Tanúságtétellel meg lehet állítani az erőszakot

Az üldöztetés az egyház mindennapi kenyere – fogalmazott Ferenc pápa, felhívva a figyelmet arra, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.

Lehetséges-e a vallások békés együttélése? Hogyan lehet megállítani a keresztényüldözést? Mit tehet a békéért a vallások találkozóhelyévé váló Európa? Többek között ezekről beszélgettünk Viz Péterrel, a Christian Solidarity International (CSI), azaz a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás magyarországi ügyvezető igazgatójával. A CSI keresztény emberi jogi és segélyszervezet, mely jövő áprilisban lesz negyvenéves, a vallásszabadságért, a hitük miatt üldözöttekért tevékenykedik.

– Mely országokban van napjainkban a legsúlyosabb keresztényüldözés?

– Leginkább az a hatvannégy muzulmán ország érintett Afrikában, Ázsiában, illetve a Közel-Keleten, ahol keresztény kisebbségek élnek. Ezek közül nagyon sok országban diktatúra működik. Ilyen Szudán, ahol a CSI kiszabadítja az ország muzulmán többségű északi felébe hurcolt – jórészt keresztény – dél-szudáni rabszolgákat. Az 1980-as évektől kiújult rabszolgaság ma is létezik, de már nem hurcolnak el újabb keresztényeket. Szudán 2011-ben kettévált. Sajnos nem tudjuk, északon mennyi rabszolga lehet még. Független szakértői jelentések tízezertől több százezerig becsülik a számukat. De érintett Nigéria, ahol a Boko Haram terrorszervezet működik, Kamerun, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Csád, Kenya, mely békés ország volt az utóbbi évekig.

Napjainkban a Közel-Kelet különösen forrong, ahol Irak mellett Szíria a legveszélyeztetettebb. De meg kell említeni Szaúd-Arábiát, ahol abszolút monarchia működik és az egyik leginkább vallásüldöző állam. Az országban az iszlám szigorú irányzata, a vahhábizmus él, támogatják a nemzetközi terrorizmust, más vallást nem ismernek el, mindennaposak a nyilvános kivégzések, lábbal tiporják a legalapvetőbb emberi jogokat.

A közel-keleti területekről a történelem során sokszor kényszerültek menekülni a keresztények, ezért lettek kisebbséggé. Az egyiptomi keresztények helyzete annyiban kivételes, hogy ott nem elszórtan, hanem egy nagyobb tömbben élnek, de őket is támadják. Kevesen tudják, hogy a koptok, akik Németországba menekültek, arról számoltak be, ott tovább üldözik őket a szélsőséges muzulmánok.

– Néhány támadásról hallunk a médián keresztül, de ezek a kiugróan erőszakos tettek. Milyen formái vannak a keresztényüldözésnek?

– Az apróbb jogsértésektől kezdve az alapvető jogoktól való megfosztásig, illetve a gyilkosságokig terjed az üldözés. A média még mindig nem fordít erre elég figyelmet, nemcsak Magyarországon, más országokban sem. Igaz, a vezető médiumok egyre többször tudósítanak a keresztények ellen, vallási alapon elkövetett erőszakról. Hozzá kell tenni: ezek az esetek általában olyan helyeken történnek, ahol nincs jelen a szabad média, ezért nagyon könnyű letagadni, eltitkolni a tetteket. Beszédes tény, hogy napjainkban minden négy, hite miatt üldözött emberből három keresztény.

– Van olyan elképzelés, hogy az üldözés valójában nem vallási alapon történik, hanem politikai, gazdasági, területszerzési okai vannak…

– Az iszlámban szorosan összefügg a vallás, a politika és a jogrendszer, ezért nem is lehet ezeket különválasztani. A történelemből láthatjuk, hogy az iszlám területeken minden más vallású ember sorsa az alávetettség. Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy azt mondják: nem kell iszlámra térnetek, nem is ölünk meg benneteket, ha úgynevezett védelmi adót fizettek. Sokan hiszik, hogy az iszlám területeken régen szabadon élhettek a más vallásúak, de ha megnézzük akár Vámbéry Ármin leírásait, vagy más történelmi beszámolókat, láthatjuk, hogy maga az adó beszedése is a megalázás eszköze volt, például a szultán megbízottja hátba rúgta a befizetőt.

