Házunk tája • Sári Judit • 2024.05.16
A Lélek útján
Gájer László fiatalkori istenélményéről vall, amely komoly lendületet adott a hitének. A Hitből pajzsot sorozat videójából megtudhatjuk, miért érdemes időt és energiát fordítani az imádságra.
Lelkiség • Simon István • 2024.05.15
Békesség néktek!
Húsvét után a megsebzett Krisztus megjelent a tanítványainak, megmutatta a sebeit és a lelkében élő békességgel ajándékozta meg őket. A békesség gyógyítja a sebeket és a gyógyulóban levő sebek egyre több békességgel töltik el a szíveket.
Lélektükör • Rochlitz Bernadett • 2024.05.12
Hajtsunk együtt fejet a misztérium előtt
Martos Levente Balázs püspök alapítója és elnöke volt öt éven át a KÉSZ szombathelyi szervezetének. A KÉSZ-ben és papi működésében is fontosnak tartja a párbeszédet, vagyis hogy elsősorban azt keressük, ami a másképpen gondolkodókkal összeköt minket.
Irodalom • Tormássy György • 2024.05.09
Körösladányi kalandjaim
Nagymama napközben a fonott karosszékében ült, figyelte a kertet és a baromfiudvart. Szépen fésült, ősz hajával, fémkeretes szemüveggel, alig észrevehető mosolyával úgy tekintett rám, mintha mindent tudna rólam.
Lélektükör • Balázs Zsuzsa • 2024.05.06
Szeretetet adni és kapni
Színes, feltűnő egyéniség. Stílus és elegancia jellemzi. Első látásra egy olasz divatmodellhez hasonlít, aki a „dolce vita” életérzést képviseli. Egy zalaegerszegi szerény ember, akinek az életszemléletébe beletartozik a „édes élet” ugyanúgy, mint az önzetlenség és a segítőkészség.
Kaleidoszkóp • Rochlitz Bernadett • 2024.05.03
Rejtőzködő szentek - A képregény
A képregény ősi keresztény műfaj: a katakombák falaira rótt jelek, a középkor templomaiban a szentírási történeteket megelevenítő biblia pauperum, a szentek életét ábrázoló freskóciklusok (például Giotto freskói Szent Ferenc életéről Assisiben) előfutárai a modern kori képregényeknek.
Lelkiség • Simon István • 2024.04.30
Az órás
Miután meggyógyult és kiléphetett a csend világából, meglepődve tapasztalta, hogy már nem akar mindenáron beszélni, szívesen hallgat, ha kell, ha valakinek mondandója van számára.
Irodalom • Oláh András • 2024.04.26
[visszalapoztam]
visszalapoztam oda
ahol még kérdezhettem volna
de elmulasztottam ahogy elmulasztottam
sok más fontosat is amit már
nem lehet kiigazítani
ahol még kérdezhettem volna
de elmulasztottam ahogy elmulasztottam
sok más fontosat is amit már
nem lehet kiigazítani
Szemle • Zentai László • 2024.04.22
Menyegző és más történetek
Akik kézbe veszik ezt a kötetet, készüljenek fel egy időutazásra. Olyan korban játszódnak ezek a történetek, amikor a gondolatok szárnyaltak, de kiötlőik többnyire gyalog jártak.
Házunk tája • Fodorné Hámori Ágnes • 2024.04.19
Itt vagyunk otthon
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége alapításának 35. évfordulójára új sorozat indul útjára lapunk hasábjain. A helyi csoportok mutatják be templomukat, ahol „otthon vannak”. Elsőként a tiszafürediek kalauzolják olvasóinkat a Szűz Mária mennybevétele templomban.
Lélektükör • Rochlitz Bernadett • 2024.04.15
A szeretet művésze
Józsa Judit világhírű, korondi születésű kerámiaszobrász, művészettörténész alkotásai örömről, bánatról, szépségről, szeretetről, emberségről szólnak. A Jelen idő podcast adásában beszélgetőtársa Balázs Zsuzsa.
Szemle • Csatári Bence • 2024.04.13
Szolid volt-e a Kádár-rendszer?
A történészeknek mindig nagy dilemma, hol is húzzák meg egy-egy korszak határait, abban azonban ma már konszenzus alakult ki, hogy a hatvanas évek elején paradigmaváltáson ment keresztül a Kádár-rezsim.