Zarándoklat Mariazellbe

A Keresztény Értelmiségi Kör háromnapos zarándokutat szervezett Mariazellbe április végén, hogy társszervezetei, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a kassai Szent Gellért Pasztorációs és Oktatóközpont tagjaival Közép-Európa egyik legismertebb Mária-kegyhelyén közösen imádkozzanak a Szűzanya oltalmáért és Isten kegyelméért, a bűnök bocsánatáért, a magyarság egységéért.

 

     A délvidéki, mintegy ötven főt befogadó busz hajnalban indult, útközben felvéve törökbecsei, óbecsei, zentai, felsőhegyi, kanizsai, oromhegyesi, szabadkai utasait. Szakály József plébános vezetésével felcsendült Boldogasszony zsolozsmájából a reggeli dicséret: „Víg örvendezéssel Szűz Máriát ünnepeljük, hogy közbenjárjon értünk mi Urunk Jézus Krisztusnál.”

     Az idő rohant, és vele fogytak a kilométerek. A kora délutáni órákban a zarándokok megérkeztek Pannonhalmára, a magyar történelem kiemelkedő emlékhelyére, egyházi és művészettörténeti központjába, ami a világörökség része. A krónikások szerint a kezdetben szállás, majd falu kialakulása a bencések 996-ban történő megjelenésével és a királyi alapítású kolostor felépítésével vette kezdetét. A bencések hatása igen jelentős Európa tudomány- és kultúrtörténetében és a katolikus szerzetesség kialakulásában.

     A zarándokok megtekinthették az egyedi építményt, megcsodálták a könyvtárát, amelynek gyűjteményében négyszázezer kötet között számos ritkaságot is őriznek.

     A délvidékiekhez a szentmisén csatlakoztak a kassai zarándokok. Szavakba nehezen önthető érzés volt a két elcsatolt területről származó magyar hívek közös imája a pannonhalmi apátság templomában, valamint Szakály József és Pásztor Zoltán helynök buzdítása, amelyben arra kérték a megjelenteket, hogy foglalják imáikba, tiszteljék és életvitelükkel kövessék a szentek példáját.

     Elbúcsúzva Pannonhalmától, a délvidéki zarándokok Sopronban, a leghűségesebb városban töltötték az éjszakát, majd reggel Horváth Jánossal, az országos és a soproni KÉSZ elnökségi tagjának vezetésével indultak tovább Mariazellbe. „Áldott légy, Mária, próféták jóslata, üdvösségünk Hajnala!” – imádkoztuk a zsolozsmában.

     Mariazell Közép-Európa egyik legismertebb Mária-kegyhelye, a zarándokok már a 12. századtól, a csodatevő Szűzanya segítségében bízva keresték fel.

     A búcsújáró helyen a magyar keresztény értelmiségiek zarándokainak száma ötszáz fölé duzzadt. Keresztút, majd szentmise következett. A közös ima egy gondolatsor köré kovácsolta a testvérszervezetek tagjait: dicsérni és imádni Istent, fohászkodni a magyarok egységéért, kérni égi édesanyánk közbenjárását a bűnök bocsánatáért, a teljes búcsú elnyeréséért.

     „Hazádnak rendületlenül / légy híve, oh magyar” – kezdte homíliáját a mariazelli szentmisén Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke. Valahol otthon kell lennünk a világban, mondta. Isten lehetőséggel ajándékozott meg minket, és feladatot bízott ránk. Legyünk büszkék magyarságunkra. Fáj a bűn, a széthúzás, de nem szállhatunk ki a történésekből, nem kritizálni kell a háttérből, hanem cselekedni, becsülni a közös értékeket, a kultúrát, a nyelvet, együtt formálni a magyar anyaföldet. Mindszenty bíborosra emlékeztetett, aki meg nem alkudva és hitét mindvégig megőrizve élte meg küldetését. Az emberi méltóságnak egy garanciája van, és az az élő Isten – mondta.

     Hazafelé Horváth János mutatta be Sopront, ahol másnap szentmisén vettünk részt a nemrégiben felavatott Árpád-házi Szent-Margit-plébániatemplomban. Bognár István plébános Mindszenty példájára emlékeztetve üdvözölte a zarándokokat. Mint mondta, a KÉSZ munkájával hozzájárul ahhoz, hogy legyen egymillió imádságos magyar, aki megtartja és felemeli nemzetünket. A szervezet elnöke válaszában kiemelte, hogy csak önmagunkról másokra irányítva a figyelmünket tudunk a hazát gyarapító és a felebarátainkat szolgáló keresztény életet élni.

     Lelkiekben feltöltődve foglaltunk ismét helyet az autóbuszban, ahol imával dicsértük az Urat és adtunk hálát a zarándoklat minden kegyelméért.

     Köszönet minden megélt élményért, nemcsak vendéglátóinknak, a zarándoklat vezetőinek, hanem lelki vezetőnknek és a KÉK elnökének, Szabó Károlynak.

Szilágyi Edit
Óbecse

Fotó: Keresztes Dénes

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks