JEL újság

Trianon előszobája

Sebestény Sándor■2014.12.05.

Ebben az esztendőben emlékeztünk meg arról, hogy a Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban történt merényletet követően kitört az I. világháború. 1914. június 28-án Gavrilo Princip szerb diák két pisztolylövéssel meggyilkolta Ferenc Ferdinánd trónörököst és nejét.

 

Tisza István magyar miniszterelnök diplomáciai úton szerette volna rendezni a konfliktust, az Osztrák–Magyar Monarchia vezetői azonban az arrogáns és nem túl jelentős Szerbia megbüntetését határozták el. Az események a július 28-i hadüzenet hatására felgyorsultak.

   Hamarosan a németek hadat üzentek az oroszoknak és a franciáknak. Válaszul az angolok és a franciák is hadat üzentek a Monarchiának. Tehát egész Európára átgyűrűzött a Balkánról a háború.

   A négy évig tartó világégés a korábbi háborúkhoz képest elképzelhetetlen pusztulást okozott: 10 millióan haltak meg, 20 millió volt a sebesültek száma, a polgári lakosságot mérhetetlen szenvedés sújtotta, és egy olyan békerendszert hoztak létre, amely magában hordozta a következő világháború csíráját.

   Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. kora őszére a szétesés állapotába sodródott: I. (IV.) Károly osztrák császár és magyar király kiáltványt bocsátott ki 1918. október 16-án, ebben a kettős monarchia osztrák fennhatóságú felének föderalista átalakítását jelentette be. A kiáltvány megfogalmazása szerint Ausztria „szövetséges állammá alakul át, amelyben minden néptörzs saját külön állami közösséget alkot települési területén”. Hazánkra, illetve a horvát-magyar közjogi viszonyra e manifesztum hatálya nem vonatkozott, következményei azonban erősen befolyásolták az itt élő nemzetiségek törekvéseit. Elkésett próbálkozások voltak ezek már, hiszen Genfben 1918. október 14-én megalakult a párizsi székhelyű cseh emigráns kormány.

   Ezután már felgyorsultak az események: gróf Tisza István 1918. október17-én a magyar képviselőházban beismerte a központi hatalmak vereségét. Másnap ugyanott a román Alexandru Vaida-Voevod (1872–1950) képviselő kertelés nélkül bejelentette: a Román Nemzeti Párt „a magyarországi és erdélyi román nemzetnek nemzeti szervezete nem ismeri el ezen parlamentnek és kormányának arra való jogosultságát, hogy magát a román nemzet képviselőjének tekintse”. A következő nap a szlovák Ferdinand Juriga (Juriga Nándor) képviselő olvasta fel a Szlovák Nemzeti Tanács üzenetét, mely kimondta: „A szlovák nemzet nem ismeri el ezen parlamentnek és kormányának létjogosultságát, hogy magát a szlovák nemzet képviseletének tekintse”.

   Wekerle Sándor miniszterelnök látva, hogy mozgástere már igen szűk, lemondott miniszterelnöki posztjáról. Ezt a király akkor még nem fogadta el, de az események gyors változása miatt 1918. október 23-án mégis sor került felmentésére, de egy ideig ügyvezető miniszterelnökként még a kormány élén maradt.

   Az olaszországi hadszíntéren eközben csapataink erős ellenséges szorításba kerültek: 1918. október 24-én a Piave mentén újabb olasz katonai offenzíva indult meg. Október 25-én már arról értesítették a vezérkart és a Hadügyminisztériumot, hogy fellázadt a közös hadsereg 27. hadosztályának 25. ezrede és a 38. honvédhadosztály 22. ezrede.

   Az államhatalom irányítása rövidesen az 1918. október 24-én megalakított Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kezébe került, ami a Függetlenségi és 48-as (Károlyi) Párt, az Országos Polgári Radikális Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt által létrehozott sajátos pártkoalíciót jelentette.

