Szentek tisztelete itt és ott

Két hónappal Cebuba érkezésem után, 2007 augusztusában örömmel vártam Szent István királyunk ünnepét, amit jegyzett az itt használatos zsolozsmás könyv is, mint az egyházban mindenhol megült ünnepet. Magyarországon kívül augusztus 16-án ünneplik első szent királyunkat, ám amikor elérkezett a nevezetes nap, a miséző atya meg sem említette, inkább Szent Rókusról beszélt. Az ő ünnepe is azon a napon van, és őt jobban ismerik a filippínók, mint a magyar szentet. Van-e hasonlóság a szentek tisztelete tekintetében Magyarország és a Fülöp-szigetek között?
Fontosak, vagy elfeledettek?
A szentek tisztelete alapvető a nagy többségükben katolikus filippínók életében. A templomokban gyakran lehet látni a szentek szobrai előtt imádkozó embereket, akik általában igyekeznek meg is érinteni a szentek ruháját. Emiatt sok helyen üveg mögött tartják az ábrázolásokat. Ugyanakkor a fiatalok neveit nézve azt is gondolhatnám, hogy elfeledkeztek a szentekről. Itt az egyetemen, ami elvileg a katolikus öntudatúakat vonzza, nagyon kevés olyan hallgatóval találkozom, akinek a neve védőszentet idézne. Az idősebb nemzedék körében még sok Josét, Mariát találhatunk, sokszor angol változatában. Ma azonban a gyerekek nevét sokszor a szülők nevéből állítják össze, szinte érthetetlen „szótákolmányok” formájában. Régen a szülők itt is szentekről és azok ünnepeiről nevezték el gyermekeiket. A lányoknak olyan neveik voltak, mint Maria, Lourdes, Rosario és Teresita. A fiúkat Antonionak, Miguelnek vagy Pablónak hívták. Sokan két szent nevét is kapták, például Maria Isabel.
Népszerű „külföldi” szentek
Ha a filippínók névadásban el is hanyagolják a szenteket, ügyes-bajos dolgaikban mégis hozzájuk folyamodnak. Valamilyen titokzatos védőerőt tapasztalnak meg bennük. Odaadásuk azonban elsősorban nem helyi származású szenteknek szól, hanem olyanoknak, akik élete eltér az átlag filippínó sorsától. Legelső közülük maga a Szűzanya. Országszerte sokfelé vannak búcsújáróhelyek és zarándokhelyek, ahol Mária-jelenések történtek. Szerdánként a redemptorista szerzetesek templomaiban több szentmise van, mint vasárnaponként, hiszen ez az Örökké Segítő Szűzanya napja. Márpedig a Fülöp-szigeteki szegénységben az emberek gyakran rászorulnak a segítségre. A többi szentek népszerűsége sok tekintetben a magyar sorrendet követi: Szent József mellett Assisi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Ágoston és Szent Domonkos szobrait láthatjuk gyakran a templomokban. Sajátosan filippínó szükségleteknek felel meg Szent Júdás Tádé, a „reménytelen ügyek védőszentje”. Szent Rókus járványok idején védi a híveket, ami itt fontos, mert gyakrabban és későbbi időkig voltak járványok, mint Európában. Szent Filoména nagyon elterjedt tisztelete az itt népszerű „Élő Rózsafüzér” mozgalommal függhet össze, melynek alapítója Szent Filoména közbenjárására gyógyult meg. Viszonylag új, a magyarországinál népszerűbb Szent Pio atya. Számomra érdekes és örvendetes módon, Magyarországi (otthon Árpád-házi) Szent Erzsébet is sok templom védőszentje. Ezek közül kiemelkedik a Jaro-i főszékesegyház.
Helybeli szentek és boldogok
Jelenleg két Fülöp-szigeteki szentet ismerünk. Mindketten nagyon régen éltek, évszázadokkal ezelőtt, mindkettőjük élete a szigetvilágon kívülre vezet. Haláluk után évszázadokkal avatták őket szentté. A külföldi szentekhez hasonlóan nem sok közös vonás van köztük és a filippínók élete között. Mellettük három boldoggá avatott, nyolc tiszteletre méltó, illetve huszonkét „Isten szolgája” vár a szentté avatás további fokozataira. Többek között a német verbita püspök William Finnemann, akit a japánok gyilkoltak meg. Lássuk a két helybeli szent és két tiszteletre méltó életét.
Lorenzo Ruiz (1594–1637)
Manilai Szent Lorenzó a spanyol gyarmati időszak legelején született. Édesapja kínai bevándorló, édesanyja helybeli filippínó volt, mindketten meggyőződéses katolikusok. Ministránsként szolgált a helyi templomban. Megházasodott, családjával békés, vallásos és tartalmas életet élt. 1636-ban, amikor a plébánián dolgozott, hamisan megvádolták egy spanyol meggyilkolásával. Egy hajó fedélzetén kért menedéket. Három domonkossal, egy japán pappal és egy leprás világival japán misszióba utazott. Ott azonban üldözték a keresztényeket, mert attól tartottak, hogy a spanyolok a Fülöp-szigetekhez hasonlóan Japánt is gyarmatosítani fogják. Lorenzó ott szenvedett vértanúhalált. II. János Pál pápa 1981-es Fülöp-szigeteki látogatása során avatták boldoggá, majd 1987-ben szentté. Így ő lett az első filippínó szent.
