írni egy olyan konferenciasorozat publikált anyagáról, amely tizennégy alapos tanulmányt tartalmaz, és kiemelkedő életpályát megfutó hercegprímásunk szenvedésekkel teli életét hivatott bemutatni pappá szentelésének századik, érseki kinevezésének hetvenedik és halálának negyvenedik évfordulóján.

     A kötet előszavában írja Mireisz Tibor: „Igazi különlegesség ez, hiszen soha nem publikált írások, beszédek leirata is napvilágot látott benne, és egy őszinte aspektusból megközelítve betekintést nyerhetünk a bíboros munkásságába és kevésbé publikált életciklusaiba.”

     E sorok írója azon igyekszik, hogy felkeltse az érdeklődést, mert nemcsak a tisztelőknek ajánlja a kötetet, hanem azoknak is, akik bár homályosan látják a bíboros és egyháza viszonyát, de mindenképpen várják, hogy végre a boldogok között tisztelhessék a magyarság egyik legkeresztényibb egyéniségét.

     Mindszenty József hercegprímás jellemét személyes emlékek garmadája mutatja be árnyaltan, amelyek mentesek a fényezéstől. Kiváló jellemvonásai mellett rideg, hajthatatlan, sokak szerint szeretetlen természetéről is képet kapunk, amelyet leginkább ezzel a mondattal lehetne jellemezni: „Legyen igazság, ha a világ abba tönkre is megy! (Fiat justitia, pereat mundus!)” Vagyis ő is ember volt. Ezek a jellemvonások azonban eltűntek a börtön és a fogság hosszú évei alatt, s Mindszenty tökéletesen belső emberré vált. A kötet tehát kritikával és méltatással egyaránt szolgál, mert így teljes az igazság.

     Bíborosi kinevezéséhez különféle egyházi személyek közreműködésén keresztül vezetett az út, amelyre a kacskaringós ösvény végén XII. Pius pápa teszi fel a pontot.

     1946. június 13-án elindul Kanadába, a Mária Kongresszusra. S itt történik meg az a mozzanat, amely egy egyre jobban összegabalyodott háló első szálait alkotják, s amelyből többé nincs szabadulás: dolláradományokat kap, amelyet illetékeseknek ad át. Arról azonban aljas módon hallgat a hatalom, hogy az akkori pénzügyminisztérium a devizaadományt befogadja, beváltásáról megállapodás születik, de ehhez a bíborosnak semmi köze nincs.

     Kálváriája 1948. december 26-án kezdődik, amikor lefogják. Ma már a kevésbé tájékozottaknak is van fogalmuk arról, ezután mi történik vele. Vallatják veréssel, kínzatással, droggal. S végül mégsem küldik a bitófára. 1956-tól az USA nagykövetsége, majd 1971-től a bécsi Pazmaneum lesz száműzetésének és „félfogságának” színhelye.

     A világban eközben nagy változások zajlanak. A Szentszék, amely a kommunistákkal való kollaborációt huszonkét hivatalos iratban ítéli el, köztük a békepapi mozgalmat is, megváltozik: az ún. keleti politika veszi kezdetét, amely az évek során a legkülönfélébb vélemények kereszttüzébe kerül. E tényt azért említjük csupán, mert egy máig vitatott esemény Mindszenty bíborost is érinti.

     VI. Pál pápa ugyanis tolmács jelenlétében közli a bíborossal: „Tu es et restas primas Hungariae. (Te Magyarország prímása vagy és maradsz.)” Mindszenty ehhez tartja magát, még akkor is, amikor kiegyezés születik Kádár kormánya és a Szentszék között, és a pápa 1974. január 14-én megfosztja a bíborost hivatalától, azzal a megokolással, hogy ő átvállalja a felelősséget (Adriányi Gábor).

     A kötet Mindszenty személyén keresztül nagyon sok társadalmi témát is érint. Képet kapunk az egyházak likvidálásáról (Csonka Emil), a vallásszabadság korlátozásáról és arról a tévedésről is, amelybe Rákos Mátyás beleesett, ti., hogy minden bajnak Mindszenty az oka. És azok is tévedtek, akik azt gondolták, hogy Mindszenty eltávolításával vége szakad a vallás- és egyházüldözésnek. (Horváth Attila)

     A Mindszenty-per tanulságairól ideológiai és társadalmi szempontból is kiváló jogi elemzést olvashatunk, amely kitér a nyomozásra, a bírósági szakaszra, a vád és az ún. védelem szerepére. A tanulmány szerzője, Kahler Frigyes szerint ez utóbbi elképesztő jogtiprást jelentett, de „hozzájárult a magyarországi ítélkezési gyakorlat súlyos torzításához” is.

