Versmustra

„A lélek háza a vers.” Ködöböcz Gábor gondolatát a következőképpen folytatta: „… a költészet a mentális, lelki egészségünket védi, miközben a létet teljesebbé, a világot otthonosabbá, emberibbé teszi.” A Magyar Költészet Napja környékén kiváltképpen, de máskor is érdemes és hasznos elfoglaltság megmártózni a költők érzelmünkre ható gondolataiban. Ehhez ajánlok versmustrát az alábbiakban. 

Üdvös volna, ha az olvasási szokások erőteljesebb támogatást kapnának a művek által, mivel a kortárs szépirodalmi könyvek fogyási, és a napilapok, folyóiratok előfizetési statisztikája meglehetősen apadt. Hogyan változhatna ez a helyzet? E kérdés megválaszolásában elsősorban a szándék felébresztésére gondolok. Közel tíz évvel ezelőtti könyvbemutató-turnénk alkalmával Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész említette a Zalai Hírlapnak adott interjújában: „Jólesik lekapni egy kedvelt, sokat forgatott kötetet a polcról, mert ha bánat, ha öröm ér, találunk benne érzelmi muníciót, ami rezonál a miénkkel.” 

A százhuszonöt éve született Fekete István az egyik legnemesebb lelkű magyar természetkedvelő szerző, elsősorban műveinek és katolikus hitű életeszményének köszönhetően méltán vált az olvasóközönség kedvencévé, amit könyveinek tízmillió felett eladott összpéldányszáma is mutat. Az elsősorban állatregényeiről ismert, ma már klasszikusnak számító író irodalmi hagyatékának becses darabja az Aranymálinkó című verseskötet. Kiegyensúlyozott lelki harmóniát sugárzó lírájával, a természet titkainak hivatásos értőjeként, fellebbenti erdő-mező rejtelmeinek fátylát. Egyszerű szavakkal, mondatokkal képes az olvasó szívéig hatolni. Lelket-értelmet eligazítóan oltja belénk mindazt a nyugalmat, amit csak a teremtett környezet biztosíthat a hétköznapi küzdelmekben megfáradt ember számára. Fekete műveinek témájában általában, de verseiben különösen meghatározó helyet foglal el a szív és a lélek. Asztag című versében például „keresztet vetnek a kévék.” A Hajnal a nádban záró versszaka: „Egy villanással eszmél a fény, / Dobban a szív s a gondolat. / A napból drága vér hull a tájra / Hajlongó harmat minden fűszálra: / Úrnapja van az ég alatt.” Fekete István verseiben a természet pompája társaságában jelen van a hívő ember viszonyulása teremtett környezetéhez. Szeretni kell a földet, melyből fakadtunk s majdan visszatérünk bele: „Aranykalászoknak áldott, puha ágya, / eke nyomán omló, barna földhasáb, / zengő csalitoknak puha televénye, / szemem simogatva tekint le terád.” (A föld) Földünk a jó élethez és a nyugodt álmokhoz szánt otthon, a születés és az elmúlás között pergő napjaink helyszíne, ahol „Az alkony ha jön, a nád alig zendül, / barna szántásba dől már a határ, / kökénybokorban üres a fészek, / és a bokrok alatt alszik a Nyár.” (Nyár végén) Kiemelkedőnek találom Egy című versének kegyes humánumát, irgalmas logikáját, tömörített kifejezéseit: „Egy nagy kutya is, komoly házőrző, / bár nincs mit őriznie soha, / egy macska is, hogy doromboljon, / s ne unatkozzék a nagy kutya. // Egy árva szomszéd is lehet, / csak annyit tudjon, hogy ott vagyok, / és megtaláljon, álmomban, békén, / megtaláljon majd, ha meghalok.” A pozitív kicsengés fonala húzódik általában a Fekete-írásokban, mint a Búcsú címűben is: „Elmegy lassan a berek, az erdő, / el a nádas, a tél, a nyár, / a hegy, a völgy, a nappal s az éjjel, / a szememlátta egész határ… // Elmegy? De talán mégsem egészen, / meglátom tán az örök vizen, / hiszen a szépség maga az Isten! / Lelkemben ott lesz, hiszem, hiszem!” 

Szinte az aranyásó örömével fedezem fel kortárs szépirodalmunk lelki aranyágait, mint B. Mihály Csilla pásztorló szándékú költészetét. Versek, égi pásztorok című terjedelmes kötete tulajdonképpen lélekérzékeny szőttes képzetét kelti bennem, mert minden sorából érződik a vallásos hitéből fakadó jóság, szépség, illendőség hangsúlyozása. Művei illemtani visszhangok, a józan erkölcsi magatartás tükrei. Látásmódja elragadó áldás, hiszen csak ámulunk a Hóesés mintájának értelmezésén: „Fölhasadt szemmel áld az ég, / havat szitál a csendje, / mintha szívemre pár marék / csodát dobálna, csenne.” Szívembe égesd című verse a múlékonnyal szembeni maradandót esengi: „Mit hóba írsz, a napfény majd feloldja, / ha fába vésed, elkorhad talán. / S kaparhatod te kőbe is be, hogyha / repedni kezd a télnek hajnalán. // Szívembe karmold, fájjon, marjon, égjen, / − mert ennél nincs erősebb, jobb anyag −, / hogy érted élek és tudom, nem érdem: / azért vagyok, hogy téged mondjalak.”  A vers képessége a megérintés. Ha ez sikerül, nyert ügyet terem, amikor a sorokra többen bólintanak. Józan, nyugodt emberséget áhít, Isten tanácsolta eredendő jóra vágyik, azt élteti a Betlehembe című versében is: „Minden hazugnak ajkát zárd le, kérlek, / ez nem panasz, de már megundorodtam / hallgatni, látni, hogy nyüszít a lélek / a dalra éhes, elhasznált torokban. // Kettős szívvel ma nyájasan beszélnek, / igazság benne, mintha mégse lenne; / ígéreted, s a nem szűnő remények / visznek Feléd a messzi Betlehembe.” A Barkapihék című vers annak bizonyítéka, hogy ha minél többen veszik észre a földi szépet, minél közelebb kerülünk a természethez, annál inkább békülnek a világban élők: „Szép az idő s a napok krisztusi csendje ragyog, / dalra fakadva a fényben földre lopózik az éden.” A reményt érlelő bizalom érzése kerekedik felül a Nagyböjtben: „Új tavasz simítja homlokunk redőit, / céljaink friss hitét izzító tenyér, / míg a víz, gyümölcs és lágy kenyér erősít, / gondolat-tisztító húsvétot remél!”

A húsvéti ünnepkört idézi fel Böröndi Lajos új verseskötete, a Megfeszítve borítóján Léphaft Pál grafikája: Krisztus szenvedéstörténetét mai világviszonylatba transzponálja a gépfegyverekből készült keresztre feszített korpusz. Bence Lajos eligazító fülszövegében jelzi: „…a kereszt súlyával és a feltámadáshoz vezető út asszociatív-kontemplatív szimbólumrendszerével, mégsem magát a keresztút-emlékét, hanem az árnyjátékaival, gyötrelmeivel gyakorta megtűzdelt hétköznapokat juttatja eszünkbe.” Témák villámjai sorjáznak ezután, mint a háborúk sötét felhői által beárnyékolt világ szégyenei. Rajtunk, embereken sok múlik, hiszen tehetünk egymás érdekében, akár az Isten az utcasarkon közönyét feloldó asszony: „egy elesett csontsovány asszony / ránéz és aztán megsajnálja / egyél! nyújt át egy falat kenyeret / ne legyél olyan nagyon árva // és akkor egy csillag odafönt / fényesebben kezd ragyogni / megszületett a Megváltó / hull a hó elkezd sűrűn havazni”. E költészetben minden tragikus felvetés ellenére jelen vannak a remény szálai, − abból a Nagy Gáspár-i jászolból való szalmaszálak − a Májusban imigyen: „Virágok illatoznak, méhek zsonganak, / egy pillanatnyi előleg a nyárból. / Jó újra élni, látva mennyi szépség van / ebben a megroggyant lelkű világban.” A kötet negatív sarka a világ infernóinak említése, pozitív töltése pedig a belső lelki egyensúlyba helyező ellentétes sarok, amint szól a Szépségben: „A léckerítések résein ömlik a fehér-sárga fény / a kertbe. Csupa ragyogás csupa gyönyörűség az este. / Néhány perc mintha örökkévalóság lenne. / Elég ennyi is, ez a szépség az élet értelme.” 

