Vietnami családregény

Még mai, globalizált világunkban is kuriózumszámba megy, ha valaki Vietnámban járt, aminek a nagy távolság mellett az is lehet az oka, hogy a távol-keleti régió több mamutállama, így India és Kína is elterelik róla az európaiak figyelmét. Ezt az űrt igyekszik a szépirodalom eszközeivel enyhíteni az Erdők anyja című történelmi családregény, amely nemrégiben jelent meg Nguyen Xuan Khánh tollából, Bakos Ferenc fordításában az Ab Art kiadó gondozásában.

Vietnám periférikus volta persze csak Európából nézve tűnik így, ázsiai léptékkel mérve mindig is komolyan számon tartották ezt a térséget. Az Indokínai-félszigetet a franciák nagy erőkkel ostromolták a XIX. század második felében, melynek eredményeként több lépcsőben gyarmatukká tették, s 1887-ben megalapították Francia Indokínát, amelynek Vietnámon kívül Kambodzsa is része volt, illetve 1893-ban hozzájuk csatlakozott még a szintén francia megszállás alatt álló Laosz is. Éppen ezt a bonyolult, politikai, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt rengeteg vargabetűt tartalmazó korszakot dolgozza fel ez a nem kis volumenű, 444 oldalas munka két vietnámi és egy francia család egymásba fonódó történetén keresztül. A tizenöt fejezetre tagolható eseménysor már az elején is kifejezetten figyelemfelkeltő, rögtön egy testvérpár tűnik fel benne, amelynek egyik tagja a franciák elleni felkelés egyik összetűzésében fél arcát megégeti, ami örök nyomott hagy rajta olyannyira, hogy még a saját lányával való társalgás közben is úgy ül le, hogy a sérülése lehetőleg minél kevésbé látszódjon. A regénybe már itt is beszűrődik egy dramaturgiai csavar, ami a rokoni szálakat illeti, de ezúttal ezt a kérdést hagyjuk nyitva a kedves olvasók, illetve olvasójelöltek számára. Ahogy azt is, hogy egy francia család története hogyan kapcsolódik két vietnámi családhoz.

A regény attól különleges, hogy egzotikus országban játszódik, s ennélfogva különleges fogalmakat használ. Szinte minden fejezetben szép számmal előfordulnak azok a kifejezések, amelyeket az európaiak a mai napig nem ismernek, ilyenek például a szokatlan, egyúttal ismeretlen növénynevek, úgymint a mua, a kanárifa, a kapokfa, a jambófa, a dai (ez egy vastag levelű, illatos, fehér virágú díszfa) vagy a mau don, ami egy két méter magasra is megnövő vad- vagy dísznövény. Ugyanígy az állatfajták nevei is egy másik világba kalauzolnak minket, ide tartozik egyebek mellett a chao mao, ami a búbosbanka megfelelője, de mint kiderül a könyvből, a francia katonákat, illetve a sapkájukat is így hívták Vietnámban, mert a madárra emlékeztető kétcsúcsú alakjuk volt. A van khuyen pedig egy verébszerű, zöldessárga tollú madár, fehér karikával a szeme körül, ahogy a mandarin rigó egy apró, szürke tollazatú hangutánzó madár. 

Az előkészítő tanfolyammal együtt egyetemi tanulmányait 1959 és 1963 között Vietnámban végzett fordítónak ezek a kifejezések feladták a leckét, ennélfogva volt, amit nem is fordított le magyarra, mert nincs megfelelője a nyelvünkben. Külön érdekesség, hogy a műfordító úgy végezte el Vietnámban az egyetem irodalom szakát, hogy addig egyetlen szót sem tudott a fogadó ország nyelvén, aztán három éven keresztül évente rendszerint csak egyszer járt haza. Elmondása szerint a maláj nyelvvel rokonságot mutató vietnámi nyelvre kétezer éven keresztül hatást gyakorolt, már csak a szomszédság okán is a kínai nyelv, és az is érdekes, hogy a vietnámi úgynevezett éneklő nyelv, ráadásul az északi és a déli verziója is különbözik egymástól, az egyikben hat, a másikban pedig öt énekhangmagasságot különböztetnek meg egymástól, azaz ugyanaz a szó különböző hangmagasságokban akár öt-hat jelentéssel is bírhat. Állítólag ez a fajta sajátosság még az őshonos kisgyerekeket is nehézség elé állítja egy jó ideig.

A francia gyarmatosítókat, valamint a velük szemben szerveződött vietnámi konfuciánus értelmiségi ellenállást meglehetősen részletesen és érzékletesen ábrázolja az író, tulajdonképpen ennek szövetébe építette magát a cselekményt. A szereplők mindegyike sorra szembesült az égető kérdéssel: mennyire szabad beengedni a hódítókat a saját életükbe annak érdekében, hogy hazájuk fejlődjön? A paletta széles, a teljes elutasítástól a totális behódolásig, persze a kettő közötti számtalan árnyalatot is ideértve, hiszen a hódítók egyúttal a fejlődést is magukkal hozták, egyebek mellett a vasút és a kikötők építését, valamint a modern orvostudományt (amiről a helyiek között is megoszlanak a vélemények, hiszen a messze földön ismert természetgyógyászati kezelések Vietnámban is nagyon népszerűek a mai napig – szokták is mondani, hogy az orvosi célra használt késsel a franciák ismertették meg a vietnámiakat). Leginkább ezért érdekes és izgalmas olvasmány ez a könyv, mert a fordulatos cselekmény közben ki-ki elgondolkodhat azon, hogy az adott szituációban hogyan is döntene. Nem könnyű a választás, mert mondanunk sem kell, ebben a történetben semmi sem egyértelműen fekete vagy fehér, így a szereplők jelleme sem. 