   A kibontakozó forradalmi események lehetővé tették hatalomra jutásukat. Wekerle Sándor kormányfő október 30-án végleg elbúcsúzott munkatársaitól. Utódának József Ágost főherceg, mint „homo regius”, gróf futaki Hadik János, szolgálaton kívüli huszárfőhadnagyot jelölte ki kormányfőnek.

   A kormányalakítási tárgyalások még folytak, amikor a fővárosban a sokarcú tömeg megakadályozta a Keleti pályaudvarról egy menetszázad frontra küldését. Elfoglalták a katonai térparancsnokságot, az ott tartózkodó vezénylő parancsnokkal együtt, a politikai foglyokat kiszabadították börtöneikből. Október 31-én este nyolc fegyveres katona lefegyverezte a Roheim-villában tartózkodó, csendőrökből álló őrséget, és meggyilkolták gróf Tisza István volt miniszterelnököt.

   József Ágost főherceg, az uralkodó jóváhagyásával, 1918. október 31-én gróf Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnöknek, aki „népkormányának” tagjaival november 1-jén felesküdött a Magyar Nemzeti Tanácsra.

A román memorandum

   A Partiumból és a Királyhágón túlról szintén nyugtalanító hírek érkeztek a magyar miniszterelnökségre. Az Erdélyi Nemzeti Tanács, a Magyar Nemzeti Tanács Erdélyi Bizottsága 1918. november 1-jén Kolozsvárott alakult meg, és a polgári demokratikus forradalom helyi hatalmi szerveként működött. Elnöke a függetlenségi párti dr. Apáthy István egyetemi tanár lett.

   A Román Nemzeti Tanács 1918. november 9-én kelt, és a magyar kormánynak címzett memoranduma már ultimátumszerűen kijelentette: „Az események rohamos fejlődése folytán azon meggyőződésre jutottunk, hogy a népek önrendelkezési jogának értelmében, valamint nemzetünknek és a vele egy területen élő kisebbségeknek érdekében a közrend, vagyon- és személybiztonság megóvás céljából, már most át kell vennünk Magyarországnak és Erdélynek románok által lakott vidékei fölött a teljes kormányzó hatalmat.” Ezután felsorolták az általuk kért vármegyéket. Befejezésül közölték, kormányukat Nagyszebenben kívánják megalakítani, s jelen jegyzékükre a választ november 12-én 18 óráig várják.

   A magyar kormány 1918. november 10-én tárgyalta meg a román tanács jegyzékét. Vita után döntés született arról, hogy a huszonhat vármegyényi területre igényt tartó követelés részleteiről kezdjen tárgyalást Jászi Oszkár, a nemzetiségi ügyekben illetékes tárca nélküli miniszter. Támogatták Jászi kibontakozási tervét, mely egy svájci típusú föderációs állam megteremtését célozta.

   A háború végén kialakult politikailag zilált válságfolyamatot I. Károly osztrák császár magyar királyként tett ún. Eckartsau-i Nyilatkozata tovább nehezítette: ebben jelentette be november 13-án uralkodói jogai gyakorlásának felfüggesztését. Aznap került aláírásra a belgrádi fegyverszüneti egyezmény is. Az aláíró Linder Béla hadügyminiszter már előzőleg bűnös lépést tett: november 8-án elrendelte a magyar honvédség, illetve a közös hadsereg leszerelését azzal az elhíresült kijelentéssel, hogy „nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”

Tárgyalások Aradon

   Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter vezetésével 1818. november 13-án indult el Aradra a magyar kormányküldöttség, hogy tárgyaljon a hazai románok képviselőivel. A román küldöttség hivatalos vezetője Juliu Maniu (1873–1953) volt, aki 1906 és 1910 között a magyar parlament képviselőházának tagja volt.

