Tűnődés - A hiúságok hiábavalóságáról

Ezzel a címmel jelent meg Páldeák I. József, vagy ahogy a Margit körúti ferences templom hívei jobban ismerik, Szabolcs atya könyve a Mikes Kiadónál.

Kötetének előszavában így vall Szabolcs atya: „83 éve Isten gyermekeként, 76 éven keresztül kegyelmi életet élve, 61 éve szerzetesként, 56 éve pedig Krisztus papjaként oly sok tudás, tapasztalat, indítás, elhatározás, szellemi vágy és érzelmi érintettség gyülemlett fel bennem (hogy is mondjam: szívemben, agyamban, tudatomban, énemben, szellememben, vagy lelkemben?), „pedig csak egy a szükséges” (Lk 10,42). Így eljött számomra a letisztulás vágyának ideje. Rádöbbentem, hogy ennek egyetlen módja, ha kertelés nélkül „kiírom” magamból mindazt, ami zavart okoz számomra. (…) Hát erről van szó, ebben a könyvben. Ezért bocsánatot kell kérnem, ha ezáltal, az olvasóra „ruházom át” mindazt, ami bennem zavart okozott. Ezért talán kicsit el kellene mélyedni azokban a gondolatokban, melyekkel nehéznek tűnik egyetérteni, vagy amelyek visszatetszést keltenek. Hátha kinek-kinek saját gondolatai is leegyszerűsödnének ezáltal. Ha képtelen vagy erre, akkor – talán kicsit mérgesen – úgyis le fogod tenni ezt a könyvet.”

Aki viszont elkezdi olvasni, nem valószínű, hogy leteszi ezt a műfajában is eredeti alkotást. Szabolcs atya művének elejére több mottót írt, én inkább az előszó végére írt idézetekből emelek ki kettőt, amelyek különösen illenek a könyv mondanivalójához: „Életkorunk mindössze hetven év, jó erőben lehet tán nyolcvan is. De javarészt még az is baj és törődés; bizony, hamar elszáll, és mi elmegyünk.” (Zsolt 89, 10) „Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket.” (Zsolt 89, 12)

Elmegyünk mindannyian a földi világból, de nem mindegy, hogy ezt a hamar elszálló életet milyen minőségben éljük. A számvetés, amit Szabolcs atya készített hosszú és munkás életéről, bölcsességre neveli az értő fülekkel és nyitott szívvel olvasót.

A kötet három részről áll. Az első rész címe a Prédikátor könyvéből származik: „Minden csak hiábavalóság és szélkergetés?” De a szerző megtoldja a kérdést: „Vagy minden út Rómába vezet?” A pesszimistának tűnő mondat mögött rejtőző gondolatok abban erősítenek meg bennünket, hogy hit nélkül, Isten nélkül nem érdemes élni. Szabolcs atya olyan, minden embert foglalkoztató kérdésekre keresi a választ, mint az ellenségszeretet, istenkapcsolat, mit jelent a mai embernek az istenhit, ökumenizmus, szenvedés. Az Isten jelenlétében élő ember képes teljes életet élni. Mit jelen ez a gyakorlatban? Szabolcs atya egy történettel válaszol:

„Az is nagyon fontos, hogy állandóan figyeljünk a Szentlélek sugallataira, indításaira. De gyakran azért szükséges, hogy tanácsot kérjünk, valóban isteni sugallatról van-e szó.

Mindenesetre leírnék két történetet egy bécsi tanítónőről. Bécset is érték légitámadások, és voltak romos épületek. Az említett tanítónő kis elsősökből álló osztályát vezette a járdán. Mivel az meglehetősen szűk volt, a járókelők átmentek az utca másik oldalára. A tanítónő a sor elején menve egyszerre csak reccsenést hall. Felnéz és látja, hogy a ház teteje megmozdul, és csúszni kezd lefelé. Hirtelen mozdulattal lekapta kalapját, hangos kiáltással – Ki kapja el a kalapomat? – áthajította az utca másik oldalára. A gyerekek visongva, kacagva rohantak át a másik oldalra, míg mögöttük a ház egész tetőszerkezete lezuhant a járdára. Oda, ahol még néhány másodperccel előbb harmincegynéhány kisgyermek tartózkodott. A jelenet tanúi földbegyökerezett lábbal álltak, s mikor felocsúdtak, elkezdtek tapsolni. Tanulság: Állandóan figyelni kell a Szentlélek sugallatára.

Ez a tanítónő előbbre szeretett volna jutni a lelki életben. Ezért igyekezett állandóan Isten jelenlétében élni. De amikor tanított, teljesen lekötötte figyelmét egyrészt az, hogy mit és hogyan tanít, másrészt meg a gyerekek, hogy fegyelmezettek-e és figyelnek-e. Egy alkalommal tanfelügyelő látogatta meg. Azzal a tudattal, hogy mögötte ül valaki, aki figyeli még jobban összpontosított a tanításra, és arra is, hogy hogyan viselkednek a gyerekek, hogy az ellenőrzés jó eredményt hozzon. Ettől kezdve csak arra kellett gondolnia, hogy a tanítás alatt az Úr Jézus ott ül mögötte, és át tudta érezni, hogy az Ő jelenlétében, az Ő kedvére akar tanítani. Az életszentség olyan egyszerű: Isten jelenlétében kell élni!”

