Te is segíthetsz másokon

Évtizedek óta megfigyelhető, mint terjed a Valentin-naphoz és a Halloweenhez hasonlóan a keresztény, közép- európai hagyományainktól teljesen idegen Télapó kultusza.

   Utóbbi figura térhódítása hazánkban politikai–ideológiai okokból már a kommunizmus alatt megkezdődött, e kultúrinváziót a rendszerváltoztatás után a világgazdaság nemzetek fölötti, kereskedelmi érdekei határozzák meg nálunk is. Tradícióink eltűnését, a folyamatos népbutítást mi, keresztények általában csak bosszankodva tűrjük, erre való versenyképes és korszerű választ alig látunk. Sokan úgy gondolják, nincs különösebb jelentősége ennek a „gyerekes” dolognak, mások megelégednek azzal, hogy a keresztény óvodák és iskolák – jó esetben – gondoskodnak arról, hogy Szent Miklós, és ne a Télapó hozza az ajándékot növendékeiknek.

   Ez a tétlen, esetleg bezárkózó, visszahúzódó magatartás azonban csak teljes vereséget, a kereszténység fokozatos, ám annál biztosabb visszaszorulását eredményezi. Itt az idő, hogy kitörjünk templomaink, felekezeti intézményeink, otthonaink biztonságot nyújtó falai közül, és kint, az emberek között hirdessük az evangéliumot, képviseljük hitelesen a keresztény értékeket. Szent Miklós püspöknek, az igazi Mikulásnak többnek kell lennie puszta hagyománynál: az általa közvetített üzenet örök igazságot, figyelmeztetést hordoz valamennyiünk számára – gondolj arra, hogy te is segíthetsz másokon.

   Múlt év végén azzal az elhatározással fogott össze a KÉSZ budapest–belvárosi csoportja, a katolikus világi férfiakból álló Szentháromság Társaság, illetve a Pest-Budai Dalárda lokálpatrióta asztaltársasága, hogy szakítunk ezzel a passzivitással, és ökumenikus civil kezdeményezésként a főváros szívében fogjuk Szent Miklós püspököt újra bevinni a köztudatba, megismertetni az emberekkel. A feladat korántsem volt egyszerű, rövid idő alatt rengeteg dolgot kellett megszervezni.

   Először is a szükséges anyagi föltételeket kellett biztosítani, ezeket is magánadományokból, mivel állami, önkormányzati támogatást nem kaptunk. Kezdettől fogva úgy közelítettük meg az egész akciót, hogy csak akkor lehet sikerünk, csak akkor folytatódhat ez évről évre, csak akkor lesz ez a hagyomány vonzó, ha korszerűen és igényesen tudjuk ezt kommunikálni. Ehhez mindenekelőtt olyan rátermett embereket kellett találni, akiknek nemcsak megjelenésük hiteles és megnyerő, de mind a gyerekek, mind a felnőttek, mind pedig a pesti belvárosban bőven előforduló külföldiek nyelvén értenek. Szakítani akartunk azzal a mindent lebénító és csak az amatörizmust lehetővé tevő szokással, hogy mindezt ingyen várjuk el a szereplőktől: ahogyan a gazda is megadja tisztes bérét szőleje munkásának, úgy mi is méltó honoráriumot fizettünk az egész napos, mostoha körülmények között való munkáért a Szent Miklóst és kísérőit, a ministránst és az ördögöt alakító három embernek.

   A megnyerő és ünnepi megjelenéshez nélkülözhetetlen volt e háromfős csoport igényes és hiteles módon való fölöltöztetése, köztéri szereplésre való megfelelő kiállítása. Ebben jelentős segítséget kaptunk a KÉSZ elnökétől, Osztie Zoltán plébánostól, aki készségesen bocsátott rendelkezésünkre a belvárosi plébániatemplomból karinget, szoknyát és palástot; pásztorbotot Márok Sándor székely unitárius asztalosmester faragott nekünk barátságból és a keresztény testvériség jeleként. A legnagyobb kihívást a szent életű püspök legendákon és néphagyományon alapuló kísérőjét, vagyis az ördögöt megjelenítő személy fölszerelése jelentette. Mivel egy igazi magyar pokollakót akartunk Szent Miklós mellé szegődtetni, ezért busó maszkot és rackabundát kellett neki szerezni. A gyönyörűen kidolgozott, markáns álarcot Pávkovics Péter mohácsi maszkfaragó mester kölcsönözte nekünk nagylelkűen, az utolsó pillanatban pedig még a bundát is elkészítette Rébeli Szabó János hódmezővásárhelyi szűcsmester.

   Az akció azonban csak egy elszigetelt helyi jelenség lett volna, ha nem gondoskodtunk volna arról, hogy minderről a média is beszámoljon. Szerencsénkre a Magyar Nemzet online változata remek riportert küldött, akinek az eseményről szóló rövidfilmje és riportja az mno.hu archívumában megtekinthető (Bárány Krisztián: Mikulás kontra Télapó: csak az első igazi ikon). Az ökumené jegyében az Evangélikus Élet és a Reformátusok Lapja is cikket közölt a kezdeményezésről, utóbbi lap fotósának, Sereg Krisztiánnak köszönhetjük a professzionális fényképeket. Üröm az örömben, hogy a katolikus sajtó ingerküszöbét nem érte el az akció, bízunk benne, idén e felekezet hívei is hallhatnak, olvashatnak majd erről.

   Aki találkozott december 6-án Szent Miklóssal és kísérőivel a belvárosban, tanúsíthatja, milyen osztatlan örömmel fogadták a pestiek e meglepő jelenséget. Ha a rengeteg velük fényképezkedő turistára gondolok, akkor ez nemcsak egy keresztény hagyomány korszerű továbbvitele, hanem egy a Magyarország képét a nagyvilágban pozitívan alakító országimázs is. Idén decemberben ezért folytatni kívánjuk e köztudatformáló, hagyományőrző akciót, bízunk benne, hogy kezdeményezésünket mások is követni fogják. Ha ennek kapcsán sikerül elérnünk, hogy Szent Miklós példáján néhányan elgondolkodnak, és mások javára, illetve a maguk lelki épüléséért tesznek ennek hatására, akkor elértük célunkat.

Kéthelyi Mátyás