Tanúim lesztek

Engedelmeskedve Jézus parancsának, az apostolok Jeruzsálemben maradtak a Szentlélek eljöveteléig. Várták az Igazság Lelkét annak tudatában, hogy küldetésük, miszerint tanítvánnyá tegyenek minden népet (Mt. 28, 19), a Lélek kiáradásával elkezdődik.

Jézus mennybemenetele épp hogy megtörtént, az elválás ellenére az apostolok mégis nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. Ezalatt a kilenc nap alatt valószínűleg újra és újra felelevenítették a feltámadt Krisztussal való találkozásokat, a párbeszédeket, Jézus tanításait és a kenyértörést. Mindemellett a városban levő főpapi, farizeusi és a rómaiak által lefolytatott üldöztetés, megfélemlítés is része volt ennek a várakozási időnek. Az apostolok minden nehézség ellenére együtt maradtak Jézus mennybemenetelétől egészen pünkösdig, és „mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt” (ApCsel 1,14).

Ezt a kilencnapos imádságot idézi az egyházban gyakran a pünkösdöt megelőző novena, a kilenced, amely a megszokottnál intenzívebb imádságban, elmélkedésben töltött időszak. „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Ahogy Jézus megígérte, az apostolok meg is kapták a rájuk szálló Szentlélek erejét, amely rejtőzködő módon azóta is jelen van a világban, és kinyilatkoztatja számunkra, hívők számára Krisztust. Az apostolok pünkösd napján megkapták ezt a várva várt szeretet-ajándékot, az Atya és a Fiú közti végtelenül erős szeretetet, személyt, a Szentlelket. A Szentlélek eljövetelével a tanúságtevő keresztényeket egybefoglaló egyház története is elkezdődött és még most is íródik. A te, az én – a mi tanúságtételünk fogja betölteni a következő, számunkra eddig ismeretlen oldalakat.

Készüljünk fel együtt a Szentlélek eljövetelére!

1. Találjuk meg a „felső termet”, és imádkozzunk,

töltsünk időt a „felső teremben”, a cenaculumban, ahol Jézus megalapította az Eucharisztiát és a papságot, és ahol feltámadása után így köszöntette félelemmel teli tanítványait: „Békesség nektek!”, és ahol az apostolok egy szívvel és lélekkel várták a Vigasztalót, aki megtanította őket mindenre. Találjuk meg, hol van ez a cenaculum számunkra. Lehet, hogy az Oltáriszentség jelenlétében. Ha van időnk naponta elmenni a közelünkben levő templomba és eltölteni csendes időt Krisztussal, tegyük meg ezalatt a kilenc nap alatt – és persze később is. Lehet a cenaculum a saját szobánk. Ha eddig nem létesítettünk, akkor készítsünk elő egy kis imasarkot vagy imaasztalt, csukjuk be az ajtót magunk mögött, és figyeljünk szívünkkel a Szentlélek indítatásaira. Kezdhetjük napi minimum 15 perccel. Ezt még a legelfoglaltabb keresztényeknek is meg kell engedniük maguknak.

   2. Imádkozzunk a Szentlélek hét ajándékáért,

a bölcsességért, amely hozzásegít minket a természetfölöttiek értékeléséhez;
az értelemért, hogy a hitigazságokat igazi értelmük szerint fogjuk föl;
a jó tanács lelkéért, hogy mindig szeretetből kiindulva cselekedjünk;
a tudományért, amely megsegít bennünket abban, hogy megkülönböztessük az igaz és a hamis tanításokat;
a lelki erősségért, hogy megpróbáltatások alatt is Istenben teljesen bízva éljük meg hitünket;
a jámborság lelkéért, amely növeli tiszteletünket, odaadásunkat és szeretetünket Isten iránt;
az istenfélelemért, amely külön kegyelmet és erőt ad ahhoz, hogy a bűn helyett Istent válasszuk.

