Halkan egymásra hulló levelek,
Vörös-sárga színű avar,
Kesernyés szagú gyertyafüst,
Melybe ha belekap a szél,
Mint régi emléket, megkavar.
        Mohos kövekre omló keresztek.
Alattuk küzdelmek jussa: a béke.
Rokon, barát, eltemetettek,
Hajdan volt drága kezek, kedves arcok!                                                   
Nem gyötörnek már a világi harcok,
Sírotokon tisztelet mécse,
       Rátok emlékezünk most, szeretteink!
Nektek ég ma csonkig a pici láng,
Krizantém szirmára hulló kis viasz,
pecsétjén néma könnyeink –
       Értetek szól egy csendes Miatyánk.

Gyertyaláng

Rendhagyó haiku-csokor

Régi temető
Szélfújta keresztjei
Állnak mind, sorban.

Márvány oszlopok árnyán
Lépeget a Nap,
Lenézve még búcsút int.

Hunyó szelíd sugárban
Bearanyozza
Árva virágainkat.

Gyertyalánggal összeszőtt
Emlékeinkkel
Estére tovaballag.

Ballagunk, kedveseink,
Csak imánk marad:
Őrizze álmotokat!

Csillagok

In memoriam Gy. Gy.

      Látod? A fenyők az égig érnek,
Ágaik hegyén csillag ül,
Mézillata van most a szélnek,
A fűben tücsök hegedül.
Teraszunkon e nyári este
Itt ülök csendben, egyedül.
      Látod, a házunk milyen szép lett?
Szeretnéd a jó levegőt,
Virágillatot, esti csendet,
Rózsát! Nézd, milyen nagyra nőtt!
Meleg-szín falat, piros tetőt,
Hűs zugokat a fák alatt,
Fenyőágon madáretetőt,
A teraszon muskátlikat,
Jóéjt-ölelést alvás előtt
S rigófüttyös hajnalokat.
      Szép lett volna! De már oly régen
Fenn ülsz egy fényes csillagon,
Nyújtsd le kezed egy pillanatra,
Hagyd egy kicsit a vállamon.
      Szólítalak majd: Hát itt vagy, Gyuszó?
 S Te megsimogatsz, Csillagom.

Születésnapi gondolat

Hófüggöny az ablakom előtt.
Nagy, csodás pelyhekben esik.
Mondták: akkor is kemény tél volt,
Méteres hó,
Mikor − sok éve −
Világra jöttem

Ó, hatalmas, örök Isten!
A Mindenséghez képest
Ilyen kis hópihéd vagyok,
Színezüst felhődben élek,
Majd leesem és meghalok.

Ha eljön az én esésem,
Nyújtsd ki felém karod!
Engedd, hogy a tenyeredbe hulljak
S szereteted melegítsen
Míg elolvadok!

Temető

Keresztek, fejfák mindenütt,
Sok ismerős név szíven üt:
Te is itt vagy már, meg Te is!
Ide készülök magam is.
Oly szomorú most a szívem,
Egy vígasztal csak: a hitem.
Apadj el könny, halkulj el sírás:
Feltámadunk! − mondja az Írás.