JEL újság

Szent életű püspökök is segítik Szatmárt

A kétszáztíz éve alapított Szatmári Egyházmegye ma hazánkhoz tartozó részét nemrég Varga János mutatta be a Jel újságban Csonka Szatmár élete és hanyatlása címmel. Mostani írásunkban az egyházmegye jeles püspökeit és jelenlegi helyzetét ismertetjük. Ebben segítségünkre van Schönberger Jenő szatmári püspök.

 

     I. Ferenc – apostoli királyi jogával élve – 1804 márciusában az Egri Egyházmegyéből kiszakítva alapította meg a Szatmári Egyházmegyét, amit néhány hónappal később VII. Piusz pápa jóváhagyott. Az akkori öt vármegyényi területen nem volt negyvenezer katolikus, a püspöki székhelyen, Szatmáron is csak egy kis templom állott. Száz év múlva kétszázezer hívőt számláltak, köszönhetően annak, hogy a terület földbirtokosai, a Károlyi grófok katolikus svábokat telepítették a szatmári béke után elnéptelenedett területre, akik aztán elmagyarosodtak. Schönberger Jenő, kinek neve is mutatja gyökereit, büszkén mondja: „Mi oltott magyarok vagyunk, ami jobb mindig, mint a direkt termő.”

     A püspökség története meglehetősen viharosnak mondható, főként a második száz éve. A területet a trianoni döntést követően elcsatolták Magyarországtól, majd mintegy húsz esztendő után néhány évre ismét a magyar egyház része lett. Aztán jött a kommunizmus időszaka, amikor gyakorlatilag meg is szüntették az egyházmegyét, majd a rendszerváltoztatás után vált ismét önállóvá. Mára mindössze két közigazgatási megyére zsugorodott Románia területén: Szatmárra és Máramarosra. A kelet–nyugati irányban elnyújtott területen negyvennyolc plébánián alig nyolcvanezer hívőt lát el mintegy nyolcvan pap. „Jó dolga van a szatmári püspöknek” – mondja kalauzunk, aki sorrendben tizenötödikként áll az egyházmegye élén.

A haza és a császár szemben áll

Báró Fischer István volt az első főpásztor, aki mindössze három évig, 1807-ig vezette az egyházmegyét, mert akkor Egerbe kapott érseki kinevezést. Utóda Klobusiczky Péter lett, aki hozzálátott a palota építéséhez, és a hívek gyarapodó számára tekintettel a templom kibővítését is tervbe vette. A szentély körül két sekrestyét, oratóriumot emeltetett, de nem volt ideje befejezni a templom teljes átépítését, mert 1822-ben Kalocsára nevezték ki érseknek.

     A fiatal egyházmegye legmeghatározóbb alakja Hám János volt, aki gondos, minden javát az egyházmegyéjére fordító főpásztor volt. „Minden garast oda tett, ahol arra a legnagyobb szükség volt” – idézi fel alakját a főpásztor-utód.

     Hám Jánosnak ezért a hozzáállásáért nemcsak a püspökség, hanem a város is sokat köszönhet: mai arculatát nagyban meghatározza az egyházi építmények tudatos elhelyezése. Olyan fontos intézményeket és épületeket hozott létre a városban, ami köré a település tovább fejlődhetett. Ilyen volt a magyar katolikus gimnázium, a kálváriatemplom, a székesegyház és a palota, melyhez az ő idején építették hozzá a szemináriumi szárnyat, a szatmári irgalmas nővérek rendházát a templommal és az iskolarendszerrel, valamint a kórházat is.

     A püspöki szék elfoglalása után mintegy húsz esztendővel, 1848-ban az ország hercegprímás nélkül maradt, s mint rangidős főpásztort, Hám Jánost nevezték ki esztergomi érseknek. „Ő nem volt politikus alkat, már életében szentnek tartották, akinek elsődleges feladata az volt, hogy a hívek lelki gondozását biztosítsa, s hogy esküjéhez híven hű maradjon a hazájához és a császárhoz. Nagyon nehéz volt a helyzete, amikor a haza és a császár szemben állt egymással. Ezért hamarosan minden oldalról kegyvesztett lett. Az osztrák fél részére túl magyar volt, a magyarok szerint túl osztrák párti – mondja Schönberger püspök. – Nagyon izgult, hogy őt is elítélik és kivégzik, viszont amikor csak a lemondását követelték, akkor a szentatya és a császár rendelkezésére bízta magát.”

