Szülöttem föld

„Mint édestejű tömlők íve, oly kerekhátú hullámos puhák e dombok…” – a tabi születésű Takáts Gyula Kossuth-díjas író, költő, műfordító írt ily igézően erről a Drávától a Balatonig elterülő, zöld rengetegbe zárt vidékről, amely nekünk, tősgyökeres somogyiaknak mindennél kedvesebb. Az idelátogatókat is rabul ejti, mi több, rövidebb-hosszabb időre, olykor egy egész életre itt marasztalja, ám ha az embert máshova veti a sors, akkor is megmarad e különös, megmagyarázhatatlan vonzalom. A barcsi Veress Miklós József Attila-díjas költőt, műfordítót a fővárosba röpítette a széljárta szabadság, ám lelkében haláláig őrizte a bölcsőringató szülőföld simogatását: „Felém szalad Somogy / mert hozzá utazom; / s most illik valahogy eltűnődnöm azon: / ha elküld, mért ölel vissza zöldjeivel” – írta arról a tájról, amely Magyarország második leglátogatottabb vármegyéje, s melynek lakói Fodor Andrással, a „mérei dombok” szülöttével vallják: „nem legenda / a föld, amelyből vétetünk, / törvény, hogy itt születtem.”

A Kossuth-díjas szerző Szülöttem föld című versében említett törvény a szív parancsszavát is jelzi – örök hűségre hívva valamennyiünket –, tudva azt, hogy e mintegy hatezer négyzetkilométernyi területet, amelyet Isten örömében teremtett, a lakói teszik élhetővé. Bámulatos rendezvénysorokkal erősítve a kötődést, az identitást, a hagyománytiszteletet, miközben a települési önkormányzatok fiatalok és régebb óta fiatalok érdeklődésére és kívánságaira egyaránt figyelnek – teret kínálva az új hagyományok szárba szökkenésének. A helyi közösségek ötlete és attraktivitása által, az értékmentés és -teremtés szimbiózisában épülhet csak jövő; így nyúlhatnak egyre mélyebbre életünk, magyarságunk, hitünk és kultúránk hajszálgyökerei. S tudvalevő: minél mélyebbre nyúlnak ezek a gyökerek, annál biztonságosabban állunk e földön.

Egy egészséges nemzet – márpedig a magyar az, csak a társadalom beteg – nem feledheti múltját. A Somogyban is gyakran megforduló író, a spirituális „érintettségben alkotó”, Kossuth-nagydíjas Jókai Anna, aki művein túl közéleti szerepvállalásában is az alvó nemzeti lélek ébresztésén fáradozott, így vélekedett: „A múlt is létezik – valahol, egy más szférában – megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal, de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.”

A somogyiak büszkék lakóhelyükre, annak históriájára, melynek kiemelkedő dátuma 1498. január 6. II. Ulászló király – az ország vármegyéi közül elsőként – ekkor adományozott címer- és pecséthasználati jogot Somogynak. A rendszerváltozást követően hamarosan nemcsak egyházi ünnep, hanem a vármegye ünnepnapja is lett vízkereszt, a címeres levél adományozásának időpontja. Ilyenkor a vármegye közgyűlése – általában minden esztendőben más vidéki városban – bensőséges hangulatú esemény keretében ismeri el mindazok teljesítményét, akik nélkül nem lenne Somogy Somogy.

A címeres levél egyébként – amely elsők között kapta meg az Örökségünk–Somogyország Kincse kitüntető címet – a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Vármegyei Levéltárának féltve őrzött emléktárgya. Az intézmény több mint negyven éve rendezi meg a Somogyi Levéltári Napot, és népszerű a Levéltári esték című előadás-sorozata is.

Ha szemügyre vesszük a vármegye zászlóját, melyet büszkén lenget a szél a magyar trikolórral és a székely zászlóval együtt a kaposvári Vármegyeházán, a címerben szőlővesszőt szorító, erős kart látunk szőlőfürtökkel, mely arra enged következtetni, hogy már félezer évvel ezelőtt is jóféle borok termettek e helyen. Somogyba egyébként a kelták hozták a szőlőt, a rómaiak a 3. századig tiltották termelését, de hagyományos művelési ággá vált. A zászló két alapszíne a zöld és a sárga. A zöld az erdőségekre utal, hiszen a mondás szerint nem az erdő van Somogyban, hanem a Somogy az erdőben, a sárga pedig a Zselicet jelképezi, ezt a varázslatos tájegységét, amely szláv nyelven sárgát jelent, s valóban sárgás, agyagos-márgás itt a talaj.