     A kötet az évek folyamán tartott megemlékező események apropóján született írásokat is tartalmazza, ezért bizonyos átfedésektől nem mentesek a tanulmányok. De természetesen mindegyik arra fókuszál, aminek érdekében íratott. Így olvashatjuk külön-külön egy-egy előadás rögzített szövegét a bíboros Zala megyei és veszprémi közéleti tevékenységéről, az emberi jogok terén folytatott harcáról, az emigrációban megtett apostoli útjairól (Krajsovszky Gábor).

     Névváltoztatását (Pehm – Mindszenty) és a pángermán mozgalom elleni fellépését is vázolja az egyik szerző, valamint megtudjuk, hogy keresztény alternatívájának lényegi kérdéseit, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus elleni küzdelmét még a II. világháborút megelőzően publikálja saját lapjában, a Zalamegyei Újságban. Ebben világossá teszi, hogy minden esetben Isten felé, toronyiránt igazodik. Ökumenikus álláspontját mutatja, hogy a katolikum szót a keresztény egyetemességet jelölve használja: más felekezetekkel igyekezett jó kapcsolatot ápolni. (Nagy László)

     Édesanyjához fűződő szeretetteljes viszonyáról, a tőle kapott „szeretetdózisról” és az általa inspirált Édesanya című irodalmi műről Pem Lászlótól informálódhatunk.

     Majd következnek a politikai vonatkozások: az államvédelem 1945–49 közötti hozzáállása Mindszenty működéséhez és életéhez (Vörös Géza), „gyűjtemények”, adalékok, amelyek a Központi Bizottsággal és a hercegprímás Magyarországról való kivitelével kapcsolatban tartalmaznak lényeges momentumokat (Soós Viktor Attila), vagy részletesen tárgyalják az ’56-os tartózkodását a Budai Várban (Szabó Csaba), a pert és vértanútársai, pl.: Tóth Ilonka tragikus esetét (Szántó Konrád).

     Nem kevésbé tarthat érdeklődésre a kötet ama fejezete, amely az 1966 őszétől az amerikai nagykövetségen töltött – a bíboros által félrabságnak minősített – „aranykalitka” adta korlátokról szól. Az USA követségének természetesen ügyelnie kell a diplomáciai szabályokra, és nem tekint el attól, hogy tulajdonképpen egy büntetéssel sújtott állampolgár kapott menedéket náluk. Azt is tudják, miképp vélekedik a „fogoly” Amerikának az ’56-os forradalomhoz viszonyuló dicstelen magatartásáról. Mindszenty helyzete tehát nem volt fényes. Az USA elnökének írt száztizennyolc levelére mindössze kétszer érkezik válasz. E levelezés, valamint a pápákkal és a bíboros államtitkárokkal való levélváltások összegzését a közeljövőre ígéri a szerző, aki a kötet utolsó tanulmányában – nem pozitív előjellel – tudósít bennünket arról, hogy Mindszentyt és társait sajátos eszközökkel és nem bírósági eljárással rehabilitálták (1990.évi XXVI. tv.). Vagyis „a vele szembeni egész bűnvádi eljárástól úgy tekintettek el, mintha az meg se történt volna, semmissé tették a kiállított határozatokkal.” (Zinner Tibor)

     Mindszenty bíboros szobra 2009. október 25. óta áll a rákosszentmihályi plébánia előtti téren a Hittel a Nemzetért Alapítvány jóvoltából, akinek e kötet megjelentetését is köszönhetjük.

     Az Adriányi Gábor professzor úr 80. születésnapjára ajánlott kötet mottója végső konklúziónak is kiváló: „Ha egy történelmi személyiség alakját ellenségei négy évtizeden keresztül folyamatosan meghamisítják, amint azt Mindszenty József bíboros–prímás esetében tették, akkor a jelen nemzedéknek kötelessége megismerni vele kapcsolatban a vitathatatlan igazságot.”

     S nekünk, egyszerű hívőknek legyen feladatunk imádkozni a mihamarabbi boldoggá avatásáért!

     (Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest, 2015.)

Fülöp Zsuzsanna