Vélemény

Olyan korban élünk, amely fél a csendtől. A közélet állandó hangossága folyamatos nyomást gyakorol az emberre. Ez a zaj nem semleges háttér, hanem erőszakos hatás: présként nehezedik a lélekre, tompítja az ítélőképességet és megnehezíti, hogy a másik embert ne ellenfélként, hanem személyként lássuk.

Már ötödik éve nem csörög reggel az ébresztő, de sajnos korán ébredek akkor is, ha későn kerülök ágyba. Most is így történt.Ilyenkor szoktak előjönni az olyan megfogalmazások, mint: Ha újra kezdhetném, másként csinálnám!

A marosvásárhelyi pogrom után felpakoltunk és eljöttünk. De épp csak a határon túl, ahol magyarul beszélnek, ahol szeretettel befogadtak. Ám a kettősség maradt.

Nemzeti ünnepünk, október 23. közeledik. Régi emlékek rémlenek fel abból az időből, amire ma már igazán csak kevesen emlékezünk. Tizennégy éves kamaszként álltunk, sodródtunk, szorongtunk a Dózsa György út széles betonburkolatán.

A magyar ember a búzát életnek nevezte, mert tisztelettel adózott neki, hisz a jó termés biztosította a megélhetését évről évre. Ezért a gabonamagból készült kenyér nemcsak egy étel, hanem az élet jelképe is.

Anyai nagyapám jutott eszembe. Ede bácsi másoknak, Nagyapó nekem. Így neveztem őt. Bármikor találkoztunk, meg sem kellett szólalnia, tudtam, hogy szeret.

Nemrégiben Erdélyben jártam és – bár nehéz megszorításoknak néznek elébe – kedves, mosolygó emberek fogadtak, már-már zavarba ejtően lesték kívánságainkat.

A lányok egyszer csak énekelni kezdenek. Boldogságukat az Alleluja-világslágert énekelve fejezik ki. Belém villant hirtelen, lám, ebben a „mindensz*r” gúnyú országban lehet boldognak lenni!

Nem volt váratlan, amikor Kapu Tibor első űrbéli mondatában tizenötmillió magyart említett, mint akik segítették, és akiket képvisel. Rendszerváltáskor Antall József beszélt az MDF győzelme után ennyi fajtabélinkről.

Egy lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszem – szól a sommás, mély értelmű megfogalmazás. Érvényes ez az élet minden területére, legyen szó üzleti, sport vagy politikai csapatokról.

Lehet, hogy volt a Föld története során már ilyen vagy még rázósabb időszak, mint a mostani, amiben éppen élnünk szerencséltet. Ám a mai makro- és mikrokörnyezetet drámaibbnak érezzük, hiszen benne élünk. Most éppen pápát választunk.

Hiszem, hogy élete és pápasága nem volt hiábavaló, hogy hagyatékát nem múzeumba teszi utódja, hanem stafétabotként viszi tovább a jövőbe.