     Hám János nagy örömmel tért vissza Szatmárra, ahol folytatta azt, amit egész életében tett: imádkozott, böjtölt, vezekelt, és minden megspórolt, félretehető pénzét a hívekre, az egyházmegyére költötte. A székesegyházat átépíttette az egri bazilika mintájára. Fontos egyházi intézményeket alapított a püspökség nagyobb városaiban is: Munkácson, Ungváron, Nagybányán.

     Odafigyelt a szegényekre, és tudatosan építette ki az iskolarendszert. Nagybányán és Szatmáron letelepítette a jezsuitákat, Nagykárolyban és Máramarosszigeten a piaristákat a fiúk oktatására, a leányok nevelését pedig a szatmári irgalmas nővérekre bízta.

     Az egyházmegye második alapítójaként tisztelt püspök mintegy harminc évig szolgált Szatmáron 1857-ben bekövetkezett haláláig. A hívek már életében szentként tisztelték, imáihoz csodás gyógyulások fűződtek. Boldoggá avatását 1898-ban elindította az egyházmegye, de a szerencsétlen történelmi körülmények megszakították az eljárást.

     Hám Jánost, akinek halála megrázta az egyházmegyét, Schlauch Lőrinc követte, aki az egyházmegyében felmerülő jogi kérdéseket rendezte. Ő hamarosan váradi püspök lett, ahol aztán bíbort kapott.

Lét és nemlét határán

Az egyházmegye harmadik alapítójának szokták nevezni Meszlényi Gyula püspököt, akit 1887-ben neveztek ki a Szatmári Egyházmegye élére. „Melegszívű, barátságos és a szenteket nagyon tisztelő püspök volt. Mesélik róla, hogy ahányszor Rómában járt, mindig két bőrönd ereklyével tért haza. Az a gyűjtemény, amellyel most az egyházmegye büszkélkedhet, az ő buzgóságának köszönhető” – idézi fel alakját a kései püspök-utód.

     A tizedik főpásztorra, Boromissza Tiborra nagy teherként szakadt a trianoni békediktátum. Az ő feladata volt adminisztrátorokat kinevezni a szétszabdalt egyházmegye határon kívüli területeire. A hívek érdekében fontos volt, hogy a lelkipásztorkodás, ami megindult az egyházmegyében, tovább folytatódjék.

         A püspök 1928-ban bekövetkezett halála után két esztendővel a Szatmári Egyházmegyét a nagyváradihoz csatolták, ezzel megszűnt önállósága.

     „Mi román világba kerültünk, és ez a román világ nem nézte jó szemmel a magyar egyházmegyéket. Úgy gondolták, ha sikerül visszanémetesíteni az itteni elmagyarosodott svábokat, akkor mindjárt könnyebb lesz uralkodni is. Az oszd meg és uralkodj elv nagyszerűen működött akár a Monarchia, akár az akkori Románia államrendszeréről beszélünk” – fűzi hozzá Schönberger Jenő. Mint mondja, Fiedler István püspök meg is próbált megfelelni a román hatóságok elvárásának: az első szentmisén, amit a székesegyházban mutatott be, a prédikációt ékes német nyelven mondta el. Csodálkozott, hogy mindenki nézi, de nincs reakció. A mise után kérdezte, hogy milyen volt. „Kegyelmes úr, nagyon szép volt, de itt senki nem értett egy szót sem” – felelték a hívek. Akkor szembesült azzal, hogy ez csak politika. Nem is volt hajlandó többet németesíteni, mindenütt magyarul beszélt. „Látta, hogy nem az a valóság, amit neki Bukarestből mondtak – summázza a történteket kalauzunk. – A székhelyét hamarosan át is tette Nagyváradra, ott érezte otthon magát.”

     1939-ben aztán lemondásra kényszerült, mivel a „nagyváradi papok nagyon magyarkodtak”, és a püspök autójában dinamitot és gránátokat csempésztek át a határon. A főpásztor minderről semmit nem tudott, a román titkosrendőrség azonban annál jobban volt informálva. Fiedler püspök választhatott: lemond a püspökségről és a papokat átdobják Magyarországra, vagy bebörtönzik a lelkipásztorokat. Az előbbit választotta.

