Egy barátságra időt kell szánni. A szeretet másik neve: idő. Mennyi időt szánunk szeretteinkre? Mennyi időt szánunk az Úrra? Benső barátságban élni Istennel, kötetlenül megosztani vele örömeinket, bánatainkat, hálát adni a kapott jókért és kérni az erőt a nehézségek elviseléséhez – mindez a párbeszéd része lehet. Ám ami ennél is több: befogadni szeretetét és viszont szeretni őt.

A várkastély legbelső lakásában a Teremtő lakik, aki Atya, Fiú, Szentlélek, és várja teremtményét, hogy tapasztalható módon egyesülhessen vele a szeretetben. Hosszú lelki folyamat, ameddig az ember rátalál a bensőjében lakozó Istenre. Ezt a folyamatot írja le Szent Teréz „A belső várkastély” című könyvében.

A szeretet egyik szinonimája az összetartozás. Ha a szó mélyebb értelmét keressük, akkor a tartozásra kell fókuszálnunk. Tartozni annyi, mint adósnak lenni, valamit magunknál tartani, ami a másé. „Ne tartozzatok egymásnak semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek!” (Pál apostol)

„A lét határozza meg a tudatot” – állította Marx és Engels. Ha a Maslow-piramisra gondolunk, némileg igazat adhatunk nekik, hiszen vannak alapvető szükségleteink, melyek merőben meghatározzák az érzéseinket és a gondolatainkat, vagyis a tudatunkat. A „mindennapi kenyér” nélkül, amely Luther szerint ételt, italt, ruházatot, hajlékot és kapcsolatokat jelent, bizony ellehetetlenülne az életünk.

A sátor-lét jelzi, hogy most itt vagyunk, de bármikor sátrat kell bontanunk és tovább kell mennünk. A mi otthonunk a mennyben van, amely nem is olyan távoli valóság, mint ahogy esetleg gondolnánk.