Szépre-jóra érzékenyen

A grafikát-szobrászatot tanult, óvó-tanítóképzőt, majd a kolozsvári BBTE filológia karán vallás-néprajz szakot végzett, szatmárnémeti születésű B. Mihály Csilla verseiből a tiszta lélek hangja érinti meg olvasóit.

 

A betűk tanulásával egyidejűleg írta első próbálkozásait, mint vallja: élete középpontjában gyerekkorától az alkotás áll; a versírás hivatás-küldetés, felelősségteljes feladat is számára. „Szent játék” ‒ ahogy idézi, amit a következőképpen indokol: „Nem csupán a gondolat, a forma és ritmika között törekszem az összhangra, hanem bensőm és egy magasabb szféra, bensőm és a környező világ között is.

S valóban, a 2006 óta Örkényben élő verselő poétikai megszólalásainak harmóniája alkalmas kalauza, vezetője a lélekben érzőknek-gondolkodóknak. Szépre-jóra érzékenyen szólal meg, mint például a Mécskanóc című versében: „Levettem minden harci maskarámat, / úgy állok itt, a szótlan ég alatt, / mint mécskanóc, ki néha napba sápad, / ha tiszta fényed rajta szétszalad.” Vagy a Hóesésben: „Fölhasadt szemmel áld az ég, / havat szitál a csendje, / mintha szívemre pár marék / csodát dobálna, csenne.”  Formabiztonsága ugyanúgy biztató öröm, mint a tartalom mondanivalójának határozottsága.

Verseit folyóiratok, antológiák közölték határon innen és túl. Nem véletlenül, hiszen teljesítménye méltán érett a nyilvánosságra. Elhallgatása volna vétek. Értékítéletünket alátámasztó-jelző elismerések: a Magyar Művészeti Akadémia ’56-os forradalom és szabadságharc pályázatán elért 3. díja (2016), a MAIT Harang csendül pályázatának Aranytoll-díja, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. különdíja (2017), többek mellett az Irodalmi Rádió Tavaszi szél pályázatának 2. helye (2018), a Napút folyóirat Ady pályázatának 1. helye a költő előtt tisztelgő vers kategóriában, a Cédrus-pályázat Nívódíja (2019).

Lírai teljesítménye alapján, meggyőző indulásának kiteljesítéséhez reméljük Isten támogató figyelmét!    

Zsirai László

 

B. Mihály Csilla verseit itt olvashatják

 

 

2021-04-19

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

       1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks