Ünnep, maszk nélkül
Énekes és prózai szerepek sora a háta mögött, de nemcsak a színpad jelent neki önfeledt örömöt, hanem a zene is – akár komponistaként, akár előadóként, egy szál gitárral a kezében. A harmincéves, fénylő tekintetű, sármos színészt felfedezték a filmesek is. Az almafa virága című romantikus magyar–vietnámi produkcióban tűnt fel Koltai-Nagy Balázs, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Latabár- és Junior Prima-díjas művésze.
Sok vívódás után hozta meg a döntést: Kecskemétet választja, pedig a budapesti Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila is kínált neki szerződést. Mindez vélhetően azzal is magyarázható, hogy egy kisvárosban nőtt fel, Kaposváron, s a főváros túl nagy léptékű lett volna számára. Ráadásul egy vidéki teátrumban sokkal többféle műfajban kipróbálhatja magát a színész, mint Budapesten, ahol jobbára „műfajorientált” színházak várják a publikumot. Koltai-Nagy Balázs döntését igazolta az élet – Kecskeméten jelenleg Az ég tartja a földet, a Tehetséges Mr. Ripley, a Luxemburg grófja, valamint az Elisabeth című darabokban láthatják a nézők, akik estéről estére nyugtázzák: bármilyen szerepben tűnik fel a színpadon, mindegyikben remekel.
Játssza Lajost az Erzsébet, a szerelem szentje című musicalben vagy A Halált az Elisabeth-ben. De kiemelhettük volna A kőszívű című darab Baradlay Jenőjét is, és nem utolsó sorban a Novák Péter rendezte, s augusztus 20-án a Duna Televízió által élőben közvetített István, a király című rockoperában nyújtott teljesítményét is, amely megsokszorozta ismertségét. A legendás mű bemutatásának negyvenedik évfordulójára újra színpadra állított szuperprodukcióban ő kapta a címszerepet. Megrendítő játékával közelítve a földet az éghez.
Ha néhány éve megkérdezték volna tőle, hogy érzi, milyen lépésekkel halad majd egyre feljebb és feljebb a színészet grádicsán, talán maga sem gondolta volna, hogy ilyen iramban. Azon is csodálkozott volna, ha néhány órája jut csupán felkészülésre egy hirtelen jött beugrásra, így is képes lesz azt is bravúrosan megoldani. Márpedig ez történt. Béres Attila, a Csárdáskirálynő rendezője, illetve Cseke Péter, a kecskeméti színház direktora megkérte, játssza el Edvin szerepét, mert a kolléga beteg lett.
Koltai-Nagy Balázs, aki anyai nagyapja iránt érzett szeretete és tisztelete jeléül toldotta meg vezetéknevét, hiszen a kaposvári Déryné Vándorszíntársulatban „csak” Nagy Balázsként lépett fel, nem bánta meg, hogy a vidékre szavazott. Jóllehet, a mai napig nem tudja pontosan, honnan a vonzódás a színészethez. Azt talán sejti: Thália istenasszony a közönséggel együtt kegyeibe fogadta, de abban még ennyi siker után sem mindig biztos, hogy színésznek született. Nyilatkozza is olykor-olykor: ha nem színésznek állt volna, lehet, hogy asztalos vagy katona lett volna belőle. Mostanra azonban – mind földrajzi, mind szellemi-lelki vonatkozásban – kirajzolódtak életkoordinátái, és – csodálkozó tekintetemet látva –, meggyőzőbben jelentheti ki: nem hiszi, hogy tudna mást csinálni, mint amit most…
Azt tartja, nem nagyon kell a múlttal foglalkozni, előnyösebb, ha emelt fővel előre nézünk, élve a jelent, sok szép feladatot vállalva, de az azért nem hagyható ki élettörténetéből, hogy harmonikus családban nevelkedett, és e szerető közegben kipróbálhatott mindent, amihez kedvet érzett. A kaposvári Berzsenyi iskola sporttagozatosaként hétévesen elkezdett úszni, rajongott az atlétikáért és jégkorongozott is, gimnazistaként egy metálzenekarban énekelt, de dalszövegeket is írt. Akárcsak most. A Munkácsy gimiben érettségizett, s a somogyi vármegyeszékhely tálcán kínálta a színészképzést. Az akkor még létező Kaposvári Egyetemen 2013–2018 között tanult Uray Péter színészosztályában, aki kiemelt szerepet szánt a mozgásnak, és lehetővé tette, hogy már másod- és harmadévesként sokféle színházi ember nézőpontját, színészi–rendezői kvalitását ismerjék meg tanítványai.
A fiatal színészt emlékeztetem: hangja, színpadi játéka, átszellemült lénye, a Teremtőtől ajándékba kapott tehetsége révén már egyetemi hallgatóként érzékelhető volt: ez az útja, színészlétre predesztináltatott, hiába kúszik be olykor a mindennapokba a kételkedés „démona”…
– Jó lenne ezt gondolni, de nem hiszem, hogy csak tehetségen múlik e pálya. Elszántság, fegyelem, alázat is kell ahhoz, hogy az ember megmaradjon olyannak, amilyen – jegyezte meg.
Summázatával egyetértek. Mindez megvan Balázsban, akit arról is kérdeztem, vannak-e még rejtett képességei.
– Sejtelmem sincs – jött a szűkszavú válasz csakúgy, mint további faggatózásomra, hiszen Bori Rékával nemcsak a színpadon alkotnak olykor egy párt, hanem az életben is.
– Házasságról, unokákról mikor álmodhatnak a szüleik?
– Bármikor álmodhatnak, de hogy mikor valósul meg ez az álmuk, az a jövő zenéje – vágta rá mosolyogva.
Ünnep közeledvén, szóba került advent és karácsony misztériuma is. A közös fadíszítések élménye s a nagyszülői házban töltött ünnepváró idő izgalommal teli boldog türelmetlenségének képei elevenedtek meg, valamint a tapintható szeretet és az egymásra figyelés fészek-melege. Azt mondta, szerelmével, Rékával azért imádkozik az úrjöveti időben, hogy mindig legyen olyan alkalom, amikor boldogok lehetnek. S hogy milyen karácsonyra vágyik?
– Többek között maszknélkülire, szeretettel teli, boldog, békés ünnepre, ahol az együttlét a legnagyobb ajándék – felelte.