Halmosi Sándornak

Barabbás, dünnyögik mind,
Barabbás, sustorog egyenként a sok,
Barabbás, hozzák szájukban a nevet.
De ahogy belépnek,
és elfoglalják helyüket a térben,
és megcsöndesül a benső zúgás,
és az orgona megszólal,
és az orgona elhallgat,
a gyülekezet anyanyelvet vált,
s akaratuk ellenére
kibukik, kibuggyan, kizökken
tüdejükből a kórusos hangzat,
Jézus, mondja a népség,
ámen, mondja Jézus,
és a nyolcszáz éves templom
újra felépül.

Tövissimogató

(Iancu Laura születésnapjára)

Próbálom kitalálni
egy rózsa gondolatait.
Nem sikerül,
nem sikerülhet,
mert ő maga a gondolat.

Szál eszmélet,
temérdek fényből
megkomponálva.

Neked pedig
olyan kezed van,
annyi ima után
már csak rózsát etetsz,
már csak mannával.

Apokrif

Milyen felemás vérzések közt élünk.
Kimondhatóan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a vakot.
Itt kérdheted majd bölcs slamasztikádat.

Az emberpartot járó kisgyerek
mindig talál a babitsok közt egyre.
Egy fű hegyén hány harmat férhet el?
Amiként kezdtem, végig az maradtál.