JEL újság

Tiszta szándékkal

Zsirai László2015.02.05.

Az egri születésű Botz Domonkos az utóbbi években tűnt fel verseivel, novelláival hazai és külföldi lapokban, folyóiratokban. Közel harminc esztendeig a polgári repülésben dolgozott, s emellett folytatott írói-újságírói tevékenységet, jelenleg több lap szerkesztője.

 

     Művelődésszervezői ténykedésének legtartósabb bizonyítéka az az irodalmiest-sorozat, amit egy óbudai szállodában 2008 óta vezet. Első verseskötete Elengedett kézzel címmel jelent meg 2012-ben, a legutóbbi, Amikor a bohóc felzokog című pedig a 85. Ünnepi Könyvhéten látott napvilágot. Több antológia szerzője, szerkesztője.

     Nagyjából ennyi tudható az életének 63. évébe lépett szerzőről, de életrajzi tényadatainál beszédesebbek az írásai. Verseinek ernyedetlenül tiszta szándéka még akkor is kétségbevonhatatlan, amikor a társadalmi környezet keserűbb pillanatait beletörődően veszi tudomásul, ám jobban érvényesülnek lírájának bizakodást sugalló gondolatai. Áprily Lajos és Szabó Lőrinc hangulatainak hatása észlelhetően nemes és érzékeny lelki tényező. A költő ismeri Istent, amit tetőtől talpig földisége is képtelen rejteni. Hétköznapiságában fakulatlan hitét hirdetik a keresztek, mintegy fénypontok ama bizonyos alagút végén, ahol Isten várakozásában bízik–reménykedik a Teremtőhöz visszavezető úton.

     Magyarázatokra nem szoruló verseinek belső fonalvezetése beszédesebb a külsődleges megítélésnél.

Zsirai László

 

Botz Domonkos verseit itt olvashatják

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A taxis meg az öregasszony

Későre járt. A naphosszi száguldozás után ugyancsak fáradt volt. Arra gondolt, hazamegy. Ám mielőtt elindult volna, a központból megcsörrent a szolgálati telefon.

Sztárpapok

Szociológusok szerint a „sztársztorik” túlmutatnak a filmeken és azt tükrözik, hogy a nemiség, a fiatalság, a politika és a divat miképpen formálják mindennapi kultúránkat. Ma már nemcsak filmsztárokról beszélünk, hanem sztárépítészekről, sőt sztárséfekről is. Alberoni találóan állapította meg, hogy a sztárok ugyan nem tartoznak az uralkodó elithez, de hatalmuk van felettünk fellépésük ereje által.

Szent „fertőzöttségben”

Üde színfoltja volt az őszelőnek, amikor K. Várnagy Márta kaposfüredi magángalériájában megnyílt Kling József szobrászművész Főhajtás a mesterek előtt című kiállítása. Mintegy két tucat kisplasztika állít emléket a művészelődöknek, akik szellemiségükkel örökre fogó tintaként írták be magukat a világ művészettörténetébe.
2016–2023 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!