Ujjongva örüljön Isten népe

„Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izrael! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! Elveszi rólad az Úr az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az Úr, Izrael Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. Azon a napon így biztatják, Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, Ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” (Zof 3,14-17).

Kedves keresztény Olvasó!

Virágvasárnap ujjongó örömünnep. Ujjongva örüljön Isten népe, a zsidóság, és ujjongva örül népének maga az Úr is. Ez a nap a „rég áhított beteljesülés” ünnepe. A Messiás bevonul Isten népének városába; mondhatjuk, hogy szemtől szemben állnak egymás előtt. Hogy várták ezt a pillanatot! Erre a pillanatra „fut ki a zsidó történelem”, ennek az eseménynek a kilátásba helyezésével biztatott Zofóniás kb. 600, és Zakariás (9,9) kb. 500 évvel a végre bekövetkezett jeruzsálemi bevonulás előtt. A történelem a csúcspontjára ért, beköszöntött a béke és öröm korszaka. „Hozsánna a magasságban!”

Hasonlóan örömteli, nagyszerű napok más népek történetében is voltak. 1956. október 23-tól november 4-ig ilyen „üdvtörténeti jelentőségű” (mert lelki megtisztulást jelentő) napok voltak Magyarországon. 1989. augusztus 19. (amikor a kelet-német tömegek előtt megnyílt a magyar határ Ausztria felé) és az utána következő napok, különösen pedig november 9., a Berlini Fal áttörésének napja ilyen „üdvtörténeti örömöt hozó” idő a németek számára. Vér, rettegés, megaláztatás és könnyek közt epedve várt pillanata a felszabadító egymásra találásnak, aminek eljöttekor ujjongva örültek az érintett népek. Mint testvérek borultak sírva az örömtől egymás nyakába az emberek. Akik megélték ezeket a napokat, életük legnagyszerűbb és az egész további életet meghatározó élményként emlékeznek erre az időre. Megújultak a kapcsolatok és megtisztultak a lelkek. Ujjongó érzés ragadott magával mindenkit: „Hozsánna a magasságban!”

Testvéreim! „Ó, mi balgák”, (Lk 24,25) akik a szenvedésben tragédiát látunk, és a sima, problémamentes életet tartjuk a boldogság kulcsának! A böjti idő utolsó vasárnapján vagyunk. Minden öröm ellenére nagypéntek felé nézünk. Virágvasárnaptól csak öt nap telik el nagypéntekig. Újra vér és könny, kard és korbács, félelem és megaláztatás – teljes vereség. „Hát nem ezt kellett elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” (Lk 24,26) 1956. november 23-tól tizenegy nap telik el, és újra vér és könny, tankok és fegyverropogás, aztán évekig aljas perek és kivégzések, félelem és besúgás, pofozások és megaláztatás, hazugság és börtön – teljes vereség. A németek ujjongó öröme is elmúlt, nem vérbe és könnybe fúlt, hanem pénzbe és unalomba, politikai korrektségbe és kritikátlan önfeladásba. De azoknak, akik azokban a „virágvasárnapot idéző napokban” éltek, és részt vettek az eseményekben, akik azt az eufóriát (túlcsorduló boldogságérzet, amikor már nincs tudatos gondolkodás) átélték, ez az ujjongó öröm életük legnagyobb élményeként marad meg az emlékezetükben. Megtapasztaltak valami olyat, ami az élet lényegéhez visz közelebb, ami túlmutat a hétköznapokon, megélhetésen és jóléten. Virágvasárnapon istenélményben volt része a jeruzsálemi zsidóknak, mert a Messiással találkoztak, aki az Úr nevében jött. Az a hétköznapokon felülemelő élmény, amiben magyaroknak és németeknek része volt, valahogyan szintén istenélmény volt: ha rövid időre is, de egy más világba engedett bepillantást: „…kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig… szabadon bocsátom foglyaidat… még ma kijelentem: kétszeres kárpótlást adok neked” (Zak 9,10-12) „Hozsánna a magasságban!”

Beteljesedett-e Zofóniás jóslata? A boldog üdvkor, az örök béke, a Messiáskirály uralkodása nem köszöntött be. Az ellenség és az ellenségeskedés nem tűnt el örökre. Még negyven év (Kr. u. 70-ben), és Titusz seregei végleg lerombolják a templomot, és elpusztítják Jeruzsálemet, a Szent Várost. Elsődleges értelmében nem teljesedett be a prófécia. De beteljesedett az ujjongás és az öröm. Ott és akkor olyan öröm volt a szívekben, amiről Zofóniás beszélt. Azzal találkoztak, aki az Úr nevében jött, Izrael Királyával. Egy hét múlva, a hét első napján pedig újra találkoztak vele – már nem a jeruzsálemi ünneplő tömeg, hanem csak az övéi. Azok, akik látták azt, „ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg”, és csalódtak, mert „abban reménykedtek, hogy ő fogja megváltani Izraelt”, újra átélték a kitörő örömöt. „Hevült a szívük” és fáradtságot nem ismerve, ujjongva tértek vissza Emmausból Jeruzsálembe. Így teljesedett be igazán Zofóniás próféciája: örökre velünk van a Király, elvette rólunk az ítéletet, és legyőzte a végső ellenséget, a halált.

A húsvét előtti utolsó böjti igehirdetés szándéka a virágvasárnapi történet alapján, hogy figyelmeztessen bennünket: „Ó, ti balgák, milyen rest a szívetek” (Lk 24,25), hogy túllássatok a szenvedésen!

Istennel szembeni elvárásaink és Istenről való elképzeléseink gyakran akadályai annak, hogy Isten tervei megvalósuljanak az életünkben. 

Az életünk sikere, vagyis a vágyott találkozás és egyesülés Krisztussal úgy teljesedhet be, ha nincsenek elvárásaink és előítéleteink. Életünk nagy eseményei megtörténnek velünk, és nem mi tesszük azokat. Isten irányítja az eseményeket, mi pedig alázattal és hittel fogadjuk azokat, és akaratát kutatva cselekszünk. Az ujjongó örömöt nem lehet kikényszeríteni. Az ’56-os forradalmat nem szervezték, és a Berlini Fal leomlását nem tervezték. Eljött az idő, a kegyelmi pillanat. Akik ezt felismerték, azoknak megváltozott az élete. Sokan csalódtak, mert abban reménykedtek, hogy megváltozik a világ. Sem ’56-ban, sem a Berlini Fal lebontása után, sem virágvasárnapon, sem „a hét első napján”, húsvétvasárnap nem változott meg. De Isten Országa, mint az élet új valósága, mégis eljött – megtörtént, amiről Zofóniás beszélt. Nem úgy, ahogyan várták, talán Zofóniás maga sem így gondolta. De a Messiás azóta is velünk van, aki benne bízik, és elvárások és előítéletek nélkül vele él, az tényleg félelem és veszedelmek nélkül, békességben és bizonyosságban él. Vallásos elvárásaink, jámbor elképzeléseink, „keresztény” előítéleteink a Mennyek Országának valóságától zárhatnak el. Lelki gőgöt jelentenek – ezt a gondolatot forgassuk a szívünkben a nagyhéten! Ámen.
Imádkozzunk!

Úrjézus! Szabadíts meg minket gőgös elképzeléseinktől és elvárásainktól! Vonulj be az életünkbe, ahogyan Te akarod! Változtasd meg az életünket, ahogyan Te akarod! Találkozz velünk ott, ahol Te akarod! Nem szabunk feltételeket, de biztosak vagyunk az ujjongó örömben, amit Te készítesz nekünk. Ámen.