JEL újság

Szent időtlenségben...

Lőrincz Sándor2023.08.28

Vízparton az ember könnyebben felejt – választotta egyik kötetének címéül Tamás István. A kisprózák közé a szerző felesége, a Kossuth-díjas Udvardi Erzsébet arannyal-ezüsttel sejtelmesebbé tett akvarelljei kerültek. A tündérragyogású, lazúros tóparti festményekkel tagolt szöveg fényesebb lesz a badacsonytomaji festőművész képeivel, melyek próbálják kimerevíteni a pillanatot, hiszen pihenni jó. S hogy könnyebben felejtünk-e ilyenkor a Balaton partján? A rosszat minden bizonnyal, miközben érzékenyebbek leszünk a jóra, ám szembeötlőbb a harmónia és a disszonancia örök viadala is. Legalábbis évek óta így látja a szent időtlenségben ringatózó tárcaíró, ha a tóparton tölt néhány napot.

Lélekvigasz

A nyári melegben különösen üdítő a léleknek a bibliai szó, s a plébános hozzá fűződő tanítása. A hetedik nap megszentelésének kívánalma és a belső indíttatás szerencsére egyaránt vonzerő sokaknak. Balatonbogláron, a Jankovich-telepen is, amelynek kápolnáját helybeli és nyaralóvendég egyaránt felkeresi. Igaz, aki késve indul, már csak a bejáratnál, falakon kívül, állva hallgathatja Isten igéjét. De ott is célba ér az üzenet, az evangéliumi igeszakasz gyakorta szembesíti az embert gondolattal, szóval vagy cselekedettel elkövetett bűneivel. Az Úr hétről hétre így adja tudtunkra szándékát; nem törődve azzal, alkalmas-e rá az idő…

Ha valamikor, most különösen az, hiszen nemcsak a szomszédban, hanem bennünk is háború dúl; leginkább félelmeink kötnek gúzsba bennünket – migránsáradattól, téli energiaellátástól, eldurvult közélettől. S ki tudja, még mitől rettegünk; főleg, ha felülünk a fals információknak, és „jólértesültek” híreire alapozva hagyjuk megvezetni magunkat. Merthogy gyakorta éppen a pletyka az oka félelmeinknek. Mindennapi szorongásainkat tovább tetézi, hogy farkasok között élünk, mi, báránynak születettek.

Egyszer éppen a báránylelkületről, annak szépségéről és hasznosságáról prédikált az atya a csaknem kilencven éve Nagyboldogasszony tiszteletére emelt Jankovich-telepi kápolnában, amelynek öreg padjain apró táblácskák jelzik, kinek a helye volt ott egykoron. S ha már az illető egyházfi jelzett helyre ülhetett a szentmiséken, nyilván anyagilag is hozzájárult építési, javítási, fenntartási költségekhez, s nemcsak szokásos perselyadománya révén.

Miközben száll a szó, és szól az orgona, sokgyerekes családokra vetül a tekintetem és idős, kigyönyörűzött asszonyságokra, nehezen mozgó férfiakra, akiknek nemcsak régebben volt fontos ünnepi ruhát öltve betérni Isten boglári hajlékába, hanem most is az. Szíverősítőt, lélekvigaszt remélve. Az azóta már másutt szolgáló plébános különös szimbolikával beszél arról: érdemes megőrizni vagy visszaszerezni báránylétünket. Istennek kedves ez, jóllehet, attól még folyamatosan támadhatnak, harapdálhatnak bennünket a farkasok. Ordas világ a mai.

A 95. évét ünneplő születésnaposnak hálából felajánlott szentmise balzsam volt napi bajainkra. Nekünk is, kiknek távolinak tűnik még e matuzsálemi kor, ám a lélek hullámveréseitől mi sem mentesülünk. Ahogy az ezerszínű Balaton vize, úgy valamennyien ki vagyunk szolgáltatva rajtunk kívül álló erőknek. Egy-egy váratlan fordulatra, kiszámíthatatlan emberi reagálásra. Ezért tajtékzik a lelkünk, miként a háborgó tótükör jelez tarajos hullámaival. Ám ha vigaszra lel a lélek, ha alábbhagy a dübörgő szél, változik a kép. Megszelídülnek a habok, vászonra kívánkozó, ezüstös villódzássá simul a vízfelszín.

