Visszatekintés

Esti fohász

Köszönet, Uram, a múlt napért,
áldásodért, irgalmadért.
Köszönöm, hogyha jót tehettem
és hogy megóvtad testem-lelkem.

Köszönöm az élet lüktetését,
a teremtés apró, nagy csodáit,
a szeretet minden érintését,
s a legyűrt kísértés almafáit.

Bocsásd meg, hogyha botladoztam
árnyékod fényét megtalálni,
Péter szikláján talpon állni
gyönge, gyarló, esetlen voltam.

Köszönöm, hogy mindnyájan élünk,
és engedted tenni dolgaink,
az ég felé reménnyel nézünk,
mert maradtak terveink, vágyaink.

Hála a szellemvilági pártfogásért
a sötét veszélyek térfelén,
s az oltalmazó sugalmazásért
a tanácstalanság idején.

Köszönöm a mai könnyű jármot
és minden elkerült tévedést,
adj fáradt szívemnek könnyű álmot,
s holnapra derűs ébredést!

Visszatekintés

Lábad elé teszem Uram
e régóta hordott hátizsákot
gyűrött redői közt találod
a múlt szivárvány árnyait

Hányszor botorkált zűrzavarban
esetlen táncok ritmusán
ezüstköd és megfoghatatlan
sziporkák folytak oldalán

Aranyló fénye lágy homoknak
szelíd igéje angyaloknak
fényezte érdes homlokát
s ökölbilincsben bal kezét

Ha ütni készült szerteszét
ha rózsabokrú illatot
villámfénynél simogatott
és szétszórta apró kincseit

Maradt-e még redői közt
gyémántszilánk és rettegés
a semmi álmos sóhaján
idő oson s a lét kevés!

Gyöngeség

A gyöngeség sziklányi terhe
nyomasztja vállam reggelente,
merre induljak, fölséges Úr,
keresve lankadatlanul
az ösvényt, melyet ma nekem szántál,
az árkokon törékeny nádszál
vezet csak át és nagyon hamar
jöhet az egyensúlyzavar,
amely erényes ingoványba,
kételybe húzhat, gyászos, árva
s konok a félelem-fogat,
hogy a legvégső pillanat
merről s mikor settenkedik,
és mennyi kincset hagyhat itt,
akinek zsákja, s válla gyönge,
és félreállt, pedig mehetne,
míg lélek-sztyeppén a vágy s vihar
egy utolsó fád örvényt kavar,
aztán leég a fáklya bent,
és magába zár a néma csend.

Búcsú fohász

Uram, ha fogy a levegőm,
ha leperegnek a homokszemek,
s göröngyök közt ösvényemen
küszöböd felé kémlelek,
adj, kérlek méltó távozást,
a testnek, szellemnek egyaránt,
kísérje béke s irgalom
a számvevő bíráskodást,
s ne hagyjak örökség gyanánt
keservet és viszálykodást,
hanem csak csöndes fájdalom
kövessen végső utamon,
meditativ apoteosis,
sit mihi terra levis...

Sárossy István