   Az informális jellegű tanácskozáson az expozét Jászi Oszkár miniszter tartotta. Beszédében a magyar álláspontot, a tárgyalás célját így értelmezte: „Egy provizórikus rend létesítéséről van most szó addig, amíg az általános békekonferencia eldönti azokat a vitás kérdéseket, melyeket úgy sem tudunk magunk között eldönteni”. Majd utalt a románokkal fennálló nézetkülönbségre. A román előterjesztésben ugyanis „nyers körvonalakban” szerepelt egy területi követelés, amely „nem felel meg a wilsoni elvek szellemének” – mondta Jászi Oszkár, hiszen az etnikai viszonyokat nem veszi kellően figyelembe. „A nyilvántartott 684 000 lakos közül kb. 293 900 fő a románok száma, és mintegy 390 000 magyar, német, szász és egyéb nemzetiségű állampolgár él e vidéken. E statisztikai adatok pontosságát a magyar fél hajlandó nemzetközi ellenőrző bizottság vizsgálatának is alávetni (…) az adatok hitelességének megállapítására” – hangsúlyozta a miniszter. Végül így összegezte a magyar kormány véleményt: „A mi álláspontunk tehát az, hogy a Magyarországon élő összes népek a béketárgyalásokig a mai keretek elismerése mellett – amelyeken eddig a magunk részéről úgysem tudunk változtatni – ilyen Eidgenossenschaftba [Államszövetségbe] kerüljenek”.

   A tárgyalások november 14-én folytatódtak. Ezen már részt vett az aradi tárgyalásra aznap érkezett Juliu Maniu is. Hozzászólását egy történeti érv felidézésével kezdte: a román nemzeti mozgalom legitimitását 1788-tól eredeztette, amikor román körökben lábra kapott az a teória, hogy a tudomány és a kultúra nyelve csak a nép nyelve lehet. E teóriát erősítette meg az 1859-es év, amikor Moldva és Havaselve egyesült. (A Román Királyság egyébként 1881-től, az első királykoronázástól számítódik.)

   J. Maniu beszédében világossá tette a magyar küldöttség számára, hogy a Román Nemzeti Tanács egyértelműen a Magyarországtól történő elszakadás kiharcolása mellett kötelezte el magát. Kifejtette: „egy egységes, zárt területről van szó, amelyen egy öntudatos nép lakik, amely magát a román nemzetnek tartja... Mi nem képzelhetünk olyan nemzetet és olyan szuverenitást, amelynek attribútumai között ne volna meg a közigazgatási és végrehajtó hatalom is. Ezért akartuk mi hatalmunkba venni a végrehajtó hatalmat.” A Jászi-féle ajánlatot pedig azzal utasította el, hogy azok nem felelnek meg a wilsoni elveknek. A román álláspontot kendőzetlen határozottsággal így összegezte: „Mi jogot tartunk azon összes erdélyi és magyarországi területekre, amelyeken a románok, mint geográfiailag összefüggő kompakt nép és nemzet laknak, úgy amint az ennek a népnek és nemzetnek tradíciójában is él. Ha ezt vesszük vizsgálódásunk kiindulópontjául, könnyű lesz megállapítani, hogy hol van az a terület, amelyre mi szuverenitásunkat egész terjedelmében kiterjeszteni akarjuk.”

   Ez után a beszéd után már nem volt meglepő, hogy a román tárgyaló fél hivatalosan is elutasította a magyar tervezetet.

   Jászi erre némileg számíthatott, mert elő tudott húzni egy tizenegy pontból álló átmeneti javaslatot. Ez a román többségű területeket teljesen egészében a Román Nemzeti Tanács kormányzata alá kívánta rendelni, és önálló politikai képviseletet ajánlott a románoknak a magyar országgyűlésben. E kapcsán hivatkozott a kisebbségek jogait rögzítő 1868. évi 44. törvénycikkre, mint jogi garanciára.

   A román válasz most is mereven elutasító maradt: „...ez a javaslat sem biztosítja azt a kellő alapot, amely szükséges ahhoz, hogy a Román Nemzeti Tanács garantálhassa a rend fenntartását”. Erre Jászi értetlenül kérdezte: „Akkor végtére is mit akarnak a románok?” A válasz hátborzongatóan elutasító volt: „Teljes elszakadást” – válaszolta Maniu.

