Húsvét után a megsebzett Krisztus megjelent a tanítványainak, megmutatta a sebeit és a lelkében élő békességgel ajándékozta meg őket. A békesség gyógyítja a sebeket és a gyógyulóban levő sebek egyre több békességgel töltik el a szíveket.

Miután meggyógyult és kiléphetett a csend világából, meglepődve tapasztalta, hogy már nem akar mindenáron beszélni, szívesen hallgat, ha kell, ha valakinek mondandója van számára.

Pál életre (örök életre) hívta az efezusi gyülekezet tagjait, és most az életre ad „lelki ellátmányt”. Minket is életre hívott egyszer az Evangélium, nekünk is szükségünk van „lelki ellátmányra”, kíváncsian figyeljünk hát Pál szavaira!

Micsoda újszövetségi ihletésű hitvallás az Ószövetségből! Így azok szóltak, akik a harmadik napon és aztán negyven napig találkoztak a Feltámadottal.

Krisztus feltámadott!
Új csodákat halljatok!
Péter, János fussatok!
Üres a sír nincsen ott!
Feltámadt Krisztus!

A víz úgy ringatta őket, mint anya az álmos gyermekét. Az ég lámpásai hunyorgó fényükkel beragyogták a csöndesen szundikáló, tükörsima tavat, amit ők csak Nagy Víznek neveztek maguk között. Ha lemegy a nap, kimegyünk a Nagy Vízre, szokták mondani egymásnak.

Ez a szótlanság, valaminek, a kimondatlanul is kimondott szavaknak a csendje volt, melyeket a meghatódott költő nem tudott kimondani, nem pedig a semmi. Különben is a semmi, az üresség mindig lehetőség valaminek a befogadására, olyan, mint a madárnak a fészke, kagylónak a héja.

A Szentírás Isten igéjének életadó fontosságáról tanúskodik. Meg akar igézni, el akar bűvölni bennünket, hogy a „rabjaivá váljunk” mi is.

Tehát senki sem bújhat ki a teherhordozás alól, mindenki hordoz terheket és nemcsak a magáét, de másokét is.

Hogyan maradhatunk meg az átalakulásban annak, akik voltunk, és akik maradni szeretnénk? Eddig is Jézus Krisztus volt Ura az életünknek. Ő velünk van a világ végezetéig, mégis kívül a világon. A vele való élő kapcsolat tart meg minket.

A karácsony üzenete: új jött a világba, a kegyelem ideje, és ezzel megváltozhat az emberi élet. Noha a régi is fontos és megtartó erejű volt, ez az új mégis annyira különbözik, hogy nem lehet a kettőt összeegyeztetni.

A kép mindig elgondolkodtat: Szűz Mária betakarja az emberi, csecsemőtestben világra született Istent, Jézus Krisztust. Egy újszülöttnél nincs gyöngébb és kiszolgáltatottabb ember, aki gondoskodás nélkül pár óra elmúltával nem maradna életben. A mi Istenünk ilyen akart lenni.