Szigeti Lajos versei

Credo

Istenhez vezet minden út,
más igazság hamis –
az égi abszolút,
a földi relatív.

Bocsánatos bűn s gonosztett
– örökké vétkezünk,
ég-föld páternoszter
térül-fordul velünk.

Andocsi üdvözlégy

Úr Jézus szülője, fájdalmas Szűzanya
csodatévő szobrát angyalok lehozták.
Egy zarándok nemzet búcsújáró bokrát
fogadd oltalmadba, mennyei Patrona.

Kereszt alatt néped zászlókkal hajt térdet,
Szent István királyunk koronáját nyújtja,
kegyet, Nagyasszonyunk, kérünk megújulva,
vallunk keresztséget, hitünk ezer éves.

Földi utat járunk, s látunk égi ösvényt,
kérők szószólója, jó reménység Napja,
fájdalmat föloldó lelki élet anyja,
áldott Boldogasszony, Mária, üdvözlégy.

Föltámadásra

Vért szivárogtat fülemből
e hirtelen csönd.
Szemem megtelik éggel.

Mindig túlélem,
hiába keresem a katasztrófát.
Hold vitt fehér lepedőben,
fejfám volt egész erdő,
kibontott kontyával
szomorúfűz hajolt rám.

Érzékeim: nyílt sebeim
az élőt igazolják.
Ringó bölcső bolygónk,
űrben rengő koporsó.

Jéggel csillogó csontjaink
– halálnak kirakójáték.
Fölöttünk sötét koszorúban
Isten fényszomjas madarai.

Lélekhalász

Az út, az igaz élet
szenvedéstörténet.
Egy irányt vett időm
telik, nem múlik tétlen –

Követnek a pusztába
tanúhegy, hagyásfa,
lélekhalász igék
s a vers-hívők imája.

Szigeti Lajos költészetét itt mutatjuk be