Fontos tudni, hogy az alapvető emberi jogokat, melyeket az ENSZ, illetve a nyugati társadalmak biztosítanak, az iszlám országok nem ismerik el, soha nem írták alá az ezekről szóló egyezményeket. 1948-ban, amikor az ENSZ megalakult, bekérték az alapító országok alkotmányait. Szaúd-Arábia a Koránt küldte el. A muzulmán ENSZ tagországok rendszeresen fellépnek azért, hogy a rendelkezések során ne csak a nyugati jogot és törvényeket vegyék figyelembe, hanem a saríát, az iszlám vallásjogot is.

– Akkor nem lehetséges a békés együttélés? A vallások találkozása szükségszerűen konfliktust szül?

– Nem szükségszerű a helyzet, de a probléma nem oldatható meg erőszakkal. Nagyon körültekintően, megfontoltan kell cselekedni, különben iszonyatos pusztítást okozhatunk. Figyelembe kell venni azt, hogy a kisebbségben élő keresztények iszlám területen laknak, és nem léphetünk fel a védelmükben, nem segíthetjük őket erőszakosan, mert ők azok, akik azonnal megkapják a reakciót a szélsőséges iszlám szervezetektől.

Vagy azok, akik segíteni szeretnének. Pakisztánban, ahol összetett kormány működik, tehát nem csak muzulmán tagjai vannak, 2011-ben merénylet áldozata lett a katolikus Shahbaz Bhatti kisebbségügyi miniszter, akinek az volt a célja, hogy felszámolja az úgynevezett blaszfémia törvényt. Ugyanezért gyilkolták meg Szalman Taszír Pandzsáb tartománybeli kormányzót, aki maga muzulmán volt.

Különbséget kell tennünk a muzulmán lakosság és az iszlamisták között. Az iszlámizmus olyan szélsőség, amelynek tagjai a történelem folyamán rendszeresen öltek ártatlan embereket. Valójában először mindig azok a muzulmánok szenvednek a szélsőségesektől, akik békésen élnek. Nem kezelhetjük egy tömbként az iszlámot. Vannak gyűlöletkeltő prédikátorok és vannak békés emberek, akik petíciókat írnak alá a keresztények védelmében, és kiállnak a vértanúk mellett.

Szíriában is számos esetről tudunk, amikor menekülés közben muzulmánok segítették ki a városból a keresztényeket. Például muszlim kendőt adtak nekik, hogy átengedjék őket az ellenőrző pontokon. Az Aleppó melletti Idlíb városban történt, hogy egy városrészből eltűntek a keresztények, és a szomszédok, ismerősök a keresésükre indultak, mert hiányoztak nekik azok az emberek. Tartúszban, ahol jelenleg béke van, dolgozik egy arám apáca, Sára nővér, aki keresztény és muzulmán menekülteket is befogad, gyerekeket, családokat, akik most együtt élnek, járnak iskolába.

És végül is ez a cél, hiszen ezek az emberek korábban is együtt éltek, nem lehet őket kiszakítani a környezetükből, elválasztani a szomszédoktól, ismerősöktől. Azt is figyelembe kell venni, hogy ezekben az országokban a keresztény kisebbségek képviselik az emberi jogokat és a vallásszabadságot. Ezért fontos az ő jelenlétük.

– Lát valamilyen lehetőséget, eszközt arra, hogy megszüntessük a keresztényüldözést, illetve a vallási alapon történő ellenségeskedést?

