Zsille Gábor versei
Vég nélkül folyik édes szádból a csend,
lehajtott fejjel ha térdelsz, egybekulcsolt
kézzel ha ülsz, az áldoztató paphoz
ha lépsz, vég nélkül csorog a szelídség, vég
nélkül állnak az angyalok a stallum,
a kórus párkányán, kezükben lant, hárfa
és hegedű, kezükben kürt, cselló és
kottalap, arcuk, mint egy pehely, köntösük
lágy, szájukból vég nélkül folyik a csend
Ujjheggyel
a kövek megpuhulnak a felpuffadt
betonba ujjheggyel írhatsz majd verset
a betört kirakatok próbababáinak
koldusok vallanak szerelmet
Ugrásra készen
ablak közében
éhhalálra ítélve
gubbasztó kis pók
télen égszínkék
a vadszőlő-bogyótól
a rigók piszka
két hét olvadás
és máris kivirágzik
az aranyeső
a tél halotti
leple alatt ugrásra
készek a sejtek
Zsille Gábor költészetét itt mutatjuk be.