JEL újság

Tükör által tisztán

Lonkay Márta2022.08.10

A Gondviselésben való bizakodás, maga az élő hit – vallja Vizy Márton zeneszerző. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett előadóművésszel nagycsaládról, belső szabadságról, művészi hitvallásról, lelki tükrökről és a nemrégiben bemutatott, Loyolai Szent Ignác életéről szóló musical születéséről beszélgettünk.

 

– Nagycsaládban nevelkedett nyolc testvérével. Milyen gyermekkora tekint vissza?

Boldog és kiegyensúlyozott gyermekkort élhettem meg, igazi családi egységben, melynek összetartásában kulcsfontosságú szerepet vállaltak a szüleim. Háromgyermekes édesapaként értettem meg csak igazán, milyen nagy felelősség kellett ahhoz, hogy édesanyám és édesapám kilenc gyermeket felneveljen. Az igaz életre való minták és a keresztény értékrendünk átadása, úgy hiszem, a legnagyobb életfeladatok egyike. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megkaptam tőlük. Ezt a szeretetet és látásmódot igyekszem én is továbbadni a gyermekeimnek.

– A nagycsaládi légkör azért életrevalóságra is nevel…

Igen, és önállóságra. Ami a hivatásomat illeti, szüleim korán észrevették a zene iránti érzékenységemet, ezért már kisgyermekként összekötöttek a dallamok világával és talán az is sorsszerű, hogy abban a házban nevelkedtem az Andrássy úton, ahol Kodály Zoltán élte le az életét. Bár hat évig csellóztam, mégis a zongorázásban találtam igazán önmagamra. Ebben az intézményes formákat mellőzve, mindvégig autodidakta módon haladtam előre. Nem bánom, hogy így alakult, mert a belső ösztönösség, ami mindig is élt bennem, így szabadon szárnyalhatott. Úgy gondolom, egy ember hivatása nagyon összetett és folyton alakuló folyamat. Mai napig sokszor megkérdezem magamtól és a Jóistentől, hogy ki vagyok és mi a feladatom az életben. Erre sokszor azt a választ hallom magamban, hogy „és én ki vagyok neked?” Egyre inkább azt tapasztalom, hogy az Isten-kapcsolat együttműködés, amelyben a kapott tehetségeket és képességeket időről időre aktualizálni szükséges.

– Említette a belső szabadságot. Fiatal korában ez nem okozott egyfajta különcséget?

De igen, és az iskolában ez több, erős konfliktushelyzetet is eredményezett. Bár introvertált személyiség vagyok, az igazságtalanságot és a méltánytalanságot nehezen viselem, s ezt szóvá is teszem, ha az adott szituáció úgy kívánja. Fiatalon megtapasztaltam, hogy az őszinteségre nehezen felel a világ, ez tizenévesként kissé magányossá is tett. A határaimat egyébként mindig is szerettem feszegetni, ami a keretekből való kilépést hozta magával. Szőcs Géza néhai költő barátom azt mondta erre, hogy az átlagtól eltérő vagy magasabb szint eléréséhez az irracionalitás határait kell feszegetni a gondolatainkkal. Ez a művészetben előny, a civil életben olykor küzdelem, de ahogy halad előre az ember a tapasztalatok útján, egyre inkább megtanulja kezelni az érzelmeit.  

– Egy zárkózott személyiségre kik lehetnek igazán hatással?

A nagymesterek. Alkotó emberként – mint a legtöbben – természetesen szeretnék nyomot hagyni a világban, ezért a példaképeim olyan személyek, akik korszakalkotó látásmóddal rendelkeztek, s ezt a tetteikben is megmutatták. Az első Jézus, akiben tökéletesen működött az érzékenység, kifinomultság, a hatékonyság és a határozott férfiasság. Említhetném még Steve Jobs személyét, aki a fókuszálás nagymestere volt. Érdeklődő személyiségként hajlamos vagyok elveszni a legapróbb részletekben is, így az ő koncentrált hozzáállásából folyamatosan merítek. Példaképként említeném a nemrégiben elhunyt táncművész legendát, Markó Ivánt is. Munkássága és koreográfiái időtlenek, mint ahogyan a tőle származó idézet is: „A maximum alatt nincsen semmi”.

– A tökéletességre való törekvés a lelki ember sajátja. Mi az Ön művészi hitvallása?

