temess el

a felejtés
a lélek némasága
a felejtés
az álmok rejtőzködése
a felejtés
cserbenhagyás
a felejtés
vértelen halál
József
szekercéjén vér a rozsda
mintha volna megátkozva
esőmarta paticsfalon
a tűnt idő pókhálót fon
szemhunyásnyi vak káprázat
fakeresztet ácsol – hármat –
fiát véli: karja lendül
tántorodik porba szédül
kőből vetett ágyon ébred
testén nyüzsögnek a férgek
undorral söpri le őket
mint morzsát vagy megunt nőket
József ajkán dadog a bor
menni készül messze ahol
nem foganhat meg az átok
s latrokból lehet csak vádlott
utolsó próba
ujjbegyemmel írlak körbe mint a vak
félbehagytalak… maradsz antitézis
– s hogy ne aludhass ki holnap se bennem
hagylak folytatódni magamban mégis
temess el
temess hóesésbe
varjú hangú szélbe
jégcsap-rügyek közé
temess engem élve
fehér gyapjúszirom
legyen az otthonom
hósipkás bérceken
szél fújja szét porom
fenyő alá temess
sátram tűlomb-nemez
zajló tavasz fogytán
zöld tobozban keress
Oláh András
Oláh András költészetét itt mutatjuk be.