JEL újság

Tenyérnyi mennyország

Simon István2022.12.13

Az advent váróterem, az ünnep előszobája, ahol együtt várakozunk. Várakozunk, de nem tétlenkedünk, mivel teendők sokasága vár szorgos kezeinkre, a nagytakarítástól az ajándékozáson át egészen a sütésig, főzésig. Nem csoda hát, ha szorongva gondolunk a rohanó időre meg arra, hogy nyakunkon a karácsony.

 

Egy bátor sorstársunk mégis úgy határozott, hogy a tenni zsarnokságával szemben inkább a lennit választja. Lemondott a nagytakarítás „örömeiről”, mondván nem akarom az otthonomat a rend és a tisztaság rideg börtönévé tenni, ahol nem jó lenni, végül is a kis Jézus is istállóban született, hadd érezze magát csak otthon nálam. Ez a humoros, mégis tanulságos kijelentés nem más, mint utalás arra, hogy az előkészületek túlságosan igénybe vesznek minket, ellopják a lelkünket. Miközben szorgosan teszünk-veszünk, a lényegről megfeledkezünk.

Hál' Istennek volt, aki nem feledkezett meg, mert egész úton hazafelé azon gondolkodott, hogy milyen lesz majd az anyjával való találkozás, és mit mond majd először is „kedvest, szépet neki”. Füstbe ment a terve, de a szívét sikerült díszbe öltöztetni, mire hazaért. Igaz, a szép szavak elmaradtak, helyettük egy néma és forró ölelésben talált egymásra anya és fia, Petőfi Sándor és Hrúz Mária.

Jó lenne nekünk is elgondolkodni azon, mit mondunk majd egymásnak, mit mondunk a betlehemi Gyermeknek, amikor lélekben magunkhoz öleljük, s engedjük, hogy ő is megöleljen minket. Lehet, hogy nekünk is elakad majd a szavunk, de a néma csendben kitárulhat a szívünk kapuja és megtörténhet a nagy találkozás. Hiszen szavak nélkül is fohászkodhatunk azért, hogy Isten dicsőségéből és az ember békességéből adassék nekünk is egy kis ízelítő. A karácsony, az inkarnáció, a testet öltés lényege a mennynek és földnek találkozása abban a kicsiny gyermekecskében, akit Jézusnak hívtak. A betlehemi kisdeddel egy tenyérnyi mennyország érkezett a földre, hogy megszentelje mindazt és mindazokat, akik a közelében voltak. Így lett tenyérnyi mennyországgá a kismama Mária méhe, ölelő karja, a betlehemi barlangistálló jászolbölcsője, József aggódó, gondoskodó szeretete.

Tenyérnyi mennyország lehet a szívünk, lelkünk és az életünk, ha megérint minket ez a láthatatlan, titokzatos világ. Kérdés, hogy beérjük-e ennyivel vagy nekünk több kell? Élményekkel teli, ajándékokkal gazdagon megrakott, fényesen csillogó karácsony hogyan férhet el egy tenyérnyi helyen?

Mi a mennyországot, Isten országát a maga teljességében szeretnénk érezni, látni és birtokolni, kiváltképpen karácsonykor. Azonban Isten országa nem szemmel láthatóan jön el, miként Jézus mondta. Szerinte az Ország közöttünk és bennünk van, ezért elég egy tenyérnyi mennyország ahhoz, hogy kettős állampolgárok lehessünk Isten országában. Mert az Istennek elég egy tenyérnyi hely, ahol a betlehemi Gyermek otthonra lel, mint annak idején Mária ölében vagy a barlangistálló jászolbölcsőjében. A kisgyermek, aki voltunk, ma is él még, és örül annak, hogy nincs többé egyedül és vele vannak még sokan mások is lelkünknek ebben a tenyérnyi mennyországában. Mert ez az ország olyan, mint a mustármag, szemre kicsiny, szinte láthatatlan, de ha fává növekedik, benépesül, fészket raknak rajta az ég madarai.

