Szobor egy tolvajnak?

Ha már a sors úgy hozta, hogy síkvidéken kell várat emelni, a legjobb megoldás, ha valami templomot, kolostort keresünk, ami egy nagyobb hozamú vízfolyás közelében van. A török időkben is így jártak el eleink, Szentjobbnak is így lett vára.

Ritkán emelnek szobrot aztán egy tolvajnak, de ha éppenséggel az Érmelléket járva a jelenlegi határtól nem egészen húsz kilométerre lévő Szentjobbra autózunk, ott többek között Mercurius apát, vagy éppenséggel őrkanonok szobrát is megtaláljuk. Ő az 1061-es pogánylázadás idején ellopta és családjának bihari monostorába vitte Szent István királyunk akkor már huszonhárom éve a fehérvári bazilikában nyugvó testének épen maradt jobb karját.

Katapán fia Mercurius (nomen est omen: a római Mercurius az ékesszólás és kereskedők mellett a tolvajok istene is volt) aztán egy ügyes mesével elérte azt Szent László királyunknál, hogy megtarthatta a „megmentett” Szentjobbot. Sőt a korábban Berekisnek nevezett falucskába monostort is emelhetett a szent ereklyének, igaz, csak fából. Ahová aztán bencések érkeztek, és Álmos herceg, mielőtt még testvére ellen fordult volna, a faépületek helyett a források szerint kőből, de a hely adottságait figyelembe véve talán inkább téglából építtetett klastromot.

Hogy aztán egészen pontosan hol állt ez, arra két elmélet is van. Egyesek szerint a település felett, a mostani temető környékén kellene keresnünk, míg a valósághoz talán közelebb állók úgy gondolják, ahogyan azt a bevezetőben leírtam. Az biztos, hogy ha déli irányból, a Berettyó hídján át érjük el a folyóhoz képest néhány méterrel magasabban fekvő, most is színmagyar Szentjobbot, mindjárt megpillanthatjuk az egykori vár egyik bástyájának alapjaira épült, Kisboldogasszonynak szentelt templomot, no és ottjártunkkor egy építkezést is.

Kétmillió euróból újul meg ugyanis az 1830-as évek elején emelt istenháza mellett az az „L” alakú, a hajdani vár falaira felhúzott épület is, amelybe a vendégfogadás mellett egy szerzetesrendeket bemutató kiállítást is terveznek. Az építkezést bejárva láthatjuk, hogy több helyen kibontották a földből a várfalakat is, ezek mintegy szabadtéri kiállításként funkcionálnak majd. A tervezett kiállítás hátterét az adja, hogy a bencések után 1498-ban II. Ulászló jóvoltából a pálosok érkeznek meg Szentjobbra, hogy aztán egészen a török időkig, az 1560-as évek elejéig meg is maradjanak itt.

Távozásuk után I. Ferdinánd Paulóczy Sebestyénnek és Taróczy Istvánnak adja a falut és a környéket, majd a Némethy, a Csáky és a Kendy famíliák jönnek ide. Hogy melyikük alakítja át a kolostorépületeket várrá, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy Kendy Ferencet aztán 1594-ben János Zsigmond kivégezteti, és már áll a vár, amikor Bocskai István kerül itt utána birtokba. A felkelés kirobbanása előtt Cipriano Concini váradi alkapitány zsoldosai vonulhatnak be árulás után, 1604. október 2-án az erősségbe. De a két héttel későbbi, Álmosdnál vívott ütközet után ismét Bocskai kezén van már a vár.

Amit Rákóczi Zsigmond aztán Rhédey Ferencnek adományoz, és a családé marad a birtok egészen Várad elestéig. Vagyis pontosabban 1661. február 21-ig, amikor is megszállja a török a jobbára földdel töltött téglafalakkal óvott várat. Öt esztendő múlva aztán Antonio Caraffa és Petneházy Dávid hétezer katonája tűnik fel Szentjobb alatt. Háromnapos ostrom után, 1686. február 12-én meg is adja magát az ötszáz fős török őrség. A település aztán éppenséggel Nagyecsed és Szepes közé írva, rákerül az I. Lipót által kiadott, a lerombolandó várakat tartalmazó listára is.

De nem sietnek nagyon vele, így 1703 decemberétől a kurucok kezdik rendbe tenni, de 1711. január elsején, miután méltón elbúcsúztatták az óesztendőt, megadták magukat a császáriaknak. Ekkor aztán már nem kerülhette el a sorsát Szentjobb vára sem. A Berettyó táplálta várárkot Csáky Miklós váradi püspök töltette fel. Vélhetően erre használták fel a téglából és földből emelt falakat, amelyek kőből készült alapjait láthatjuk a szabadtéri kiállításon.

A szent ereklye amúgy jóval a török idők előtt elhagyta Szentjobbot, 1433-ban már Székesfehérvár adott otthont neki, majd Raguzába kerül. 1673-tól egészen napjainkig a címzetes szentjobbi apátok sora őrzi a hajdani, egyházi időket. A Szent Jobb aztán sosem tért vissza ide, a domonkosok által ezüst ládikába tett ereklye Mária Terézia révén, 1771 őszén került Budára, majd az 1944-es kimenekítése után, 1971-ben a Szent István-bazilikában lelt nyugalomra.