   A tárgyalás végén a románok együttműködési szándékuk bizonyítására taktikusan kérték, hogy a magyar kormány a rendfenntartó nemzetőrségük részére tízmillió koronát utaljon ki, emellett műszaki támogatást és fegyvereket is biztosítson. Linder miniszter erre ígéretet is tett, a kérések egy részét teljesítették is, de a fegyverek átadását hamarosan a magyar katonai vezetés leállította.

   J. Maniu 1918. november végén Budapestre utazott, és felkereste Jászi Oszkár kisebbségügyi miniszter. Elérte, hogy a magyar miniszter asszisztáljon a románok tervéhez, mely szerint a magyar kormány nem ellenzi egy román nemzeti nagygyűlés összehívását. Sőt ígéretet csikart ki arra is, hogy a MÁV különvonatokat indít a december 1-jére Gyulafehérvárra tervezett gyűlésre igyekvő román delegátusok számára.

A gyulafehérvári határozatok

   A Gyulafehérváron tartott hivatalos nagygyűlésen – Gheorghe Pop de B�sești elnöklete és román katonai biztosítás mellett – 1228 küldött kimondta Erdély egyesülését a Román Királysággal.

   A gyulafehérvári határozatok I. pontja szerint „Erdély, a Bánát és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. november 18. [december 1-jén] nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárt, kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánátra.” A dokumentum az új államstruktúra alapelveit is részletezi: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.”

   A határozatok agárreformot helyeztek kilátásba. A nemzetgyűlés románjai üdvözölték „bukovinai testvéreiket, akik felszabadultak az Osztrák–Magyar Monarchia járma alól, s egyesültek a román anyaországgal”, valamint „szeretettel és lelkesedéssel” köszöntötték a monarchia leigázott nemzeteit, név szerint említve a cseh–szlovákokat, a jugoszlávokat, a lengyeleket és a ruténeket.

   A gyulafehérvári nagygyűlés résztvevői a határozatok megvalósítására egy Nagy Nemzeti Tanácsot választottak, amely 1918. december 2-án átruházta jogait egy tizenöt tagból álló bizottságra. A terület igazgatását a Kormányzótanácsra bízták, mely Nagyszeben székhellyel, Juliu Maniu elnökletével kezdte meg működését.

   I. Ferdinánd román király törvényerejű rendeletet adott ki, mely kimondta: „Az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári gyűlés határozatába foglalt területek egyszer s mindenkorra egyesülnek a Román Királysággal.”

   Az 1918-ban elfogadott Gyulafehérvári határozatok előrevetítették azt a nemzettragédiát, melyet a versailles-i királyi palotát övező park Trianon nevű kastélyában 1920. június 4-én aláírt békeszerződés pecsételt meg, s mely kodifikálta Erdély és Partium elszakítását.

Sebestény Sándor

■

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

■

Legfrissebb

A Városmissziótól a Magyar Örökség-díjig

Toroczkay Ilona húsz éve, a budapesti Városmisszióhoz kapcsolódva indította Dragonits Mártával és Kolek Ildikóval közösen útjára az Ars Sacra Fesztivált. Mára az eseménysorozat a magyar kulturális és szakrális élet meghatározó részévé vált.

Szilvás és pálinkás Zalán

A hatszáz lakosú, színmagyar falut a környéken Szilvás Zalánnak is nevezik a Csíki-medencére már nem annyira jellemző szilvafái miatt. Ezek bőséges terméséből a lekvár és a befőtt mellett jó erős pálinkákat főznek a zalániak.

Mária álma

Azon az éjszakán Mária joggal gondolta, hogy valami csoda történik vele. Éjszaka volt, sötét éjszaka, csend volt, de mégis mintha világos lett volna, derengés, mintha valami titokzatos nap fénye tenné láthatóvá a szobát, a falakat.
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!