Telihold-arany

Ha liliomporban táncomat járnám,
még a Hold is aranyból volna.
Rózsaillattal telne tüdőm tele,
mélybe taposnám az ibolyákat,
krizantémok hajolnának fölébük.
Szívem zakatolása fekete tűzben,
fossiliaezüstben tündöklene fel
a temetők alól, az örökség alól,
a sármány is tulipánkehelyből
édesítené dallamait, s hajnalban
hajnalkamagok borsszemei láttatnák:
milyen szép a „Kezdetemben a vég”,
„Végemben a kezdet” paradoxona ‒
Bíbor felhők mutatnák Isten akaratát,
a rejtett hősök tetteire fény derülne,
s gyönyörkeltő gyémánt-Nap ragyogna újra.

Ne lopj!

Száz marokkal kazlat rakni
eredményes napról mesél.
Csillagok zenéje járja át
a szalmaillatú éjszakát.
A tarló levezekelte lényei bűnét,
azaz lényei gazdagságát.
Fáradt nép szunnyadása
a tenyér, a napszak fölfakadása.
És indul a másod-, harmadütem.
A társadalmak igazságossága,
ha a terményből mindjüknek jut,
a sajgásokra gyógyírt jelent
a kultúra, a vagyon, az egyenrangúság.
Kit közülük sorsa többre tette,
isteni rendnek lett földi felelőse.
 

Szívem szűz-e?

Szép a szebbnél,
jobb a jónál,
pártában is viola.
Áldott hangja úgy szólal,
hogy trallali-trilalla.
Érzem már a csókja ízét,
paprikánál nemesebb,
acéltükrök mélyéről kel
nevetése, mosolya.
Kecses keze pálcát tör,
a gonosz porba hanyatlik.
Kibontom érte az ingem
rózsaselyem zászlónak.
Szemem rezeg, torkom szűk,
élőbbnél is élőbbé tesz,
sose legyek keserű,
sose legyek fennhéjázó,
sose legyek szomorú…

Létköreink

Mikor a halász ezer halat fogott,
a skorpió is előmerészkedett a homokból.
Pár remete gondolat, pár remeterák,
a skorpió átvágott egy szögesdróton,
felsejlettek a halak sérülései
s egy strucc testforró tojást rakott.
A bánat felkúszott a zsiráf torkában
és fájt, ahogy hal fáj, ha éteknek kerül.
Sorsolt élőlények az élet asztalánál,
vakjátszmák, elrendelés szerint.
A darázs, a dongó kamilla-rét fölött
helikopterzaj! – a létkör vidékeket kerít.
Ostoba embert a fedezetlen haszon vonzza,
a halász tengermély álomba merül.

Vasi Ferenc Zoltán

2020-09-12