Halmai Tamás 1189 bibliai témájú haikuját adta közre Örömnek olaja rajtad című könyvében. Az Ó- és Újszövetség-béli feljegyzéseket sűrítő, aforizmányi versezeteit illetően eligazít a kiadó ajánlása: „Apokrif ötlettel játszik el ez a szándék: miképp hangoznának Isten szavai, ha történetesen japán szerzetesköltők örökítették volna meg a zsidó-keresztény léteseményeket.” E haiku-özönből visszacsengenek az eredeti bibliai kifejezések: „Ne ítéljetek. / Keskeny út; kősziklán ház. / Kérj, és adatik.” Az evangelizációs nyíltság parancsától sem mentes: „Mit fülbe súgva / hallotok, hirdessétek / a háztetőkről.”  Fontos bölcsességeket idéz: „Mint a mustármag: / akkora hit elég, hogy / lépdeljen a hegy.” Közismerten: „Amit az Isten / egybe szerkesztett, ember / el ne válassza.” Tanácsolva: „Ki a léleknek / vet, a lélekből arat / örök életet.” János apostol második levelének tanítása haikuban: „Aki megmarad / a Krisztus tudománya / mellett: megmarad.” Dániel könyvének haikusításából: „Mit cselekedtél? / Vétkeidtől igazság / által szabadulj.” Meggyőződésünk a Jelenések könyve nyomán: „Békén letörli / a fenevad bélyegét / a szentek hite.” Önkényesnek tűnhet az idézetek figyelmet ébresztő kiragadása, hiszen a könyvet folyamatában kell olvasni, akár az alapul szolgáló Bibliát. Halmai kísérlete alkalmat ad arra, hogy e két mű egybevetésének gyümölcse az értékek fennmaradását segítse. A világosságul rendelt ember küldetése, ha költő, a lelki-szellemi gyakorlatra intés. Halmai könyve különlegesen eredeti eszköze ennek.  

„Az ember örökös küzdelme az idővel szintén állandó marad a bomlott világ rettentő súlya alatt, akár a remény vissza-visszatérő óhajtása. Míg a Véssey-versek felmutatják a kétségbeejtőt a földi létben, addig a jóság jogosultságára utalva az elvárható létkörülmények igéit is ébren tartják. A külső világ által kiváltott félelmeket, kétkedéseket a belső hit józanságot tápláló ereje ellentételezi” – írtam Véssey Ede tavaly megjelent, Harcban az idővel című vereskötetét ajánlva. A Dallasban élő építészmérnök költészetének egyetlen erős tartópillére római katolikus hite, filozofikusnak ható kérdésfelvetéseit-töprengéseit ez támasztja alá. Az élet megpróbáltatásait elszenvedő ember magányában keres menedéket a versírás által. Nézünk égre című versében tömören fejti ki a várakozás tényét és értelmét: „Várunk csendet / várunk békét / jóindulat / ébredését // Vágyunk szépre / vágyunk jóra / üdvöt hozó / Megváltóra”. Él és ír, amíg csak bír – rögzíti egyik versének végén. Gondolataiban felbukkannak a valós és a virtuális világ ellentmondásai, a környezeti anomáliák, a politikai elégedetlenség okozta emberellenes történések infernói, a tisztességes-békességes, Isten áldotta világkörnyezet áhításai. Úgy él, hogy tudja, olyan életpéldát igyekszik versekbe formálni, ami sejteti, hogy végső elismerése Isten kegyelme lesz. 

Arany János, Vörösmarty Mihály, Sík Sándor, Wass Albert, Vasadi Péter, Pilinszky János, Weöres Sándor és sokak köteteit sorolhatnám még, de nem teszem. Keresse és időnként kapja le a polcról köteteiket az olvasó, hiszen a léleknyugtató költészet alkalmas helyettesíteni az idegekre ható tablettákat, merthogy a líra dallamos mollban a lélek gyógyszere.