Szólt egy hang

Hitte, hogy már nem nő tovább,
az a furcsa, nagy sötét,
s nem küldi rá váratlanul
poklainak ördögét.

Szólt egy hang a nagy sötétben,
azóta rág legbelül:
Istenem, hát miért hagytad,
nem tanultam istenül…

Szólni fog még szavak nélkül,
nem lesz csöndben az a hang,
ébredésre kondít némán
álomban egy nagyharang.


Karácsony

Júdásolni legalább ma ne:
legyen ma az a kapu zárva,
az a kapu, a mindig nyitva:
örvényekért sarkig kitárva.

De jó az örvény: hús és érdek,
egók, ösztönök  kavalkádja,
és a pörgő mély emberfiát
hívja, béklyózza, egyre várja.

Mindennap átok, mindennap harc
taszít és vonz: vágyok és vagyok,
júdásolni legalább ma ne:
ma ne legyenek árulások!


Itt

Innen ha el, mindig vissza:
lakhelyekről otthonomba,
fekhelyektől saját ágyba:
félig árva itt az árva.

Sok várostól egyetlenhez,
megtérek én mindig Pesthez,
gyerekkorhoz, sok halotthoz:
elmúlt nap itt jövőt hordoz.

Megtérek, mert itthon vagyok,
emlékeim itt szabadok,
alig rettent, hogy menni kell,
s mindig van itt, ki elvisel.

Itt viselem el magamat,
nekem mindenem megmarad,
mert változás is itt örök,
s itt szöknek tőlem ördögök.

És legkisebb a látszat itt,
hogy bírom század kínjait,
hogy nem rágtak szét halálok,
s magyarnak lenni nem átok.

És itt van ő, már nem kislány,
velem nőtt fel – és nincs hiány;
érte maradok Pesten s itt:
érte látok el Krisztusig.


Övé

Szavakat írni könnyű,
a mondatokat nehéz,
a mondatokat késszé –
de az is csak rész, csak rész.

Milyen könnyű a sok rész,
s milyen nehéz az egész,
nem teljes az írt egész,
torzó csak és félig kész.

S mennyire kész írva is,
szó és tett és irgalom,
Övé a rész, az egész:
dicsőség és hatalom.

Kaiser László

Kaiser László költészetét itt mutatjuk be