A Balaton közelében lévő somogyvári bencés apátság romegyüttese az ország harmadik történelmi emlékhelye, amely hajdanán a megye szék- és hitelesítő helye volt. A román stílusú bazilikát és a monostort Szent László király emeltette Szent Egyed tiszteletére 1091-ben. A legenda szerint első nyughelye is itt volt a lovagkirálynak, s innen szállították hamvait Nagyváradra, a szentté avatási szertartásra. Versek, mesék, népénekek őrzik a lovagkirály alakját, aki a Kaposvári Egyházmegye védőszentje. A település régóta lelkesen szervezi a Szent László-napokat, papszentelés is zajlott már a romok között, ahol Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész monumentális bronzalakja vigyázza a tájat. A történelmi emlékhelyen álló kilátóról pazar panoráma tárul elénk. A régiek mesélték: valamikor idáig ért „a természet örömkönnyének” tartott Balaton, az egykori Pelso, amely Közép- és Nyugat-Európa legnagyobb, mintegy hatszáz négyzetkilométer felületű édesvizű tava.

„Ha gazda vagyok, a Tiszamellék rónájának adom az első rangot, ha politikus vagyok, Erdélybe leszek szerelmes, de mint költő, a Balaton vidéknek nyújtom a szépség almáját. A Balaton (…) egy bájos menyasszony, ki vőlegényre vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk. (…) Az egész táj mosolyog.” Jókai Mór írta ezt a tóról, amely a sporteseményeken túl idegenforgalmi, turisztikai, gasztronómiai és kulturális szempontból is sokakat vonz. A part menti települések, illetve a háttértelepülések is régóta azon fáradoznak, hogy megnyújtsák az idegenforgalmi idényt. Fő attrakciónak számít a nagy hagyományokkal rendelkező, évenként megrendezendő Balaton-átúszás. Az ország ikonikus eseményén vállalkozó szellemű indulók ezrei gyürkőznek neki a Révfülöp-Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távnak.

Nyaranta világsztárok érkeznek Zamárdiba, a Balaton Soundra, amelyet a legnagyobb európai vízparti fesztiválként emlegetnek. Siófok, Kálmán Imre, az „operettfejedelem” szülővárosa, a Balaton nyári fővárosa, „élő” Varga Imre-szoborpark; így is emléket állítva a világhírű művésznek, a város szülöttének, kinek Szent Istvánt ábrázoló bronzszobra több mint negyven éve a római Szent Péter-bazilika altemplomában kialakított Magyarok Nagyasszonya-kápolnában fogadja a látogatókat.

A főszezonban se szeri, se száma a balatoni programoknak, melyek közül hadd emeljem ki a balatonszárszói sárkányfesztivált, amelyre a Kossuth-díjas Csukás István szeretnivaló mesehőse, Süsü is hullámok hátán érkezik. Az író-keresztapa, mivel az év felét Szárszón töltötte haláláig, termetes figuráját gyakran fogadta személyesen a parton.

A Balatont elhagyva, a Tabi járásban találjuk Andocsot, a híres búcsújáróhelyet, ahova a legenda szerint angyalok hozták a Mária-szobrot és a kápolnát Kalocsáról. Ha játszadozunk a betűkkel, akkor rájövünk: kirakható belőlük a csoda szó. Évszázadok során betegek ezrei nyertek gyógyulást a Csodatévő Szűz jótéteménye által, akinek szobrát a liturgia színe szerint öltöztetik a 2021-ben „basilica minor”, azaz kis bazilika rangra emelt kegyhelytemplomban. A hívek hálából több száz kelmét varrattak neki. Ruhatára vetekszik a királynői ruhatárakkal.