3. Imádkozzunk egy szívvel, egy lélekkel,

ahogy az apostolok is egy szívvel és egy lélekkel, állhatatosan imádkoztak, úgy mi is hivatva vagyunk, hogy az egységben találjuk meg az erőt. Ez jelenthet kiengesztelődést családtagjainkkal, barátainkkal, jelenthet szorosabb köteléket vagy legalább szándékot az egyház tanításának megismerésére, vagy éppen a tanúságtevő egyháztól elsodródott keresztény testvéreinknek a meghívását. Ezek mellett keressük azokat az utakat, módokat, amelyeken keresztül meghívhatjuk hit nélküli embertársainkat, hogy megismerjék Jézust és őt válasszák, hogy velük is egy szívvel-lélekkel tudjunk a jövőben imádkozni. Tárt karokkal várjuk őket – Jézusnak a kereszten kitárt karjával!

Természetfölötti erővel és lelkülettel

Krisztus elrendelte, hogy hirdessük örömhírét minden ember számára, minden időben és minden körülmények között. Megígérte nekünk a Szentlelket, amelyet nemcsak az apostolok, de mi, megkereszteltek és megbérmáltak, Krisztus testének tagjai, meg is kaptunk. Tudatában vagyunk-e annak, hogy a keresztség, a szentáldozás és a bérmálkozás ajándékával olyan erőt kaptunk, amely képessé tesz minket arra, hogy teljesítsük a tanúságtételről szóló isteni parancsot?

Amire szükségünk van, az megadatik nekünk a szentségek által. Ami rajtunk múlik az az, hogy közreműködjünk az isteni tervben. Milyen gyakran teszünk eleget Krisztus parancsának? Nem mindig könnyű tanúságot tenni saját otthonunkban, közvetlen környezetünkben, munkahelyünkön, társas kapcsolatainkban. Jézus soha nem ígért könnyű földi életet. Mi történt az apostolokkal, miután szétszéledtek, hogy elvigyék az örömhírt? Jánoson kívül mindet kivégezték, és ő sem szűkölködött a szenvedésekben. Tanúságuk viszont életet fakasztott és százszoros, ezerszeres gyümölcsöt hozott. Isten dicsősége az élő ember, nem a félő ember… Az, aki meri vállalni a kockázatot Istenért, tudva, hogy az élet nemcsak a látható, evilági valóságból áll, hanem abból is, amit Isten Fia – aki értünk átment a halálon, hogy azt legyőzze –, megígért.

„A keresztény élet tanúságtételének és a természetfölötti lelkülettel végzett jócselekedeteknek van ereje ahhoz, hogy a hithez és Istenhez vonzzák az embereket" (Apostolicam actuositatem határozat, 6., KEK 2044). A hit öröme, a Krisztusban megélt teljes élet vonzó hatása az a tanúság, amit bármilyen élethelyzetben felajánlhatunk. A görög mártír szó eredeti jelentése tanú, tanúságtevő. Ma már leggyakrabban a vértanú szóval helyettesítjük, ami a legmagasabb, legsúlyosabb foka a mártíromságnak. Sajnos egyre több keresztény testvérünknek lesz osztályrésze, hogy a tanúságtétel legmagasabb fokán keresztül térjen meg az Atyához. Isten terve szerint mind tanúságra vagyunk hívva ilyen vagy olyan módon, de ami egyesít minket, vagyis közös nevezője tanúságunknak, az az önfeláldozó, önajándékozó szeretet. Ehhez kérjük a Szentlélek segítségét és erejét, hogy Krisztushoz hasonlóan mi is az önfeláldozó, önajándékozó szeretet tanúivá váljunk.

„Jöjj, Szentlélek Úristen, töltsd be híveid szívét,
és gyújtsd fel bennünk szereteted tüzét.
Áraszd reánk Lelkedet,
és újítsd meg a föld színét.”

Farkas Zsófia nővér, SDSH