Ide tartozik a könyv egyik érdekes jelenete, amikor egy járási főnöki tisztségben lévő mandarin, bizonyos Khiem doktor családja magához vesz egy keresztény gyermeket, hogy – ahogy a szereplő fogalmaz – az eretnekségtől (ami alatt az ázsiai ország helyzetéből fakadóan számunkra paradox módon a kereszténységet érti) eltávolítsa, és az igaz hitre, azaz a konfucianizmusra nevelje. Erre a szituációra tökéletesen illik a „Minden viszonyítás kérdése”, noha mi, keresztények tudjuk, hogy ez esetben a bürokrata tévedett. Jellegzetes mozzanat ebben az epizódban, ahogy a megyefőnök kihallgatja a járási vezető beosztottját, aki váltig tagadja, hogy ő keresztény lenne – ami igaz is –, csak egy keresztény fiatalt fogadtak be, illetve vitték vidéki rokonokhoz „átnevelésre”. Az még inkább szívszorító, ahogy a kihallgató tisztségviselő felajánlja a hierarchiában alatta lévőnek, hogy inkább vallja be, hogy keresztény lett ő maga is, és akkor nem esik bántódása. Ellenben, ha tagad, és végül mégis kiderül ennek ellenkezője, bizony nemcsak, hogy leváltják, hanem „fogva tartás után kötél általi megfojtásra” ítélik. A nyomozás meg is indult Khiem doktor ellen, aki egy éven keresztül szelíden tűrte a lelki megpróbáltatásokat, még azt is, hogy amikor teázni ment, senki nem tartott vele, nehogy bajba keverje magát. A hosszú procedúra után kiderült az igazság, és nem kellett kivégezni a szerencsétlen sorsú közszolgát, de az eljárás nyomot hagyott nemcsak az ő lelkében, hanem a karrierjében is: már nem bíztak meg benne olyan mértékben, mint azelőtt, ezért a járási főnöki posztot el kellett hagynia, helyette egy másik járásban oktatási mandarin lett. Lelki nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kevesebb fizetésével is megelégedett, az oktatás ügyét pedig körzetében felvirágoztatta.

Ez a történelmi regény kiválóan mutatja, hogyan lehet művészi színvonalon ábrázolni egy olyan korszakot, amikor egy ország sorsának drasztikus változásai óhatatlanul és visszavonhatatlanul rányomják a bélyegüket az emberi sorsokra. (Az 1933 és 2021 között élt, eredetileg orvosnak készülő író még élő szemtanúkat hallgathatott meg a gyarmatosítás korából, s ezt hasznosíthatta regényében, amibe ezáltal igaz történetek is helyet kaptak. Ő maga egyébként dolgozott a vietnámi hadsereg irodalmi folyóiratánál, majd az akkor egyetlen ifjúsági lapnál, de 1973-ban az ottani kommunista rezsim kegyeiből kiesett és kényszernyugdíjazták. Még 1985-ben is álnéven volt kénytelen megjelentetni Delírium világ című első regényét, és csak 1990 után tudott szabadabban publikálni. Az erdők anyja 2006-ban jelent meg, és már ekkor megkapta a Hanoi Írószövetség díját.) Tragédiák és szerelmek bontakoznak ki előttünk, miközben drukkolunk annak, hogy a jó győzzön a gonosz felett. Persze sokszor, a mindennapi életben nem lehet a kettőt egymástól vegytisztán elkülöníteni, épp ez adja a földi halandóknak a nehézséget, és bizony, mondjuk ki, sokszor elbukunk a magunk kis harcaiban, amikor azt hisszük, jót cselekszünk, miközben kiderül, hogy akár tudtunkon kívül is a rossz oldalon állunk. 

A jó és a rossz párharcát már sokan sokféle művészi eszközzel megjelenítették, ez a könyv is ezek számát gyarapítja, képviselve a minőségi irodalmat, azzal az egyáltalán nem mellékes hozzáadott értékkel, hogy nem mindennapi helyzetben és európai szemmel kivételesen különleges környezetben játszódik. Az emberiség történelmében nap mint nap lejátszódó helyi vagy globális konfliktusokban pedig bizonyos szituációkban mindannyian állást kell foglalnunk. Ez a könyv ebben is segíthet nekünk. Emiatt, és persze az esztétikai élmény miatt is érdemes elolvasni, még ha a felgyorsult tempójú világ nem is afelé halad, hogy 444 oldalas könyveket szakmányban vegyünk a kezünkbe.