Távleső

még élek horpadt szívvel
próbálom szeretni a földet
 virágok a kertben
 rám bólint a diófa

nélkülem is növekedhet
míg nem jelez az óra

mint tavaly barátomnak
 a hegyi papnak
 fenn az ormon
közelebb volt az ég ‒
 hócsillámok szerteszét

útra készen mint mondta
bármikor ha hívnak
csillagával az éjszakának

szemben tető ahol lakom
este ha horgad az alkony
ajtók nyílnak ‒
messzi csarnok kék falára
angyalok borulnak

itt lehetsz még ‒ kérded
ablakában a mindenségnek
nézve ezt a képet míg
elragad csendjével
a zsolozsma-ének



Visegrádi lantszó

L. Kecskés Andrásnak és Együttesének

Betelik az idő. Bár lassan halad
a hajó a Duna alkony-üszkös
taréján, sebes a lenti mozgás ‒

Mélyben az ott lakók zsongó
énekét csillanó hullámok viszik
tovább, fákra borulnak emlékek,
képek egykori táncai boldogabb
világnak, mikor az idő
körbe-körbe járta, s még alig
látszott a centrum a ki nem mért
forgatagban

* * *

Mátyás király szerelmesen járta
nem volt antik meg ifjú a kő
a kő kő volt, mely heves
szikrát hány fénylő talpak alatt

Ma is járja valahol
a boltozatban, lantszó
kíséri, fején borostyán ‒ Laura
vállára telepszik csillag fonattal
Róma és egész Itália

Mégis ami marasztal ‒ Pannónia
provincia-kövön a megtépett
domus, mely akkor sem fogyhat
ha marja-tiporja Európa

Élni szeretne, szerelmet
vallani lantokkal, pikulákkal
a lélek magaslatán
hol Visegrád szentély ‒
felkéklő világ ‒ nemzetek határain




Nyári etűd

hőlisztet szitál a kora reggel
bujdokolnak a csillagok
illatosul a kert kalácsa
cseresznyeszemet az évszak
felpiroslón rárakott

gyapjas nyájak szomjazó szája
küszködik a réteken
megtört anapesztusokkal
küld könyörgő kódjelet
bízva hogy délutánba hajlón
a fenti ballon megreped

kertalomnál kígyó szunnyad
erdei sikló vékony termet
álma tán még a Paradicsom
hol a két fa gyümölcse termett

ráncos bőre rugdalózik
nem soká szárazra fonnyad
nincs már búvóhelye bűnnek
nincs odva a fő gonosznak

malasztjai ígéreteknek
időtlenül a századoknak
arany szövésű sugárhídján
Isten hangjára szövetkeznek

érezni jó ízét a nyárnak
kert csöndjén a bokrok hűsét
mosolygásból áldást kérni
megnyílt kapuk irgalmával
felhők útját koszorúzni
feloldó gyönyörűség
 

Tóth Sándor

2019-01-26