Szkalka barlanggal induló apátsága

Régen volt remetéknek lakásául szolgáló barlangot már nem sokat talál az utazó, viszont ha Trencsént választja célul, akkor mindjárt kettő ilyen szent hely is az útjába kerül.

Ha nem a Vág völgyében, hanem Nyitrán keresztül autózunk Trencsén felé, akkor megállhatunk a püspöki székhellyel szemben lévő Zobor-hegynél. Ahol is a hajdani kolostor mellett a bencés Szent Zoerard-Andrásnak látható most is a civilizációból való kivonulásra alkalmas, természet alakította barlangja. De az imádságban, böjtölésben és másfajta önsanyargatásokban igencsak jeleskedő szerzetesnek még a kolostorhoz közeli élet is túl zajos lehetett, hiszen elöljárója, Jakab apát engedélyével az ezres években északabbra, az akkor még a civilizációtól igen csak távol eső, a Vág fölé magasodó szkalkai szikla barlangjába költözött.

Az 1083-ban tanítványával, Benedekkel és ama Gellért püspökkel együtt szentté avatott bencés remetének a ruhaként hordott darócon és néhány edényen kívül nem lehetett sok útipoggyásza, amikor Szkalkán megtelepedett. A jelen állapotában is nyirkosnak tűnő, amúgy is víz alakította barlang pedig nem volt valami egészséges lakóhely. Az egyesek szerint lengyel földről, míg más vélemény alapján az Isztriáról Szent István Magyarországára érkező bencés és tanítványa élettörténetét, legendáját Szent Mór pécsi püspök írta meg 1070 körül. Mór szintúgy a bencés rendhez tartozott, Pannonhalmán iskolázódott, ekkor találkozhatott az ott többször is megforduló Zoerard-Andrással, akit magyarosan Szórádnak lehet nevezni. Szent Mór, akinek írásaiból kitűnik, hogy maga is vonzódott a remeteséghez, még Szórád halála után, a testéről lekerülő vezeklőlánc felét is megszerezte.

A későbbi szent halálhírét az őt rendszeresen meglátogató tanítvány vitte meg a Nyitra feletti kolostorba, majd ő is engedélyt kapott apátjától arra, hogy a Vág fölé magasodó szikla, immár megürült barlangjába költözzön. Benedeknek talán két éve volt, hogy a zord körülmények között még közelebb kerüljön Istenhez, mert 1012-ben rablók támadtak rá a barlangjában, meg is ölték, és testét az akkor még a szikla alatt robogó folyóba dobták.
A holttest helyét a környéken máig élő legenda szerint egy sasmadár jelezte az embereknek, végül a tanító és a tanítvány a nyitrai Szent Emmerám-székesegyházban lelt végső nyughelyet. De vagy kétszáz esztendeig tartott csak ez a nyugalom, mert a kiskirály Csák Máté emberei az 1310-es évek elején feldúlták Nyitrát, és a tűzvészben a leírások szerint a szentek csontjai is elporladtak. A támadás oka az volt, hogy Csák Máté maga alá akarta gyűrni János nyitrai püspököt is, akinek Jakab nevű elődje még 1224-ben bencés kolostort alapított a szkalkai remetebarlangra. Pontosabban az épületek a barlang felett és mellett álltak. IV. Béla királyunk 1238-ban aztán a szerzetesek megélhetését biztosító birtokadományról is gondoskodott.

A kolostor első pusztulását az alapítás után néhány esztendővel a tatárok okozzák, a Szilézia és Morvaország felől a Magyar Királyságra támadó Bajdar és Orda kánok Trencsén várának sikertelen ostroma előtt minden bizonnyal feldúlták az itt nemrég felhúzott épületeket is. Az újjáépítés során máig látható, szép arányú gótikus kaput, bejáratot kap a barlang, fölé pedig ugyanebben a stílusban kápolnát emelnek. Ettől jobbra építik fel a klastromot, és most már fallal veszik körbe az épületeket. Az apátság következő említése Csák Máté idejéből való, amikor is János nyitrai püspök kiátkozza István szkalkai apátot, mert az kiszolgáltatta a szentségeket a korábban már kiátkozott trencséni nagyúr részére.

Aztán azok a bizonyos falak 1421-ben az ostromokban igencsak gyakorlott huszitákat nem tudják visszatartani, de a pusztulás mértékét utólag már nem lehet megállapítani. Az biztos, hogy egy 1508-as vizitáció két szerzetest talál a helyen, de az összeírásban szerepel két szakállas puska is. Ezekkel aztán semmi esély sem volt arra, hogy megállítsák az I. Ferdinánd megbízásából 1528-ban Trencsén erős várát is elfoglaló Johann von Katzianer generálist és néhány ezres seregét. Aki el is kergeti innen az ezek szerint Szapolyai János király hűségén maradt bencéseket, a klastrom pedig további megerősítésekkel Trencsént északról oltalmazó várrá alakul át.
Trencsénbe aztán az 1640-es években megérkezik és ott mindjárt iskolát is alapít a katolikus restauráció élcsapata, a jezsuiták. 1644-ben pedig Püsky János nyitrai püspök a rendnek adományozza a régóta üres szkalkai bencés apátsági épületeket. Jézus legkeményebb katonái pedig természetesen építkezésbe fognak, de Szkalkán nem lesz már kolostor, hanem egyfajta nyaralóként, visszavonulásra, pihenésre szolgáló helyként használja azt a protestáns prédikátorokkal ekkoriban sokat hadakozó, Szent Ignác alapította szerzetesrend. A jezsuiták aztán Szkalkát egészen az 1773-as pápai feloszlatásukig meg is tartják.

Ezután tényleg az enyészet lesz az úr a Vág fölé magasodó sziklák alatt. Amit már a folyó sem tud elnézni, és az idők folyamán jó fél kilométerrel el is távolodik innen a maga által kimosott, szélesített völgy közepe felé. De a békésebb idők visszahozzák a környékben élőket, mert Szórád és Benedek, no és a tanítvány testét megmutató sasmadár emléke azért megmarad bennük minden viszontagság ellenére. Így 1927-ben munkálatok kezdődnek a kápolnán, majd a kilencvenes évektől megindul a maradék falak konzerválása, a zarándokokat fogadó épületek felépítése is. Mert ott jártunkkor sem volt lakat a kapun, önkéntes szolgálatot vállaló helyiek vártak minket. Akik ugyan csak szlovákul tudtak és magyar feliratot sem nagyon találtunk, de kedvesek voltak a maradék Magyarországról jött utazókkal.