levetette a tél a nagykabátot
elolvadt az égben maradt hó is
üzentek a tulipánfa virágok
ring február a szirma ovális

sietős a húsvét most van a böjtje
a fagy foga nevet az egészen
hosszabb volt a február s a holdtölte
helyet keres az illatos égen

a természetre figyelj teremtésre
hány nap is ontja fényét űr-sötétbe
mire egy célba ér s a természet

Isten szavát egy percre megidézve
messzi tájra terüljön szét a béke
s a hívő lélekbe az ígéret

(2024)

arcok

reményt fakaszt a téli éjjel
küzd a sötéttel szenvedéllyel
hol a pusztában csillag virít
fényszegecs égutcai lámpa
házak közt a nappal is irigy
komor a falak rácsos árnya

merre szem ellát határtalan
a levegőnek illata van
míg jégen megbotlik a járda
és elvágódik a kövezet
a pusztát sima széllel járja
valahány kóró mind illeget

a darvakat égi jel hajtja
vakul a víztükör és rajta
elsimítja tollát a fejét
rejti zsírfényű szárnyak alá
szélnek madárnak hunyni elég
ökörnyál válik angyalhajjá

sík tavak bontják a mezőket
pajkos bíbor szellőnek
széles a látkép fel s alá
néma ördögszekeret kerget
nádhárfákon elrebeg dallá
felujjongó égi lelket

olykor fázva fázik szélapja
még felhődunna sem takarja
horkol kiolt ezeregy lámpát
ha a szik szélen kel a bíbor
álmosan pislog ködsubán át
alighogy ébred máris korhol

nem hallik itt a város tornya
Máriának szedi csokorba
halleluját zeng a daruhad
szélúrfi imát mormol reggel
a madárraj háladalt krúgat
az Isten napja amint felkel

a madarak is költenek

a tavaszról regélnek még élnek
virágot hintenek eleven földre
lepkével fogócskázik az ének
visszhangos derékhad csendjét megtörve

boldog szemlélő taposóaknát
nem talál még az illatos avarban
a tölgy gondtalan hullajtja makkját
egy már kicsírázott nincsen zavarban

méhecske-drón zümmög a célra tart
az égen valós felhő fogócskázik
a szél ma csakis virágport kavart

az üszkös talaj könnyzáportól ázik
gomba települ a fák gyökerén
szimbiózis-politika terén