Somogy dél-nyugati részén Csurgó hívogat. Messze földön híres csuszafesztiválján kívül históriájának néhány fényes lapjában is érdemes elmerülnünk. Itt nyílt meg az első „oskola” a vármegyében, amit 1792-ben gróf Festetics György alapított. Nagyváthy János, a gróf jószágigazgatója irányította az építkezést. 1799 májusának végétől 1800 márciusáig Csokonai Vitéz Mihály is tanított itt. Helyettesítő „tanerőnek” vették fel az iskolába a Lilla-szerelem emléke elől menekülő, felejteni és gyógyulni vágyó professzort, aki különös közvetlenséggel okította az ifjakat, így rövid idő alatt méltán lett népszerű diákjai körében. A víg poéta akkoriban nem gondolta, hogy egyszer majd felveszi nevét az intézmény, melynek „Nagykönyvtára” valódi unikum – csaknem harmincezres –, 1948 előtti kötet-, és folyóirat állományával. Ősnyomtatvány és kódexlap-töredék éppúgy megtalálható a nagy múltú intézményben, mint kézzel festett térkép 1750-ből, de nagy becsben tartják a két énekeskönyvet, az 1620-ból való kálmáncsai, és az 1639-es csurgói graduált is.

A Sárközy János alapította könyvtárban eredeti kéziratokat böngészhetünk többek között Csokonaitól, Festetics Györgytől, Arany Jánostól, Deák Ferenctől, Kisfaludytól és Kossuth Lajostól is. Néhány éve a közel 1,3 millió eurós, közös horvát–magyar pályázat keretében sikerült kialakítani a Csurgói Történelmi park területén lévő Csokonai-emlékhelyet, és megrendezni ezt az országosan is egyedülálló, a költő életművét bemutató „Legalább álmodj velem” című állandó kiállítást. S mivel korunk megszokott kiállítási trendje az interaktivitás, az ideérkező családok, iskolai vagy éppen nyugdíjas csoportok különböző évszámok érintésével ismerkedhetnek meg a Csokonai-életművel, de választhatnak angol vagy a horvát nyelvű Csokonai-fordítások közül is. Apró lyukakon is beleshetünk az üvegvitrinekbe, de arra is van mód, hogy a harmadik évezred ifjú generációja a mára érthetetlen szavak jelentésének nyomába szegődjön, mégpedig egy-egy táblácska felemelésével.

Segesd is történelmi hely, királynéi mezőváros volt a középkorban. Itt pihent meg a tatárok elől menekülő IV. Béla király, így leánya, Árpád-házi Szent Margit eszmélésének helye is a település. A tatárjárást követően egyébként IV. Béla többször is ideköltözött, s mivel itt működött a királyi kancellária és 1242–56 között a királyi kulcsár is itt látta el feladatát, ekkoriban Segesdet tekintették az ország fővárosának, ahonnan az uralkodó az ország újjáépítését irányította. 1294-ben itt alapították a vármegye első ferences kolostorát, a dombtetőn álló templom alapkövét 1755-ben rakták le, s Isten hajléka egyebek mellett arról is híres, hogy a világpolgár Márai Sándor 1936 novemberében itt fogadott örök hűséget zsidó származású feleségének, Lolának, aki a keresztséget is felvette ekkor.

Barcs Somogy déli kapuja. Itt folyik a Dráva, amely Európa utolsó, természetes partvonalú folyóinak egyike. Mivel somogyi szakasza Őrtilostól Barcsig szabályozatlan, szigeteket alakít ki, holtágakat zár le. Még a magyar címerben is megtalálható. A bal oldali mező harmadik ezüstszalagja a Dráva. Természetjárók és horgászok egyaránt kedvelik e vadregényes határfolyót, amely nemcsak elválaszt, hanem össze is köt. Múzeum őrzi a nevét, halászati, néprajzi és várostörténeti emlékekkel várja az ideérkezőket, akik a közelben lévő, védett ősborókást is szívesen felkeresik.

Bakancslistánkra számos csodás somogyi hely felvehető; jóllehet: kimeríthetetlen a ránk váró „élménycunami”. A folytatásban újabbakról készítek közelképet, s talán bebizonyosodik: nem csal az optikám.

A cikk második része itt olvasható: Szülöttem föld (2)