Szétszórta a szívük szándékában gőgösöket

Sokáig azt gondoltam, hogy a kolonializmus inkább csak trópusi ügy, és az európaiakat nem érinti. Mostanában azonban egyre gyakrabban olvasok a hazai internetes sajtóban a kolonializmusról. Itt a Fülöp-szigeteken is gyakori a gyarmati gondolkodásmód.

     Azt akarják kifejezni vele, hogy bár az ország majdnem hetven éve nincs már gyarmati sorban, az itt élők mégis felsőbbrendűnek tekintik az egykori gyarmattartók leszármazottait, a fehér embereket. A szigetvilág több mint négyszáz évig volt gyarmat. A spanyolok 1521-ben érkeztek ide először, de csak 1565-ben telepedtek le. Végül 1898-ban sikerült az amerikaiaknak erős bennszülött segédlettel „felszabadítaniuk” a szigetvilágot, hogy aztán majdnem ötven évig ott maradjanak gyarmatosítókként.

     Amerika egészen más gyarmattartó volt, mint a spanyolok. Ezt ma is lehet érezni a Fülöp-szigeteken, különösen, ha vegyes származású, úgynevezett meszticekkel találkozunk, akikben fehér és maláj vér keveredik. Ezek majdnem mindegyike spanyol ősökre hivatkozik, nem pedig amerikaiakra. Míg a spanyolok hagyományos gyarmati közigazgatása az alattvalók közvetlen irányításán alapult, az amerikaiak távolságot tartottak, mert ők már akkor is neokolonialisták voltak. (Bár a szerelem vagy a prostitúció mindkét korban termelt hosszú orrú, világos bőrű filippínókat.)

     Ugyan az Egyesült Államok eleinte hagyományos gyarmatositóként viselkedett, közvetlenül a szigetvilág meghóditása után megkezdte a terület függetlenségének előkészitését. Már Woodrow Wilson elnök (1856–1924) megígérte a teljes függetlenséget és ennek érdekében részleges hatalmat adott helyi vezetőknek. A Wilsonianism szó ma is arra a doktrinára utal, mely szerint az Egyesült Államok kötelezi magát a demokrácia világméretű terjesztésére. Azután 1935-ben aláírták a Fülöp-szigeteki függetlenségi törvényt, a gyarmati uralom fokozatos megszüntetésére megalkotott tízéves programot. A helyi vezetés joghatóságának lépésről-lépésre történő fokozatos kiterjesztése 1945-re hozta volna el a teljes függetlenséget. Ezt a folyamatot azonban megakasztotta a japán megszállás. Amikor a japánok legyőzése után a Fülöp-szigetek 1946-ban teljesen békésen elnyerte függetlenségét, e tízéves fejlődés gyümölcse érett be. Az amerikai jelenlét folytatódott – abban a tudatban, hogy az amerikai álom (!) felsőbbrendűsége távolról is remekül biztosítja a szuperhatalom jelenlétét és azt, hogy a filippínók nem kérdőjelezik meg Amerikától való gazdasági és katonai függőségüket.

     Sok ország vált függetlenné a II. világháború utáni időben, de nem így. Amerika önként adta fel Fülöp-szigeteki gyarmatát. Ez más nagyhatalmak esetében elképzelhetetlen lett volna. Az afrikai országok súlyos harcok révén önmaguk vívták ki függetlenségüket. Amikor Ghánában jártam, mindenütt találkoztam a nemzeti zászló fekete csillagával, a fővárosban pedig a Függetlenség Íve emlékművel, melyek mind a függetlenségért folytatott küzdelemre utalnak. A II. világháború Ghana gyarmattartóit, az angolokat nagyon súlyosan érintette, és megmenekülésük érdekében minden létező erőt be kellett vessenek. Így jelentek meg a fronton az angolok oldalán harcoló fekete ghánai katonák, akiknek Anglia megígérte, hogy a háborús segítségért cserébe ad valamit, mégpedig a függetlenséget. Ez az ígéret azonban a gyengeség pozíciójából fakadt. Nem tervszerűen előkészített lépés volt, ahogyan a háborúban megerősödött Amerika tette. A legtöbb délkelet-ázsiai ország ’45 utáni felszabadulása szintén a gyarmatosítók végzetes legyengülésének következménye volt. Amikor Indonézia holland gyarmatosítói a japán hódítás után visszatértek, már nem voltak képesek az ország kézbentartására – ezért jöhetett el ott a függetlenség kikiáltása.

     A Fülöp-szigetek példája jól illusztrálja, hogy a kolonializmusnak és a neokolonializmusnak eszmei háttere van. Ami fontos, az a fegyverek és a gazdasági kényszeritő eszközök mögött rejlő gondolkodásmód. Arról van szó, hogy kit és mit tartunk felsőbbrendűnek. Hiszünk-e önmagunkban? Más népekkel összehasonlítva, nekünk, magyaroknak sokat segít e kérdés tisztázásában a magyarság sok évszázados szabadságharcos múltja.

     Az Újszövetség is szól a kolonializmusról. Üzenete felszabaditó és reális. Róma, vagyis a korabeli gyarmattartó birodalom említésével kezdődik és fejeződik be Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei. Jézus születése a korabeli világbirodalom perspektívájába illeszkedik: „Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze” (Lk 2,1). Nyomon követhetjük, ahogyan a kereszténység végigjárja a gyarmatosítással éppen ellenkező utat: egy lenézett távoli provinciából feljut a gyarmatbirodalom fővárosába. Láthatjuk, hogy Pál apostol, a római polgár, miképpen fellebbezett a császárhoz. A gyarmattartók helytartója el kellett fogadja ezt: „A császárhoz föllebbeztél, a császár elé mész” (ApCsel 25,12). Pál apostol megérkezik Rómába, és ott hirdeti az evangéliumot: „Amikor megérkeztünk Rómába, Pál engedélyt kapott, hogy saját szállást vegyen egy katona őrizete alatt” (ApCsel 28,16). A kereszténység bevonult az akkor ismert világ központjába. Ebben az akkori gyarmati közigazgatásnak volt jelentős szerepe. A siker azért volt lehetséges, mert az apostoloknak volt hitük!

     A kolonializmus igazi gyökerei lelki, szellemi természetűek. Ha mélyebb a hitünk, mint a felsőbbrendűség ideológiája, felülkerekedhetünk azon. Ebben erősít meg a Szentírás is. Lukács evangéliuma már a gyarmattartó birodalom nevének első említése előtt elénk tárja Isten tervének győzelmes erejét: „Nagyot tett velem a hatalmas, és szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte” (Lk 1,49-52). Isten így használja a gyarmattartók kizsákmányoló törekvéseit a jó ügy érdekében.

     Forgandó a gyarmatbirodalmak sorsa. Bár a hagyományos vezető hatalmak ma is fontosak, Ázsia felemelkedése új, és az eddigi hatalmi rendet felborító körülmény. Lehet, hogy Afrika lesz a következő sztár? Reméljük, hogy a feltörekvő eddigi „harmadik világból” lelki megújulás is szerteárad a globalizáció kapcsolatrendszere révén. A Fülöp-szigeteken tett pápalátogatás felébresztette a reményt, hogy egy sokáig elnyomott, távoli, szegény országból az embereket felszabadító örömhír mindenkihez eljuthat. Mint 2000 évvel ezelőtt, Betlehemből...

Lányi Béla SVD