JEL újság

XVI. Benedek, az Úr szőlőjének alázatos munkása

Az Úr szőlőjének alázatos munkásaként mutatkozott be XVI. Benedek 2005. április 19-én délután, amikor megválasztását követően először adta áldását Rómára és a világra. A hasonlat valamiképpen program is volt: annak leírása, hogyan képzelte el pápai szolgálatát. Benedek pápa az Úr szőlőjét művelte, azaz az egyházat szolgálta. Amint ő maga fogalmazott: nem azt akarta, hogy a saját fénye tündököljön, hanem hogy szolgálata által Krisztus világossága fényeskedjék az embereknek. A szőlő gondozását elsősorban tanításával végezte, erősítette az egyház hitét, hogy bő gyümölcsöt hozzon, de a metszőkés is előkerült, amikor szükség volt rá: XVI. Benedek volt az, aki az egyházi pedofilbotrányok, illetve a gazdasági visszaélések nyomán nekilátott a rendcsinálásnak.

 

Nem véletlenül szerepelt a málhát hordozó medve XVI. Benedek pápa címerében. Azért is ragaszkodhatott eredeti egyházmegyéjének, München-Freising védőszentjének, Szent Korbiniánusznak jelképéhez, mert benne valamiképpen saját sorsára ismert. Ahogyan ugyanis a remeteéletet kedvelő Korbiniánusznak a pápa utasítására hithirdetővé kellett válnia (ekkor parancsolt rá a málháslovát széttépő medvére, hogy vigye a csomagjait), úgy szólították ki a pápák a bajor teológust a tudomány „remeteségéből”, hogy fontos egyházkormányzati feladatokkal bízzák meg, előbb münchen-freisingi érsekként, majd a vatikáni Hittani Kongregáció prefektusaként. Ő maga az ezredfordulón, 75. életévét betöltve már alig várta, hogy nyugalomba vonulhasson, ám Wojtyla pápa az utolsó éveiben egyáltalán nem akart megválni a legszorosabb munkatársának számító Ratzingertől.

Valóban, Joseph Ratzinger bíboros az egyik legbefolyásosabb egyházi vezetőnek számított már II. János Pál uralkodása idején is. Stratégiai fontosságú vatikáni hivatalt vezetett és ezáltal nemcsak a pápával állt rendszeres és szoros munkakapcsolatban, de rálátással bírt a világ összes püspökének és bíborosának ügyeire is. 2002 óta a Bíborosi Kollégium dékánjaként a pápaválasztói testületet vezette. Ismertségét mégsem annyira intézményes szerepeinek köszönhette, mint teológiai munkásságának, amely a II. vatikáni zsinattól a II. János Pál által kiadott egyházi dokumentumokban való közreműködésig terjedve az utóbbi évtizedek katolicizmusának meghatározó alakjává tette őt.

II. János Pál 2005. április 2-i halálát követően, a bíborosi kollégium dékánjaként Joseph Ratzinger bíboros volt az, aki a konklávé kezdete előtt a „pápaválasztó szentmisét” (Missa pro eligendo pontifice) mutatott be a Szent Péter-bazilikában. Akkor mondott beszédében világossá tette elképzelését. Mint mondotta, a keresztényeknek felnőtt hitre van szükségük ahhoz, hogy ne hánykolódjanak össze-vissza az utóbbi évtizedekben jelentkező különféle divatos ideológiai áramlatok keltette hullámokon, amiket a Szent Páltól vett idézetből kiindulva „megtévesztő emberi tanítás szelének” nevezett. Rámutatott: akkor lesz felnőtt hite az embernek, ha minél jobban törekszik megismerni Krisztust és az ő tanítását. Nagy visszhangot keltett beszédének azon része, amelyben mintegy elpanaszolta, hogy „az Egyház hitvallása szerinti világos hitet gyakran fundamentalizmusnak bélyegzik. Miközben a relativizmus, vagyis a „megtévesztő emberi tanítás szelétől” hányattatás tűnik a mai időknek egyedül megfelelő magatartásnak.” Óva intett a mai kor legveszélyesebb ideológiájától: „Kialakulóban van a relativizmus diktatúrája, amely semmit nem ismer el véglegesnek, és amely végső mércéül saját énjét és saját vágyait állítja.”