Korunk emberének különösen megszívlelendő ez a történet. Milyen jó lenne, ha mindenki – politikustól az utcaseprőig – annak tudatában végezné a munkáját, hogy Jézus ott áll mögötte, és figyeli, hogyan végzi a munkáját.

A kötet második része – „Ostromgyűrűben” – életrajzi visszatekintés, egyben a 20. század története is. Szabolcs atya egy időben született a pengővel, és átélte a múlt század nagy viharait. Családjára emlékezve elmesél egy rövid történetet édesapjáról, akit egyszer a főnöke pénteki napon arra biztatott, hogy nyugodtan egyék a húsos ételből. Szabolcs atya édesapja így válaszolt főnöke biztatására: „Nézd Bandi, amíg azt látod, hogy megtartom egyházam parancsait, biztos lehetsz abban, hogy követem a te utasításaidat is, de ha látnád, hogy nem tartom be azokat, akkor már nem lehetsz biztos abban, hogy a te utasításaidat betartom.” A keresztény családi háttér egész életére tartást adott számára. Életét követve végigizgulhatjuk a II. világháborút, Buda ostromát, a szovjet megszállás borzalmait. Szabolcs atya olyan időben vállalta a szerzetesi hivatást, amikor az egyházat üldözték. „De ha egyszer elszántam magam, akkor – bármi jön – mindent vállalnom kell, hiszen »az Istent szeretőknek minden javukra válik« (Róm 8, 28) – nyugtattam magam.”

Hosszú szolgálata során volt kollégiumi prefektus Esztergomban, tanított Szentendrén. Aztán Amerikába került, ahol közel két évtizedig szolgálta az ott élő magyar kolóniát. Hazatérése után is továbbdolgozott Mátraházán, Budán.

Könyvének harmadik része érdekes címet kapott: KeSZoN. Honnan ez a furcsa cím? „Egyetemista koromban, egy nyári szünetben találkoztam először a keszonnal. A földalattinál dolgoztam a Kossuth Lajos téren. Betont kevertünk, s aztán küldtük le az alagútba, a másfél atmoszféra nyomás alatt dolgozóknak, akik minden lemenetel és feljövetel alkalmával húsz percet töltöttek a keszonban, hogy szervezetük alkalmazkodjon a nyomáskülönbséghez.

1952. augusztus végére elfogyott a pénz, és leállították a munkát. Az utolsó nap megszüntették a nyomást, s mi leóvakodtunk a mélybe. A látványt máig sem felejtettem el! Mintha a pokolba érkeztem volna. Alig-ruhás emberek testén csillogott az izzadtság meg a falakról lecsurgó víz a reflektorok fényében. A fúrópajzs dübörgése, csillék csörömpölése, a zajt túlharsogni próbáló kiabálás s a fullasztó, párás hőség valóban a poklot juttatta eszembe.

Ma nehéz időket élünk, ezért gyakran felelevenedik bennem az a régi, nyári emlék, és sokat gondolkozom a nyomás alatt dolgozó munkások, a még nagyobb nyomás alatt élő munkanélküliek és még inkább a hajléktalanok helyzetén. Súlyos nyomás alatt élnek, keszon segítsége nélkül. Én is nyomás alatt, a tehetetlenség nyomása alatt élek. Még csak jó tanáccsal sem tudok segíteni. Pedig mennyire szeretném felhozni őket a napfényre, szabad levegőre! Igaz, Jézus megmondta: „Szegények mindig lesznek veletek”, de hozzáteszi, hogy „és tehettek velük jót, amikor csak akartok” (Mk 14,7).

A szegénység, gazdagság problémáit vizsgálva a Keresztény Szociális Népmozgalom (KeSzoN) gondolatát fejti ki Szabolcs atya: „Keresztény, mivel Jézus Krisztus a világmindenség központja. Az ő keresztjét állítjuk középre, mert emberek megváltásáról van szó. Karja kitárva. Tárjuk ki mi is. Balra: mivel szociális és népi mozgalom. Jobbra: mivel konzervatív és hagyományőrző. Mozgalom, mivel emberek milliói állnak a kereszt tövében, és szó sincs arról, hogy máshonnan induljanak el. Nem kell jelentkezni, nem készítünk névsort. Nincs tagdíj. Legfeljebb évente mondatunk egy szentmisét az örök kárhozatba igyekvő szerencsétlen gazdagok megtéréséért. Jelmondatunk: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába” (Lk 18,25).

Korunk gazdasági–társadalmi kérdéseiről, az emberi méltóságról olvashatjuk itt Szabolcs atya gondolatait és megoldási javaslatait. De minden problémán, bajon átragyog az a mélységes és feltétlen bizalom Istenben, aki életünket vezérli. Ezzel a boldogságtudattal zárul a könyv: „Egy király vadászat közben az erdő mélyéről felcsendülő, csodálatosan szép, boldogságot sugárzó éneket hall. Kíséretével a hang irányába indul, hogy végre találkozhasson egy boldog emberrel. Megdöbbenésükre az egyik fa tövében egy leprától szétmart testű embert találnak. A király kérdésére a bélpoklos így válaszol: »Hát hogyne lennék boldog, amikor látom, ahogy testem napról napra foszlik szét, és így napról napra közeledik számomra a belépés pillanata az örök boldogság honába.« Már említettem, hogy boldog vagyok.”

(Szabolcs atya könyve megvásárolható Budapesten a Margit körúti ferences rendház portáján.)

Haider Márta