Pedro Calungsod (1654–1672)
A második Fülöp-szigeteki szent sekrestyés, hitoktató, majd misszionárius volt. Tizennégy éves korában azon fiatal katekéták közé tartozott, akik spanyol jezsuita misszionáriusokat kísértek el távoli szigetekre. A misszionárius élet Guam szigeten nehéz volt, mivel nem érkezett rendszeresen élelmiszer, a dzsungeleket és a terepet nehéz volt bejárni, tájfunok is gyakran pusztítottak. A misszió ennek ellenére kitartott, és a helybeliek jelentős része megkeresztelkedett. Ez kiváltotta a helybeli elit ellenállását. Elterjesztették, hogy a misszionáriusok által használt keresztvíz mérgező. Amikor beteg bennszülött babák meghaltak, sokan elkezdtek hinni a történetben. Amikor Calungsod felkereste egy bennszülött falu vezetőjét és arra kérte, hogy vegye fel a keresztséget, az nemcsak elutasította a meghívást, hanem meggyilkoltatta a hithirdetőket, akiknek halála így vértanúhalálnak számít. II. János Pál pápa 2000-ben avatta boldoggá, majd 2012-ben XVI. Benedek pápa szentté. A két Fülöp-szigeteki szent élete komoly kérdéseket vet fel. Miért vannak csak ketten? Miért ők? Miért nem olyanok, akik idevalósiak? Sokan úgy gondolják, hogy nagyobb pasztorális ereje lenne, ha olyanokat avattak volna szentté, akiknek az élete közel áll a Fülöp-szigeteki egyszerű emberekhez. Mintha a filippínók nem néznének fel azokra, akik az övékhez nagyon hasonló életet éltek, nem éreznék a misztikumát és nem bíznának közbenjárásukban. A Fülöp-szigeteki szentek ezért egészen mások. Lássuk, hogy kik is ők.
Ignacia Del Espiritu Santo (1663–1748)
Ignácia anya igazi „nép közeli szent”, a Szűz Mária Szerzetesei Kongregáció alapítója, aki 1684-ben hozta létre a legrégebbi és legnagyobb Fülöp-szigeteki eredetű női szerzetesközösséget. Édesanyja bennszülött, édesapja pedig Kínából érkezett bevándorló volt. Pablo Clain cseh jezsuita lelkigyakorlatán ismerte fel a hivatását, hogy szervezze meg helybeli nők számára az Istennek szentelt életet. Rendekbe akkoriban csak tiszta spanyol felmenőkkel rendelkezőket vettek fel. Abban a reményben, hogy megváltoztathatja ezt a rasszista gyakorlatot, Ignácia szerzetesi életet kezdett élni egy üres házban a manilai jezsuita rendház hátsó szárnyában. Népszerű helyi legendák mondják el, milyen szegényen élt az általa alapított nővérközösség. Koldultak rizsért, tűzifa adományok fejében pedig Manila utcáit seperték. Kétkezi munkával és a kapott alamizsnával tartották fenn magukat. Hittant is tanítottak. A közösség szabályait 1732-ben hagyta jóvá a manilai érsek, alapítónője pedig 2008-ban megkapta a tiszteletre méltó címet, ami a szentté avatásnak az előszobája lehet. Sokan gondolják, hogy a mindenki által tisztelt Ignácia anya rászolgált a kanonizálásra. Közössége mind a mai napig virágzik. Annak idején hősiesen kiállt a Fülöp-szigetekiek jogáért. A korabeli egyházi vezetőkkel szemben is ragaszkodott ahhoz, hogy filippínók is vállalhassák a papi és szerzetesi hivatást, alapvető emberi méltóságukra és keresztségükre hivatkozva.
Isabel Larranage Ramirez (1836–1899)
Az első Fülöp-szigeteki tiszteletre méltó Isabel Larranage Ramirez, a Jézus Szent Szíve Szeretetnővérei alapítónője. A Fülöp-szigeteken, Manilában született 1836-ban, a város akkori katonai kormányzójának gyermekeként. Szülei spanyolok voltak, édesanyja a perui Limában született. Élte a manilai gyarmati elit életét. Apja 1838-ban bekövetkezett halála után édesanyjával visszatért Madridba, majd Limába. Onnan ismét Madridba költözött, ahol megalapította szerzetesközösségét. Kubai missziós útja során hunyt el. Fülöp-szigeteki származását sohasem titkolta, bár elment a Fülöp-szigetekről és nem tudott tenni a filippínókért. Talán furcsa, hogy a Fülöp-szigetekiek nemzeti büszkesége mégis magukénak tartja. Ne felejtsük el, hogy erős hitük és vallásosságuk ellenére közülük egészen 1999-ig senki sem kapta meg a tiszteletre méltó címet. Sokáig kellett várniuk erre az elismerésre és akkor is olyan valaki kapta meg, aki élete kezdetétől eltekintve nem élt a szigetvilágban.
A szentek tehát nemcsak közbenjáróink, hanem lelki kultúránk országonként változó megjelenítői is. A világon mindenütt elterjedt Katolikus Egyház helyi arcai, így személyes sorsunk képviselői.