A felszentelt falak között árad a kegyelem. A józan ész, a helyrebillent lélek kettősében megmerítkezhetünk az emlékezés tavában, hogy legyen kezünkben tükör, s fogódzó holnapok árjához. Ha elbizonytalanodnánk, elég rápillantanunk az előttünk ülő, háromgyerekes fiatal apa hátára. Fehér pólóján arany felirat: Ne fél, csak higgy! Jézus vár reád!

 

Katica

Nem láttad-a katicámat? – fordul felém kétségbeesve a pöttöm lány a Balaton-parton. Tudod, először rászállt a kezemre, aztán elrepült, és nem tudom, merre – magyarázza tovább, én meg nyugtatgatom: sajnos nem találkoztam a hétpöttyössel, de ha meglátom, rögtön szólok neked. Fülig ér csöpp szája, majd homokfagyival kínál. Szüleitől megtudom: fővárosiak, és a déli part kedvesebb nekik. A vízben is találkozunk, s mit ad Isten, egy lebegő nádszálon katica sütkérezik. Már nyújtom is a cserfes kislánynak: Látod, meglett a katicád. Fellelkesülten nyúl érte, majd becsukja-kinyitja tenyerét, ám egy óvatlan pillanatban felröppen róla. Kapna utána, de a katica ügyesebb. Alkalmi barátnőm szomorúan sóhajt: nem baj, úgyis visszajön, aztán folytatja a lubickolást.

Örülök, hogy korábban ismeretlen személyek nyitnak a másik felé, s a kényszeredettség helyébe az őszinteség lép. Jó volt látni azt a sokgyerekes családot is, akik helyet kerestek maguknak az árnyas fák alatt. Strandsátrukat pad közelében akarták felverni, ám mindegyik foglalt volt. Érzékelve tétovaságukat, az egyik padon pihenő, nyolcvan feletti hölgy már hajtogatja is a plédét, és feléjük fordul:

– Éppen indulni akartam, szívesen átadom a helyemet. Áldott napot kívánok! – mondja, s botjára támaszkodva elballag.

A család megköszöni a lehetőséget, és rendezkedni kezd. Felállítják a mobilszékeket, felfújják a matracot, előkerül a tea, a szendvics, a termoszból a gőzölgő fekete. Sokáig nézem őket. Öt gyerek a fészekaljban, közülük két kamasz, kik nyomban indulnak úszni. Szüleik figyelmeztetik őket: vigyázzanak a mély vízben.

Retróérzés a levegőben, ráadásul megjelenik a kukoricaárus. A palacsintáért egy kicsit gyalogolni kell. Agyontetovált testek látványa sokkol, s mai napig nem értem, miért e „trendiség”, ám ez az én problémám, jóllehet, már-már azok lesznek kisebbségben, akiknek olyan a bőre évtizedek múltán is, mint születésükkor. Legfeljebb szeplőt álmodik rá a Nap, és ráncokat rajzolnak rá az évek.

No de ízlések és pofonok különbözők. A kommunikáció a lényeg, amely nemcsak öreg platánok hűse alatt, söntésnél állva, csapolt sörre várva, hanem vízben is állandó társunk. Lányait tartja szemmel egy fekete hajú, filigrán nő, még innen a negyvenen. Érdeklődik, honnan jöttünk, mondom, somogyiak vagyunk. Ők meg Békésből, s mivel töri a magyart, én is kérdezek. Albániából települt át, a CEU-n végzett, pszichológus. Hogy a férje mivel keresi a kenyerét, azon nem igazodom el. Nem a törtmagyarság miatt. Dicséri az országot. Pécsett már járt, Kaposváron még nem. Invitálom, egyszer kerekedjenek fel. Megígéri, s hagyja, hadd locsoljanak lányai.

A zuhany felé veszem az irányt, majd leülök egy padra. Háttámláján szívbe karcolt betűk: Z és É. Újra felötlik bennem a retró feeling, és sétára indulok. A nyaraló udvaráról csónakot cipel a vízbe apa és fia, odébb, egy modern nappaliból Vivaldi muzsika árad. A gazda füvet nyír; mozdulatait bokor alá ültetett kőbuddha lesi, meg egy fekete macska. A parton, hátát fának támasztva, szoptató madonna. Mellette férje játszik a nagyobb gyerkőccel. Derűs béke árad szét bennem. Főleg, hogy fut velem szembe a pöttöm lány: képzeld, visszatalált hozzám a katicám!