     Utóda a román kormánnyal való egyeztetés nyomán a jezsuita Napholz Pál lett. A szerzetes érezte, hogy változások szele van a levegőben, ezért amennyire csak lehetett, halogatta a szentelése időpontját, amit 1940 szeptemberének első napjaira tűzött ki. A második bécsi döntés értelmében augusztus 30-án azonban ismét megváltoztak az országhatárok: Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. A kinevezett püspök azonnal beadta a lemondását, amit a Szentszék el is fogadott.

A hűség ára

Az egyházmegye ekkor visszanyerte eredeti területét. Az új püspök, Scheffler János elsődleges dolga az egység visszaállítása volt a papság és a hívek körében, hiszen a szétszabdaltság évei nem múltak el nyom nélkül. Püspöki jelmondatát is ennek szellemében választotta: ut unum omnes sint – mindnyájan egyek legyenek. Nem volt könnyű dolga: a háború következtében mindenkit megpróbált az élet: rengeteg volt a sebesült, a hadiárva, óriási a nyomorúság.

     A szatmárnémeti ipartelepek bombázásakor a püspöki palota két találatot is kapott. Csak a kapubejárat és a kápolna maradt épen, a palota mindkét oldalt beszakadt. A főpásztor csak azért maradhatott életben, mert elromlott az autója és nem tudott hazamenni. A pincében volt óvóhely, oda vonult vissza a tanári kar, a kispapság, a nővérek, az alkalmazottak, akik a házban voltak. Egy kispap menekült meg csupán. Az áldozatok névsorát a palota kapualjában emléktábla őrzi.

     Jöttek az orosz, majd a román csapatok, s bekövetkezett a határok visszaállítása. Az egyházmegye fiatalságát, a 18 és 45 év közötti férfiakat a Szovjetunióba vitték málenkij robotra. „Scheffler püspök fogadalmat tett: amennyiben ezeket a fiatalokat még viszontlátják, az egyházmegye a legnagyobb ünnepélyességgel fogja a Jézus Szíve-búcsút megünnepelni. Ezt azóta meg is tartjuk, hiszen a fiatalok kétharmada négy-öt év múlva hazajött – mondja Schönberger Jenő. – A hazajöttek egy része a halált hozta magával, de vannak, akik még ma is élnek, és együtt ünnepelnek velünk minden évben.”

     Scheffler püspök kálváriája is megkezdődött: jött a rendek feloszlatása, az iskolák államosítása, majd a püspökség megszüntetése. A megyéspüspököt nyugdíjaztatták, nem volt már joghatósága – legalábbis államilag nem volt elismert. A román állam szeretett volna egy olyan katolikus egyházat, amely független Rómától. Őt szemelték ki ennek az egyháznak az élére. Kényszerlakhelyre vitték Kőrösbányára 1948-ban, és három évig ott tartották. Utána vitték Zsilavára. „Egy kommunista fejében megfordulhat, hogy elszakadjon Rómától, de egy katolikus ember fejében ilyen nem létezik – jelenti ki határozottan a jelenlegi főpásztor. – Scheffler nem is vállalta, hű maradt egyházához. Ott halt meg Zsilaván 1952. december 6-án.” Halálának híre fél év késéssel ért el Szatmárra. Hét év múlva nyílt lehetőség arra, hogy exhumálják és hazavigyék földi maradványait, melyek a tiszteletére készített emléksírban nyugszanak a szatmári székesegyházban a boldoggá avatás óta.

Harmadszor alakul meg a Szatmári Egyházmegye

Bár a Szatmári Egyházmegyét 1948-ban ismét beolvasztották a Nagyváradi Egyházmegyébe, Scheffler püspök öröksége eleven maradt. „Élt a múlt, és mi együtt éltünk a múlttal – mondja Jenő püspök, akit 1985-ben szenteltek pappá Gyulafehérváron. – A lelkigyakorlatokon az ő gondolatait olvastuk, beszélgettünk róla. A 90-es fordulat után újra megalakult az egyházmegye és újra lehetett saját püspöke, Reizer Pál személyében. Az ő 2002-ben bekövetkezett halálát követően egy évvel én kerültem a szatmári székbe. Jakubinyi György a szentelésemen két püspököt állított elém: Hám Jánost és Scheffler Jánost. Van olyan példakép, akiket kövessen az új püspök – mondta.”