– A muzulmánok, függetlenül attól, hogy szélsőséges iszlamisták vagy egyszerű hívők, előítélettel viseltetnek a keresztények iránt. Azt tanítják nekik, hogy a kereszténység egy magából kifordult, egoista vallás, a keresztények pedig rossz emberek. A televízió, például az al-Jazeera olyan műsorokat sugároz nyolcvanmilliós nézettséggel, amelyekben gyűlöletkeltő prédikátorok beszélnek. A muzulmánok hetven százaléka egyszerű, írástudatlan ember, akik elhiszik, amit mondanak nekik. Az Iszlám Államnak nagyon jó a marketingje, ami sokakat befolyásol. Ismerek olyan kereszténységre tért muzulmánokat, akik évekkel ezelőtt azzal a céllal érkeztek Nyugat-Európába, hogy terrorcselekményt hajtsanak végre, mert felbőszítette őket az itteni önző jólét. Ám találkoztak hívő keresztényekkel, és megváltoztatták a véleményüket, gondolkodásukat. Intézményesen lehetetlen minden egyes embert megvédeni, de tanúságot téve, belső tartással, személyes helytállással meg lehet állítani az erőszakot. Valódi keresztény életet élve tudjuk meggyőzni a másik embert, hogy amit hallott rólunk, nem igaz. Ez egy olyan feladat, amiben nekünk, keresztényeknek is változnunk kell. Az iszlám területeken élő hívő keresztények, például Henri Boulad is rengetegszer elmondta: Európának fel kell ébrednie. De ez nem azt jelenti, hogy fegyvert fogunk, hanem, hogy megvalljuk a hitünket.

– Hogyan tud a CSI segíteni, és hogyan segíthet egy hétköznapi hívő ember?

– A CSI Magyarország Alapítvány célja, hogy abban segítse az üldözött keresztényeket, hogy a hazájukban, az otthonukban békében élhessenek. Ugyanakkor azok mellé is odaállunk, akik menekülni kényszerülnek. Nagyon fontos, hogy kapcsolatba lépjünk a helyi szervezetekkel, és a valós szükségleteket próbáljuk kielégíteni.

Azok, akik veszélyeztetett helyzetben vannak, annak örülnek a legjobban, ha váratlanul megjelenik egy szervezet vagy egy egyház képviselője, és helyben sorsközösséget vállal velük. Elmegy a kórházakba, meglátogatja a családokat, együtt imádkozik velük. Ez lelkileg megerősíti őket, és sokszor többet jelent az anyagi segítségnél, bár arra is szükség van. Azokat az embereket, akik életveszélyben vannak, élelmiszerrel, ruhával, gyógyszerrel látjuk el. Irakban, ahol hideg a tél, meleg holmival és mobil kályhákkal segítünk.

Kapcsolatban vagyunk a helyi egyházi szervezetekkel és megpróbáljuk közvetíteni a hangjukat. Legutóbb Michael Jalakh libanoni maronita szerzetes, a Közel-Keleti Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára kérte, hogy az Európai Unió fogadja be a keresztény menekülteket.

A CSI-nak megvannak a helyi kapcsolatai, hogy ha valaki anyagi segítséget szeretne nyújtani, azt odajuttatjuk el, ahol a legnagyobb szükség van rá. A szervezetünk tiltakozó leveleket is gyűjt azok érdekében, akiket a hitük miatt megvádolnak, börtönbe zárnak, elítélnek. Ezek valódi segítséget jelentenek. És ne feledkezzünk meg az ima erejéről sem.

Minderről tájékoztatjuk a politikusokat, kormányokat és a médiát. Honlapunkon (www.csi-magyarorszag.hu) számos beszámoló és információ olvasható a világ minden táján élő keresztények helyzetéről, és az adakozás formáiról. Krisztusi Szolidaritás című ingyenes hírlevelünk – és a Mária Rádióban sugárzott azonos című műsor – is ezt a célt szolgálja. Elengedhetetlen, hogy a hívő emberek tájékozódjanak, és saját, belső meggyőződésük szerint szolidaritást vállaljanak. Nem határolódhatunk el, hiszen mindez minket is érint – most látjuk csak, mennyire.