2005. április 19-én délután egyik rövid konklávé választotta meg Péter apostol székébe Ratzinger bíborost, mert benne látták azt az embert, aki a folytonosságot képviseli, aki úgy képes a mai világgal párbeszédet folytatni, hogy közben megerősíti az egyházat is a hitben és önazonosságában. A II. vatikáni zsinat nemzedékének egyik utolsó nagy képviselőjeként foglalta el Szent Péter trónját, aki még maga is részt vehetett – szakértőként – annak tanácskozásain. Pápaként a zsinat tanításának hiteles értelmezését tekintette vezérfonalának: az nem valamiféle törés volt az egyház életében, hanem szerves reform, amelyet folytatni kell. Ezt leglátványosabban a liturgia területén mutatta meg: régi és új elemeket egyaránt alkalmazott. Például öltözékében, ami nem öncélú csillogás és kifinomultság jele volt, hanem saját személyének elrejtése Péter apostol utódjának hivatali megjelenése mögött. Ugyancsak a liturgia terén valósította meg pápasága egyik fontos kiengesztelődési gesztusát: a 2007-es Summorum Pontificum rendelkezésével (motu proprio) liberalizálta a régi, zsinat előtti (ún. tridenti) rítus alkalmazását.

Felületesen szemlélve XVI. Benedek pápasága a botrányokról lehetett emlékezetes, pedig éppen ő volt az, aki megkezdte azon megújulási folyamatokat, amikre utóda építhetett. A papi pedofilbotrányok kezelésére határozott intézkedéseket foganatosított, szigorú jogszabályokat hozott. Ám még fontosabbnak tartotta a probléma gyökereit feltárni és a lelkipásztori vonatkozásaira is odafigyelni. Ugyancsak jogszabályi eszközökkel oldotta meg XVI. Benedek azt a konfliktust, ami miatt a vatikáni pénzügyi rendszer nem egyszer szembekerült a nemzetközivel. Az új vatikáni pénzügyi felügyeleti szervezet létrehozásával, illetve a pénzmosás elleni törvény elfogadásával mozgásba hozta azt az átalakulási folyamatot, aminek célja, hogy a Vatikánváros és a Szentszék továbbra is megfelelő módon tudjon részt venni a nemzetközi pénzügyi életben, illetve hogy elejét vegye saját pénzügyi rendszere rosszhiszemű, vagy akár kifejezetten törvényellenes felhasználásának.

A másik, ami XVI. Benedek pápaságát mindörökre emlékezetessé teszi, az 2013. február 11-én bejelentett történelmi lemondása volt, ami a pápai szolgálat gyakorlásának módjára nézve mindmáig nem teljesen belátható következményekkel járt. Ha másért nem, mert létrehozta az emeritus pápa korábban soha nem létező fogalmát, sőt intézményét. Lemondása nem menekülés volt, azt ő maga nyilvánvalóvá tette, hanem olyan megoldásnak szánta, mellyel az egyházra nehezedő gondok – általa elkezdett – kezelését fiatalabb és energikusabb pápára kívánta hagyni. Ő maga pedig a végsőkig szolgálta tovább az egyházat imádságos visszavonultságában a vatikáni Mater Ecclesiae monostorban.

Pápaságának egyik legfontosabb sajátossága mégis inkább a közérthetőség volt, amellyel a keresztény hit lényegét bemutatta hallgatóinak. Nem csupán nagyobb írásaiban, mint az enciklikák, vagy éppen a Jézus életéről írott háromrészes könyve (A Názáreti Jézus). Hanem hétköznapi megnyilatkozásaiban is, mindenekelőtt homíliáiban és a szerdai általános kihallgatásokon, vagy a vasárnapi Úrangyala imák során elmondott beszédeiben. XVI. Benedeket „a világ hitoktatója” volt, aki látványos gesztusok helyett világos gondolatokkal ragadta meg nemcsak a katolikusok, de még a más vallásúak, sőt a nem hívők figyelmét is. II. János Pál utolsó napjainak megrázó példája nyomán hatalmas figyelem fordult a pápaság felé. Ratzinger pápa ezt kiválóan használta fel arra, hogy tanításának alaptételeit megossza minden párbeszédre hajlandó jóakaratú emberrel. S hogy melyek voltak ezek a tételek? A hit ésszerű, az igazság pedig mindenek felett áll. A kereszténység nem egy elvont eszme, hanem találkozás azzal a Jézussal, akinek barátsága semmitől nem fosztja meg az embert, hanem ellenkezőleg, mindent megad neki. Az állam és az egyház elválasztása nem járhat azzal, hogy a társadalomból kizárják azokat az erkölcsi viszonyítási pontokat, amelyek a vallásban gyökereznek: az élet tiszteletét, a természetes családmodellt és a szülők jogát, hogy gyermekeiket saját meggyőződésük szerint nevelhessék.