     Szatmár püspöke és az egész egyházmegye nagy kegyelemként élte meg Scheffler püspök 2011-ben történt boldoggá avatását. „Azt mondta, hogy ha meghal, akkor is a Szatmári Egyházmegyéért fog imádkozni. Hiszem, hogy imádkozik is. Ma is nagyon sokat köszönhetünk az ő imájának. A boldoggá avatás kapcsán úgy érezzük, hogy valamit elértünk, valami befejeződött, aminek nincs vége. Következne a szentté avatás, imádkozunk, hogy Isten csodával bizonyítsa az ő életszentségét.” Emellett az egyházmegye nagy erőfeszítéseket tesz Hám János oltárra emeléséért is. Egyszer már elvégezték a tanúkihallgatásokat, elkészültek a jegyzőkönyvek, de a történelem viharai mindezt elsodorták, újra kellett kezdeni a munkát. A szatmári egyházmegye püspöke reméli, hogy hamarosan elkészülnek az anyaggal (positio), amit olaszra fordítva eljuttatnak majd Rómába.

Ökumené a mindennapokban

Az egyházmegyének jelenleg nyolcvanezer híve van és nyolcvan papja. Irigylésre méltó – terelem a szót a püspökség jelenére.

     – Nálunk sem olyan rózsás a helyzet, hiszen ebben a 80-ban benne vannak a nyugdíjasok és a külföldön dolgozó lelkipásztorok is. Ha tízzel több papunk lenne, azoknak is tudnánk munkát adni, de az biztos, hogy a hívek jó ellátásban részesülnek a paptestvérek részéről. Azért vagyunk ilyen sokan, mert az utóbbi években minorita, ferences és jezsuita atyák is szép számmal jöttek hozzánk.

     – Ez a terület vallásilag is igen színes. Romániában a többség általában ortodox, a Szatmári Egyházmegye területén milyen a megoszlás, hogyan vannak jelen a felekezetek, egyházak?

     – A Szatmári Egyházmegye területén hat püspökség osztozik: két ortodox, két görög katolikus, egy református és egy római katolikus. Az unitáriusok és az evangélikusok elenyésző számban vannak jelen. Az egyházmegyében 20% a római katolikusok, 20% a reformátusok és mintegy 60% az ortodoxok és a görögök aránya. Az együttélés feszültségmentes. A településeken, ahol több vallás él együtt, jól megértik egymást nemcsak a hívek, hanem a papok is. Lassan eljutunk arra az érettségi szintre, hogy a külső manipulálásokat nem vesszük már fel.

     – Milyen a hitélet a Szatmári Egyházmegyében?

     – Az alapítás kétszáz éves jubileumára az egyházmegye zsinattal készült. Ez volt a harmadik zsinat az egyházmegyében. Sok hívet megmozgatott, nagyon aktívan kapcsolódtak bele a zsinati munkába. Lelkipásztori terveink születtek. Az első tíz évre szólt, de rájöttünk, hogy az élet sokkal gyorsabban változik, semhogy meg tudnánk előre tervezni ekkora időt. A kétéves tematikus időszakot rövidnek találtuk, mire belejöttünk, már vége is volt. Ezért most az újabb lelkipásztori ciklus négyéves, két-két évre beosztva. Most éppen az „önátadás” évében vagyunk. Mikor ezt meghirdettük, még nem tudtuk, hogy a pápa a szerzetesek évévé nyilvánítja az esztendőt. Érdekes, hogy ahányszor az egyház tematikus évet hirdetett az utóbbi időben, a miénkkel mindig nagyon jól harmonizált. A legszebb önátadás, amikor valaki odaajándékozza az életét Isten és a felebarát szolgálatában, amit a szerzetesek sajátos módon tesznek a fogadalmaikkal. De a papok is végeznek önátadást, sőt minden kereszténynek ez a feladata, hogy egyre inkább teret engedjünk magunkban Istennek, mi pedig tudjunk kisebbedni, és teljesen rábízni magunkat.

Rochlitz Bernadett

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Bástyák vagy világítótornyok?

A szerzetesi iskola fő vonzereje továbbra is a közösség: az életüket Istennek átadó és a tanítványok iránt odaadó szerzetesek jelenléte.

Apostollá válni a Lélek útján

Pünkösd alkalmából újabb epizódokkal jelentkezik a KÉSZ Hitből pajzsot-videósorozata. Ezúttal Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel beszélgettünk.

A Szentlélek közkincs

Az első pünkösd óta tudjuk, hogy a Szentlélek közkincs. Nem titok. Nem bennfentesek előjoga. Kérni kell, és kapni fogod, mert ez megváltásodhoz, örök életedhez tartozik.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!