– Van arról adat, hogy az Európába érkező menekültek hány százaléka keresztény?

– Sajnos erről nincs adatom. Az Európai Unióban tilos vallási megkülönböztetést alkalmazni, tehát nem kérdezhetjük meg az ide érkezőket, milyen valláshoz tartoznak. A Közel-Keletről menekülők között biztosan vannak Irakból és Szíriából származó káld és szír katolikusok, sőt arám keresztények. És tudom, mert megkerestek engem, hogy vannak, akik nem merik bevallani, hogy keresztények, mert tisztában vannak azzal, hogy nem vállalják őket itt.

Nyugat-Európában nem látják szívesen a menekülteket, Magyarország egyetlen embert sem akar befogadni. Ez csak még kiszolgáltatottabbá teszi azokat, akik valóban életveszélyben vannak. Irak Ninive tartományából, a kereszténység egyik bölcsőjéből elmenekültek a keresztények Észak-Irakba, Kurdisztánba. A kurd szervezetek évtizedek óta küzdenek politikai és katonai eszközökkel az autonómia kivívásáért. A menekültek ott most meghúzhatják magukat, de felhasználják őket a függetlenségi harcban: Dohukban arra kényszerítették az asszír, káld és szír keresztényeket, hogy aláírjanak egy önálló kurd állam létrehozását követelő kiáltványt. Ez kimondja, hogy Ninive tartomány (Moszul fővárossal) miután a pesmerga csapatok fölszabadították az Iszlám Állam uralma alól, csatlakozik az autonóm kurd régióhoz. Az iraki kurd autonóm régió kormányához intézett dokumentumon kötelezően meg kellett adniuk személyi adataikat és mobilszámukat is. Ha lezárjuk a határokat, mert azt mondjuk: mindenki terrorista, akkor mit mondunk azokra a keresztényekre, akik életüket mentve háromezer-hétszáz kilométert tesznek meg Pakisztántól Thaiföldig, ahol nem kapnak segítséget, kiutasítják őket, bujkálni kényszerülnek, és az ENSZ sem ad nekik menekültstátuszt?

Az Európai Unió rengeteg problémával küzd. Tény, hogy a nyugati országokban kialakult egy „párhuzamos társadalom”, mert az 1960-as, 70-es években a gazdaság fellendítése érdekében vendégmunkásokat hívtak be muzulmán területekről, főleg Törökországból. Becslések szerint 55–60 millió muzulmán él Európában. A letelepült muzulmánok egy tömbben, jól behatárolható városrészekben élnek, ahol sokszor nem ismerik el a helyi jogrendszert és a saría van érvényben. A mostani terrorcselekmények elkövetői már itt született, másodgenerációs bevándorlók. Ez azt bizonyítja, hogy az integráció abban a formában, ahogyan eddig próbálták megvalósítani, nem működik.

Véleményem szerint a hatóságoknak az Európában térítő gyűlöletkeltő iszlámista prédikátorokat kellene felderíteniük, kiutasítaniuk, és meg kellene szigorítani a letelepedés, az állampolgárság feltételeit. Feltételeket kell szabni, de nem teljesíthetetlen feltételeket. Nem az a megoldás, hogy szélsőséges, mindenkit elutasító korlátozásokat léptetünk életbe, mert azzal csak súlyosbítjuk a problémát. A gyűlölet gyűlöletet szül.

Európai szintű összefogásra és sokkal nagyobb szolidaritásra van szükség. Szembe kell néznünk saját hitünkkel. Ha kereszténynek valljuk magunkat, olyan megoldást kell találnunk, ami egybehangzik az evangéliummal.

Szalontai Anikó
Fotó: CSI

CSI-Magyarország Alapítvány
www.csi-magyarorszag.hu
Levelezési cím:
Krisztusi Szolidaritás (CSI)
1242 Budapest Pf. 291