A szeretet és az igazság voltak XVI. Benedek pápaságának visszatérő fogalmai. Első nagyszabású megnyilatkozását, a 2006-os Deus caritas est enciklikát a szeretet fogalma elméleti megalapozásának és az abból fakadó gyakorlati következményeknek szentelte. Kifejtette, hogy nem elég „csak” szeretni a másik embert: a szeretet akkor szolgálja a másik javát, akkor eredményez valódi fejlődést, ha az igazságban gyökerezik, s ha „rendeltetésszerűen” alkalmazzák. Az igazságról pedig azt hirdette, hogy igenis elérhető minden ember számára, ha logikusan gondolkozik. Azaz elfogadja, hogy a világ és benne az ember nem a vak véletlen műve, hanem egy a világot meghaladó (azaz transzcendens) Teremtő alkotása. Szerinte az igazság nem más, mint a világ, és benne az ember „rendeltetésére” vonatkozó isteni terv. Ez az igazság teremthet közös alapot Ratzinger pápa szerint minden ember, nép, kultúra és vallás párbeszéde, sőt, testvérisége számára. Ez volt 2009-es Caritas in veritate enciklikájának egyik fő üzenete.

A 2007-ben kiadott, kevésbé ismert Spe salvi enciklikában a mindennapi élethez szükséges reménységről tanított, rámutatva, hogy sem a haladás, sem a jó struktúrák nem elégségesek a teljes boldogsághoz. Mert a jelen, még ha fáradságos is, csak akkor élhető, ha egy olyan cél felé visz, amiben bizonyosak lehetünk, s ha az megéri az út fáradalmait. Ezt a célt pedig a keresztény hit Isten Országában jelöli meg, ahová a megváltás révén meghívást kaptunk. XVI. Benedek szerint Isten Országa „nem egy képzeletbeli odaát, ami a soha el nem érkező jövőben rejlik. Az Ő országa jelen van ott, ahol Őt szeretik és ahol az Ő szeretete elér minket. Csak az Ő szeretete adja meg annak lehetőségét, hogy nap mint nap józansággal kitartsunk, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét egy természeténél fogva tökéletlen világban. És az Ő szeretete ugyanakkor garancia számunkra, hogy létezik az, amit bizonytalanul megérzünk, és mégis bensőnkben várunk: az az élet, ami »valóban« élet” (Spe salvi, 30–31).

Requiescat in pace!

Szöveg és fotó: Érszegi Márk Aurél

 

 

2022-12-31

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A jel új ruhája

Nyolc évvel a jelujsag.hu elindulását követően lapunk új külsővel jelentkezik. Oldalunkon megtalálják az elmúlt tizenkét év teljes tartalmát, több mint 1300 cikket csaknem 250 szerző tollából.

Keresztút

Van-e félelmesebb és fájdalmasabb metaforája az emberlétnek, mint Krisztus keresztje? Aligha, mivel a kereszt magába sűríti mindazt, ami a test és a lélek számára elviselhetetlen teher, kimondhatatlan kín és keserűség.

Üldözési Mária

Doktor Rozsomák Rezsőné született Lopakodó Mária magányos özvegy minden esetben lassította és halkította lépteit munkahelye folyosóin, amikor beszédfoszlányok szálltak füleibe. Leparkolt a kiszemelt, inkább kifülelt iroda ajtaja előtt. Onnan fürkészte, hogy mit beszélhetnek róla. Rempülik-e? Dicsérik-e? Egyáltalán, mi derül ki saját magáról munkatársai szavainak képletes tükrében…
2016–2023 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!