Karácsonykor az ég és a föld találkozik egymással, kérdés, hogy számunkra melyik dominál igazán. Az égiek ezt üzenik: légy szerény, érd be kevesebbel, hogy sokkal bízassál meg. A földiek pedig ezt üzenik: ne szerénykedj, minden a tiéd lehet, csak akarnod kell. Azonban a karácsony azt üzeni nekünk ezekben a nehéz napokban, hogy elég egy tenyérnyi mennyország is ahhoz, hogy minden a miénk legyen, hogy csodák történjenek velünk s élhetőbb legyen az életünk.

Jézus csak egy tenyérnyi mennyországot hozott magával a földre, hogy megajándékozza vele az embereket, akiknek pokol volt az életük. Az éhezőknek enni adott, a bűnösöknek megbocsájtott, a bénákat talpra állította, a vakok szemét, a némák száját és a siketek fülét megnyitotta. „Kelj föl és járj!” – mondta a bénának, mert jól tudta, hogy egy tenyérnyi mennyország elűzi a poklot az ember szívéből, hogy talpra álljon és járjon.

Fekete karácsonyunk lesz akkor is, ha hullik majd a hó, sok sebből vérzik ez a világ, amelyben élünk, de nincs még végünk. A mélységben és a magasságban is van hazánk, igaz csak egy tenyérnyi, de senki sem veheti el tőlünk soha. Mert örökre a miénk, a tiéd és az enyém ez a kicsiny haza, mely olyan fényes, mint a betlehemi barlangistálló jászolbölcsője, mert benne van Krisztus. Ez a tenyérnyi mennyország elég ahhoz, hogy otthon érezhesd magad ennek a háborgó világnak az egyik csöndesebb szegletében, hogy bárány lehess a farkasok között, és hirdethesd az Úr kedves esztendejét. Sokan azt várják, hogy a mennyország földre szálljon, s ez a világ földi paradicsommá váljon. Bárcsak megelégednénk azzal a tenyérnyi mennyországgal, amely nekünk adatik, bárcsak élnénk benne és vele.

Sartre szerint a pokol nem egy ördögök által őrzött, kínzóeszközökkel jól fölszerelt Gulag, hanem a másik ember. Ha egyik ember lehet pokol a másik ember számára, akkor lehet mennyország is. Egy tenyérnyi hely, ahol sötétség helyett fényesség honol, ahol kisimulnak a ráncok, ahol lehet őszintén sírni és nevetni, gyűlölni és szeretni, beszélni és hallgatni, vitatkozni és szót érteni, haragudni és megbékélni, csüggedni és reménykedni, megfáradni és megpihenni, meghalni és feltámadni, egyszóval embernek lenni.

Ádvent van, karácsony küszöbén állunk, és várunk. Mire várhatunk jó szívvel, ha nem arra, hogy ezen a karácsonyon jusson végre mindenkinek egy tenyérnyi mennyország, ahol igazán otthon érezheti magát!

Simon István
református lelkész

 

 

2022-12-13

 

 

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A jel új ruhája

Nyolc évvel a jelujsag.hu elindulását követően lapunk új külsővel jelentkezik. Oldalunkon megtalálják az elmúlt tizenkét év teljes tartalmát, több mint 1300 cikket csaknem 250 szerző tollából.

Keresztút

Van-e félelmesebb és fájdalmasabb metaforája az emberlétnek, mint Krisztus keresztje? Aligha, mivel a kereszt magába sűríti mindazt, ami a test és a lélek számára elviselhetetlen teher, kimondhatatlan kín és keserűség.

Üldözési Mária

Doktor Rozsomák Rezsőné született Lopakodó Mária magányos özvegy minden esetben lassította és halkította lépteit munkahelye folyosóin, amikor beszédfoszlányok szálltak füleibe. Leparkolt a kiszemelt, inkább kifülelt iroda ajtaja előtt. Onnan fürkészte, hogy mit beszélhetnek róla. Rempülik-e? Dicsérik-e? Egyáltalán, mi derül ki saját magáról munkatársai szavainak képletes tükrében…
2016–2023 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!