Visszaszáll a turul

Verecke. Ilyen földrajzi nevünk nincs is. Ismerünk Alsó- és Felső-Vereckét, hágót, szorost. De Verecke fogalom, amit mi, magyarok azonnal értünk. Innen látták meg honfoglaló őseink a hazát.

     Szent hely ez számunkra, mint a zsidóknak Nébó hegye, ahonnan az ígéret földjére pillanthattak. Természetes volt, hogy Bereg megye is külön készült az 1896. évi millenniumi ünnepre.

     Az ezredéves emlékmű felavatásának másnapján különvonat indult a munkácsi állomásról, majd az ünneplők kocsira szálltak, s irány a Vereckeiszoros, ahol a Latorca partján a sziklába illesztették azt az érctáblát, ami a honalapítás útvonalát hirdette.

     Innen indult tovább az ünneplő tömeg Alsó-Verecke és Verebes érintésével a hágóra. Itt egy négyméteres obeliszkszerű határoszlop avatására került sor, négy oldalán táblákkal. Kóródy Sándor verse volt olvasható az egyiken:

„Honfi, e bércormon szíved hevesebb dobogása
Jelzi, hogy ősi honod drága határa ez itt.
Itt hangzott egykor riadó csatakürtje Lehelnek;
Nagy Rákóczink itt hullatta búcsukönyűt
Szent kegyelet tüze gyúl itt minden csipkebokorban;
Oldozd meg saruid: szent hely ez itt, ahol állsz!”

     A trianoni döntés után először a táblák tűntek el, majd az obeliszket is utolérte sorsa. 1939-ben ünnepélyes keretek között helyreállították, hogy tanúja legyen a rövid életű lengyel–magyar határnak, majd a háború borzalmainak. A szovjet támadás elől visszavonuló honvédek a táblákat leszerelték és elrejtették. Sorsuk máig ismeretlen. Az oszlop állt magában, és nézett le a völgyre, mint egykor Árpád és vezérei, míg a hatvanas években ez is szemet szúrt a hatalomnak, s végleg elbontották. Helye még ma is látható.

     Azért az oszlop sorsa nem ismeretlen. Felső része nem került messze, csak mintegy húsz kilométerrel odébb északkeletre, hogy Tucholka faluban a szovjet hadsereg dicsőségét hirdesse. Az oszlop ma újra kopár, tetején a kis kereszt jelzi az idők változásait. Alsó részére is ráleltünk, ezt egyszerűen legurították egy szakadékba.

     Kárpátalja magyar emlékeinek sorsa némileg eltér a többi elcsatolt területtől. Egyfelől a többszöri hatalomváltás nehezebbé tette a helyzetet. A csehszlovák időszakot esetleg átvészelő szobraink biztos áldozatul estek a szovjet rendszernek. Másfelől – mint alább látni fogjuk – valamivel jobb a helyzet, mert mióta Kárpátalja a független Ukrajna része, megindultak a helyreállítások, és sorra kerülnek vissza eltávolított emlékeink.

     Bármerről közeledünk Munkács felé, már messziről elénk tárul a síkságról kiemelkedő 400 méteres hegyen Kárpátalja legismertebb történelmi, építészeti műemléke. A vár a tatárjárás után épült. Hősiesen védte Zrínyi Ilona, a kuruc időkben utolsó sasfészke volt a vezérlő fejedelemnek. Napóleon elől ide menekítették a Szent Koronát, a szabadságharc alatt honvédek állomásoztak falai között. Volt börtön, használta a csehszlovák hadsereg, s büntetőtábor lett a szovjet időkben. Majd szakiskola és restauráló intézet tevékenykedett itt mérhetetlen károkat okozva az építményben. Tíz éve azonban a folyamatos felújítási munkáknak köszönhetően egyre szépül.

     A várnak a Vereckei-szoros felé néző bástyafokán, mely mögött Zrínyi Ilona egykori lakásának termei vannak, állt és áll újra a millenniumi oszlop. A régi bástyafal felső részét lebontották, s annak helyébe épült almási kőből a messzire ellátszó emlékoszlop, amely 33 méter magas volt. Az obeliszk tetején a Bezerédi Gyula által mintázott, kiterjesztett szárnyú turulmadár lebegett. A csehszlovák hatóságok 1924 decemberében eltávolították a turult, majd az oszlopot is lebontották. A végső kegyelemdöfést a szovjet hatóságok adták meg, akik a turulmadarat beolvasztották, az emlékoszlop köveit pedig felhasználták más emlékműveknél.

     Aztán 2008-ban megtörtént a csoda. Lerombolt ezredéves emlékműveink közül elsőként visszakerült eredeti helyére, és büszkén áll a turul a vár fokán.

     Dolha főterén 1903-ban a kétszázadik évfordulóra állítottak emléket a Rákóczi-szabadságharc első csatájának. Károlyi Sándor lovasaival meglepte és szétverte Esze Tamás 1500 fős még felfegyverzetlen seregét, akik Rákóczi fogadására igyekeztek.

     Istennel a hazáért és a szabadságért – a II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának első csatájában 1703. június 7-én elesett kuruc vitézek emlékére – hirdeti a ruszin felirat. Az emlékoszlop hátoldalán egy kuruc dal ruszin szövegét találjuk:

     Kiontani véremet apámért, anyámért, / Megöletni magam szép gyűrűs mátkámért. / Meghalok én még ma magyar nemzetemért.

     1923-ban elbontották az emlékművet, de a szabadságharc emlékét ápoló ruszinok kérésére részlegesen helyreállították. A turul egészen új, 2000-ben került vissza az oszlopra. Évek során szovjet hősi emlékmű, majd az újabb időben Mária-szobor és kereszt is került a térre. Jól szemlélteti ez az együttes a változó világot.

     A Dolhánál vereséget szenvedett kuruc sereg nem oszlott szét, és Rákóczi irányításával Munkács felé fordult. Július 9-én megtörtént az első győztes csata Tiszaújlaknál. Ennek állítottak 1906-ban emlékművet, amit a szovjet rendszer rombolt le. A posztamens a faluba került, ott áll ma is, mint szovjet hősi emlékmű.

     A turulmadárnak nyoma veszett, bár sokan bizton állítják, hogy az ungvári vár udvarán álló turul az. Az emlékmű visszaállítására, pontosabban fogalmazva újra elkészítésére a peresztrojka idején, 1989-ben került sor, azóta a kárpátaljai magyarság zarándokhelyévé vált.

     Ung várát minden valószínűség szerint honfoglaló őseink építették. A tatárok felégették, IV. László idején épült újra. A vár ma múzeum, és az udvarán találjuk azt a turulmadarat, ami minden bizonnyal eredetileg Tiszaújlakon állt, bár nem tart kardot a csőrében, de lehet, hogy a kard csak elveszett a zűrzavaros időkben. Új talapzatát és a millennium feliratot 2000-ben kapta.

Csallóközi Zoltán

A sorozat további részei itt olvashatók:
Arad emléke Délvidéken
Fadrusz alkotásainak kálváriája
Marosvásárhelyi változások
Felvidéki honvédemlékek