Történt egyszer, hogy a dzsungelben eltévedt egy vadász. Kétségbeesett bolyongás után rátalált egy bennszülöttre. Kézzel-lábbal mutogatva kérte, hogy mutasson neki utat. Mire a bennszülött így válaszolt: itt az őserdőben nincsenek utak, itt én vagyok az út. Ha ki akarsz jutni innen, kövess engem.

Egyházunkban az ikonoknak fontos szerepük van: elsősorban tanítanak bennünket, a teológiában mélyítenek el, azaz Isten megértésében és megélésében segítenek. Jézus születésének ikonja az ünnep teológiai mondanivalójának megfelelően Isten valóságos és csodálatos megtestesülését fejezi ki.

Sok éve már annak, hogy összeházasodtak s kéz a kézben elindultak azon az ösvényen, ami a közös jövendőt jelentette számukra. Lázas szerelmük a hétköznapok zajos és fárasztó forgatagában szép lassan odaadó szeretetté szelídült. Kezdetben fiatalok és lelkesek voltak, úgy érezték övék a világ.

„Forma dat esse rei” – mondja a latin mondás, miszerint a forma adja a dolog lényegét. Ily módon a látható forma, amely a szemünk előtt van, a számunkra láthatatlan tartalomról tanúskodik. Mert a tartalom és a forma olyanok, mint a sziámi ikrek, szinte elválaszthatatlanok egymástól.

Gyermekkorom szívszorító emlékei közé tartozik a fehér bottal kopogtató, óvatosan araszoló, örökös sötétségben tapogatózó emberek látványa. Akkoriban vakoknak, ma látássérülteknek nevezzük azokat, akik sötét éjszakában élnek, akiknek hiába tündököl a nap. „Pedig édes a világosság, jó látni szemünkkel a napot”, ahogy a Prédikátor mondja.