Minden egyes művemet az örökkévalóság igényével próbálom megalkotni, bízva abban, hogy szerzeményeim generációk múltán is értékkel bírnak majd a hallgatóság számára. Az életünk, s benne a művészet is folyamatosan fejlődik, ezért úgy vélem, abból válik hiteles alkotó ember, aki érti és érzi is azt a világot, amiben él. Szinkronban van lelkileg és szellemileg is a környezetével, s arra reflektálni tud a műveiben. Hozzá kell tennem, hogy mindehhez a legjobb szándék és akarat is kevés az Istennel való bensőséges kapcsolat hiányában. Éppen úgy, mint ahogy a csoda sem születhet meg a színpadon katarzis nélkül. Hiszem, hogy a művészember csatorna ég és föld között.

– Az Én, József Attila című musical nagy fordulópont a zeneszerzői munkásságában. Az előadást egy évtizede töretlen érdeklődés övezi. Hosszú út vezetett a katarzisig?

Igen, de közben folyamatosan tanultam is. Első zenés-színházi musicalünk volt Tóth Dávid Ágoston szövegíró szerzőtársammal, ami a Madách Színházzal közösen valósult meg. Félve álltam neki az alkotó folyamatnak, hiszen a musical az egyik legösszetettebb műfaj. Kétszer ötven percben elmesélni egy történetet, amiben a dalok akkor kell, hogy megszólaljanak, mikor a szöveg már nem tudja kellőképpen kifejezni az érzéseket és a gondolatokat, nagy kihívás elé állítja a gyakorlott szerzőket is. Az arányérzék használata kulcsfontosságú, könnyen dominóként dőlhet össze egy mű, amelyben a színpadi szituációk egymásra épülnek. Mindezek tudatában, de a belső hangot követve írtuk meg az egyik legnagyobb költőnk életének sorsdöntő eseményeiről szóló darabot, ami aztán a legjobb hét versenymű között végzett egy több mint száz művet befogadó pályázaton. A Madách Színház vezetősége további bizalmat szavazott a musicalünknek, így a nagyszínpadi 2012-es bemutató óta népszerű repertoár darabbá vált. Alkotóként mégis az a legnagyobb öröm a számomra, hogy a közönség egy évtizede ugyanazzal a lelkesedéssel ül be estéről estére a színházba, mint ahogy azt a premieren tette. Már most készülünk a századik előadásra, amely 2023 januárjában jubilál.

– A színházi világon túl keresztény szerzeményeivel is tanúságot tesz. Vezessen be minket a titokba, hogyan lehet eljutni az Istennel való élő kapcsolatra?

Vallom, hogy életünk nagy mérföldkövei mindig jelekként szolgálnak. Ezek az életesemények rendszerint figyelmeztetésként történnek velünk. Isten azért adja a felismeréseket, hogy vezessen bennünket, ami atyai szeretetéből fakad, és abból a végtelen jóságból, amivel újból és újból megerősít, hogy az örökkévalóságnak teremtett minket. Ezért a Gondviselésben való bizakodás maga az élő hit. Misztikus tapasztalatom, hogy az Isten leginkább akkor lép be az életünkbe, mikor elérjük a határainkat. A végpontokig vezet, ahonnan már szabad döntésünkön múlik, hogy elfogadjuk-e az akaratát vagy az emberi mivoltunk szerint cselekszünk. Az emberIsten-kapcsolat lényege szerintem a már korábban is említett együttműködés. A „legyen meg a Te akaratod” alázatával ez élő valósággá válhat. Isten az embert folyamatos fejlődésre hívja és nem stagnálásra.

– Élete mélypontjain milyen kapaszkodók nyújtottak ilyenkor segítséget?

Az életben nem mindig vannak azonnali kapaszkodók. Egy fura beidegződése a mai kor emberének, hogy ha fáj valami, azonnal beveszünk egy fájdalomcsillapítót. A fájdalomnak értéke van. Nehéz erről beszélni, de helyzeteket nagyon sokszor végigszenvedek, mint mindenki más, pontosan úgy, ahogy Reményik Sándor írja a Kegyelem című versében. A család nagy erőforrás ilyenkor, de az ember lelkét csak a Jóisten tudja teljesen meggyógyítani. A saját belső krízisek idején érdemes tükörbe nézni. Ez egy nagyon erős jelkép és a szembenézés szimbóluma is, ami szerintem a legfájdalmasabb szenvedések egyike, mert a valósággal senki nem szeret szembesülni. Szent Pál jut eszembe, aki a Szeretethimnuszban fogalmazza meg talán a legkifejezőbben: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre…” A mitikus megközelítése az életnek, melyben a legnagyobb félelmeinkkel nézünk szembe, megmutatja, hogy kik vagyunk vagy kik lehetünk, ha legyőzzük önmagunkat. Ez a „módszer” és az őszinte ima mindig átsegített a mélypontokon. Nevezhetjük tanulópénznek is.