 

Képek, képletek

A buja platánlombok közé be-bekacsint a déli verőfény, s míg belefeledkezem a csaknem százéves fák látványába, incselkedek női alakokat formázó, gyakran kariatidákra emlékeztető ágaikkal, úgy érzem: az eget tartják e partmenti fák. Szótlan őrállói időnek, történelemnek, szerelemnek. Egy évszázada dacolnak széllel, esővel, faggyal és hullámveréssel. Jó megpihenni Boglár rám boruló „zöld kápolnája” alatt, hallgatni kacérkodó levelek neszét, a lágy szellővel érkező távoli nádasok zsoltárszavát. A végtelen vízi béke nyugalmát olykor megtöri a sirályvijjogás, a vadkacsa-rajcsúr, a vendégségbe érkező hattyúfamília méltóságteljes felvonulását követő családi mókázás. A túlpart integet Badacsony koporsó-hegyével és monstre társaival, apró házaival, a távolban sétahajó ring a tótükrön, közelemben szörfözők hada, odébb vitorlások – dagadó vásznakkal. Apró gyertyákként ékesítik a tavat. Festők vásznára kívánkozó, idilli látvány. Ikafalvi Farkas Béla számtalanszor megfestette a különféle napszakokban, Matyikó Jóska megénekelte, de nemcsak festők, írók, költők szerelmesedhetnek bele a tóba, hanem az átlagember is, aki arra törekszik, hogy gyakorta megmerítkezzen vízben, szépségben. A művészek vehemensebbek kissé; mielőbb maradandóvá szeretnék tenni a tünékeny jelent, hogy megőrizzék a jövőnek.  

A Jankovich-telep kettős fasora is megőrződött a mának. Nemcsak a város természeti kincse, hanem az egész Balatoné, s az országé. A szél nyomása miatt egyformán megdőlt platánpéldányok klimatikus hatásukkal kéretlenül is legjobb barátainkká lettek az elmúlt hetek forróságában. Zöld lombsátruk alatt pihenve kellemesebbé vált a partmenti komfort, s az olykor áhítatos csöndben kimerevedett a kép, megszelídült a pillanat, miközben komótosan fogytak a könyvlapok, s megadatott, hogy – békésen masírozó éveim ellenére – horgonyt vessek emlékeimben. Elidőzve az ifjúság múlt-ködén, megidézve a férfikor küszöbét, alámerülve a házasság tündértavában, újraélve az apa- s nagyapa-lét varázsát.

Nehéz megálljt parancsolni a szabadon szárnyaló, közel-, s távolabbi múltat előhívó gondolatoknak, melyekben szent és profán ölelkezik össze. Kedvemre nosztalgiázhatom, mit sem törődve a már délutánba nyúló idővel, amikor harsány párbeszéd tanúja leszek. Házaspár replikázik a közelemben. Az anyósról. Mindegyik a magáéról. Meg arról, hogy melyik, s hol tartja megtakarított pénzét. Lassan csillapodik a szópárbaj, aztán elindulnak lángosozni kamaszgyerekeikkel. Átmeneti csak a nyugalom, amikor fiatalok négyese vonul át a dús gyepszőnyegen. Az egyik lány fiúja felé fordulva, morcos arccal veti oda: „Végre már megjegyezhetnéd, addig nem lesz semmi szex, míg meg nem mondod a másodfokú egyenlet megoldóképletét!”

– Micsoda szelíd zsarolás – töprengek magamban mosolyogva, aztán azon kezdek el morfondírozni: vajon a lánynak nem jut eszébe a képlet a matek pótvizsgához, vagy csak a fiú általános műveltségére kíváncsi? Nem jutok dűlőre. Tényleg, hogy is van a képlet? A négyzet plusz b négyzet egyenlő c négyzettel? Nem, nem – villan be –, ez a Pitagorasz-tétel!

Á megvan: X1,2 egyenlő mínusz b…

 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Háború és béke Keleten

Innen, a Fülöp-szigetekről az orosz–ukrán háború távoli konfliktusnak tűnik, ám közvetlen szomszédunk a fenyegetett Tajvan. A Dél-kínai-tengeren a mi országunkhoz tartozó zátonyokat foglalnak el kínai hajók, és lehalásszák az ottani vizeket. Kell-e ezt tűrni? Nem csorbul-e az igazság, nem az agresszort támogatjuk-e a békével?

Pepe és a király

Pepe nem hibátlan valaki. Nekem ő az igazi király. Mint minden ember, aki elkötelezetten és lelkiismeretesen végzi munkáját, uralva szakterületét.

Tájékozódni a világban

Hogyan lesz valaki az egyházatyák korának, illetve az egyház szociális tanításának, a XX. századi keresztény szociális mozgalmaknak egyaránt termékeny kutatója?
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!