– Nemrégiben mutatták be a jezsuita rend alapítójáról, Loyolai Szent Ignác életéről szóló musicaljét, Ignác – A lelkek lovagja címmel. Hogyan emlékszik vissza az alkotó folyamatra?

A jezsuiták 2021–2022-ben ünneplik alapítójuk, Loyolai Ignác megtérésének ötszázadik, illetve szentté avatásának négyszázadik évfordulóját. A kettős jubileum kiemelt eseményeként kért fel Kajtor Domonkos jezsuita a musical megalkotására. Tóth Dávid Ágoston szövegíró szerzőtársammal úgy írtuk meg ezt a kétfelvonásos darabot, hogy modern, humorral teli és mai dallamokkal ismertesse meg a nézőkkel a jezsuita rend alapítójának különleges életét. Az idő szűkössége is nagy kihívás elé állított minket, hiszen alig egy év állt a rendelkezésünkre. A drámai ív felállítása után a szövegírás következett, majd a zeneszerzés és a hangszerelés. Egy szentéletű ember esetén a lelkiségre is külön hangsúly helyeződik. Ebben a jezsuita szerzetesekkel való hosszas beszélgetések sokat segítettek. Loyolai Szent Ignác az egyházban élve is érezte az idők jeleit és látta, hogyan lehet egy üzenetet a szélesebb közönséghez is eljuttatni. Ez volt a mi célunk is, ami igazi csapatmunkával született meg. A musicalt elsőként a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium százhúsz fős Magis kórusának diákjai állították színpadra. A díszbemutatót követően egy tizenöt állomásos hazai s határon túli turnéval folytatódott az Ignác, a lelkek lovagja című musical, amely június 28-án, az Erkel Színház teltházas közönsége előtt került bemutatásra. A fiatalok tisztasága és lelkesedése nem várt érzelmeket váltott ki belőlem is. A pozitív visszajelzések, nagy letöltésszámok is arra buzdítanak, hogy a musicalt továbbvigyük. A jövőben képzett színészek előadásában kőszínházi bemutatót és nemzetközi folytatást is tervezünk.

– A jövőt illetően mire helyeződik életében a legnagyobb hangsúly?

Ha visszatekintek az eddigi életemre, s benne a munkásságomra, az igazán nagy műveim a Jóisten kegyelméből íródtak. Elég, ha csak a 2002-es kampánydalomra, az Én, József Attila vagy az Ignác – A lelkek lovagja musicalre gondolok. Jelenleg több művészeti projekten is dolgozom, remélem, ezek hamarosan megvalósulnak. Ami a lelki életet illeti, annak nagyon örülnék, ha a hitem – kis mosollyal a szám szélén – mondjuk kétszer erősebb lenne a mostaninál. A családban békére és harmóniára törekszem, a gyermekeimnek pedig szeretném átadni mindazt a tudást és mintát, amelyek birtokában felnőtt életük akadályait is könnyebben vehetik majd. Ebben a szakmai, családi és lelki koordinátarendszerben való remélhetőleg optimális mozgást igyekszem megtartani a jövőben is, Isten gondviselésében bízva. 

Lonkay Márta

 

 

2022-08-10

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A jel új ruhája

Nyolc évvel a jelujsag.hu elindulását követően lapunk új külsővel jelentkezik. Oldalunkon megtalálják az elmúlt tizenkét év teljes tartalmát, több mint 1300 cikket csaknem 250 szerző tollából.

Keresztút

Van-e félelmesebb és fájdalmasabb metaforája az emberlétnek, mint Krisztus keresztje? Aligha, mivel a kereszt magába sűríti mindazt, ami a test és a lélek számára elviselhetetlen teher, kimondhatatlan kín és keserűség.

Üldözési Mária

Doktor Rozsomák Rezsőné született Lopakodó Mária magányos özvegy minden esetben lassította és halkította lépteit munkahelye folyosóin, amikor beszédfoszlányok szálltak füleibe. Leparkolt a kiszemelt, inkább kifülelt iroda ajtaja előtt. Onnan fürkészte, hogy mit beszélhetnek róla. Rempülik-e? Dicsérik-e? Egyáltalán, mi derül ki saját magáról munkatársai szavainak képletes tükrében…
2016–2023 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!